Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1870-05-22 / 20. szám

573 262 élő Isten házában (Timoth I. 1. III. 15.). minden hivő egy hit és szeretet köteléke által legyen egybe kötve. Azért, mielőtt megdicsőült volna, kérte az atyát, hogy minden benne hivők egyek legyenek, mint a hogy a fiu és atya is egy (János XVII. 25.) E legbölcsebb épitő-mester (1. Kor. r. III. 10) a hit és közösség egységének egyházában való megtartása végett szent Péter apostolt a kétféle egy­ség fejévé és látható alapjává tette, melynek erősségére az őrök templom épittessék és az egyháznak égi fensége a hit e hűségében támadjon fel (szt. Leo, beszéd. IV. II. fej. születés napján). A mely Isten által vetett alap el­len, minthogy a pokol kapui naponként nagyobb gyűlölet­ben támadnak mindenfelől, a reánkbizott katholikus nyáj megőrzése, sértetlensége, nevekedése végett: a szent zsinat helyeslése mellett, szükségesnek tartók a szent apostoli primátus intézménye, örökkévalósága és termé­szetéről szóló tant, a melytől az egész egyház ereje és üdvössége függ, az egyetemes egyház régi és állandó hite szerint, elé szabni, mint a mely minden hivő által hiendő és megtartandó és annak ellenkező, az isteni nyáj­nak épen veszélyes tévedéseket a kárhozat szükséges Íté­letével sújtani. I. Fejezet. A szent Péterben felállí­tott apostoli főnökségről. Tanítjuk azért és kijelentjük, hogy Krisztus Urunk által, az Evangelium tanúsága szerint a joghatósági fő­nökségisten egész egyháza felett közvetlenül s egyenesen igértetett és adatott meg szent Péter apostolnak. Mert egyedül Péternek mondá az isten fia: És én mondom ne­ked : mivel te vagy Péter és e kőszikla fölé épitem egy­házamat és a pokol kapui nem fognak győzedelmes­kedni az ellen, néked adom az ég kulcsait s bármit megkötendesz a földön, meg lesz kötve az égben és a miű megoldandasz a földön, meg lesz oldva az égben is. (Máté XVI. 18. 19.) És csak Siinon Péternek adá Jézus feltámadása után a főpásztori és kormányzói joghatóságot, egész akla felett, mondván: Legeltesd az én bárányaimat legeltesd juhaimat (Ján. XXI 15. 17.) A szentírás e világos tana ellen, a mint azt az egyház mindig értette, világosan szembe állíttatnak azok kárhoztatandó véle­ménye, kik Krisztus Urunk által a maga egyházában felállított kormányformát felforgatván, tagadják, hogy a többi apostolok fölött ugy egyenként, mint együtt véve, csupán Péter ruháztatott föl, Krisztus által, valóságos és tulajdonképeni primátussággal vagy a kik azt állítják, hogy e primatusságot nem közvetlenül és egyenesen szent Péter­nek, hanem az egyháznak és ez által annak mint szol­gájának adá. II. Fejezet. Péter főnökségének a ró­mai főpapokban való örökösségéről. De amitszent Péter apostolban,a pásztorok feje és a juhok főpásztora Jézus Krisztus urunk (Péter lev. V. 4. XIII. 20.) az egyház örök üdvösségére és örök javára állított fel, ugyan e szerző rendeleténél fogva szükséges, hogy az egyházban, mely a kősziklára van alapítva mely a századok végéig szilárdul fog állani, folyton tart­son. Semmi kétség ugyanis, sőt minden században ösme­retes volt, hogy szent Péter, az apostolok fe -jedelme, feje, a hit oszlopa és az egyház alapj a, a iv Jézus Christus urunktól, az emberi nem megmentőjétő és megváltójától kapta az ég kulcsait, mindez ideig és mindig az ő utódaiban az általa álapitott és vérével szen­tesitett szent római szék püspökeiben él, elnököl és ítél. (Zsinatai gyüj. III. k. 1154., Ephes. zsi. 1. act. 1. szón. A szent szék köve. Fülep: szent Péter gy. Chrysost. levi az Eutych. presbitériumhoz) ugy, hogy bárki Péter e cathedrájában következik, az magának a Krisztusnak intézményénél fogva az egyetemes egyház felett nyer fensőséget. Igaz intézkedés marad tehát és szent Péter a kőszikla elnyert szilárdságában megmaradván, az egyház megkapott kormányát nem hagyja el. (Szent Leo besz. III. N. 3.) III. Fej. A római főpap főnökségének erejéről és okáról. Ezeknél fogva ugy a római főpap elődeink rendele­teinél fogva, mint a korábbi egyetemes zsinatok ékes és éles határozatainál fogva, megujitjuk az egyetemes fío­renczi zsinat hitvallását, mely szerint minden keresz­tyén hivő által hiendő, lrogy az apostoli szent szék és a római főpap az egész föld kereksége felett primatussággal bir, és maga a római főpap szent Péternek, az apostolok fejedelmének utóda és Krisztus valódi helytartój a, az egész egyház feje és minden keresztyén atyja és doc­tora; és neki szent Péterben adatott Jézus Krisztus urunk által az egész egyház feletti legeltetési, kormány­zási és uralkodási teljhatalom; a mint ez az egyetemes zsinatok okmányaiban és a szent canonokbau is fog­laltatik. Tanítjuk tehát és kijelentjük, hogy ez a tulajdon­képeni püspök joghatóság, hatalom, rendes és közvetlen, a mely iránt az egyes egyházak bármely rendtartásu, és méltóságú pásztori és hivei ugy egyenkint, mint együtt* a hierarchiai alárendeltséggel és valódi engedelmességgel tartoznak nemcsak oly dolgokban,melyek a hitre és erköl­csökre vonatkoznak, hanem azokban is, melyek az egész föld kerekségén elterjedt egyház fegyelmére és kormá­nyára vonatkoznak; hogy ugy hitközösség egységben tartatván a római főpappal, Christus egyháza egy nyáj legyen egy pásztor alatt. Ez a catholicus igazság tana, melytől hit és üd­vösség elvesztése nélkül senki el nem térhet. De oly tá­vol van az, hogy a főpap e legfőbb hatalma a püspökök rendes és közvetlen joghatósági hatalmával szembeállit­tatnék, melylyel az egyes egyházak pásztorai a nekik kijelölt nyájat egyenként legeltetik és kormányozzák, hogy az a legfőbb és egyetemes pásztor által csak meg­erősbittetik, a mint szent N. Gergely mondja: Az én tisztességem az egész egyház tisztessége. Akkor vagyok én igazán tiszteletben, ha minden egyesnek kellő tisztelete

Next

/
Oldalképek
Tartalom