Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1870 (13. évfolyam, 1-51. szám)
1870-05-22 / 20. szám
573 260 oktassák őket a megszabott órákban. Tankönyvül a vallásból lesz továbbra is a kis katechismus, egyháztörténetből Szij György vallástörtének." Egyéni nézetem szerént legüdvösebb lenne, mind a reálék, mind a vallás tudomány és történetre nézve egy rövid, tömör, világos ktinyvet szerkeszteni s adni a növendékek kezébe. Ez meg készülne, csak a kiadás költségei fedeztetnének, elfogadása után valahonnét. Legegyszerűbb eljárás lenne, ha a ft. egyház kerület erre pályázatot hirdetne. 4.) Mit vélünk a presbytérium 3 évenkénti választására nézve, helyes-e s ha nem, miért nem, nem volna-e czélszerübb csak az elhaltak helyét tölteni be a választott presbitereknél időnként? Ott, a hol keresztül vitetett a törvény, mert sok helyen nem is történt meg — nem mutatkozott a hitéletre üdvösnek, sok keserűség nőtt ki belőle helyenként, azért azt véleményezi értekezletünk, hogy a nt. közgyűlés jegyzőkönyvileg kéressék meg ara, illetőleg azon határozat hozatalára s a szt. egyházkerülethez felterjesztésére, hogy a népválasztás alapján álló presbyterium csak elhalt tagjaiban választassák újra időnként igy az elv és rencl karöltve halad (A ft. egyházmegyei közgyűlés ezt határozattá emelte.) Nem lehet itt elhalgatni azon feltűnő tényt, hogy egyházmegyénk legnépesebb, tekintélyesebb egyháza, már e határozat előtt, presbyteriumára vonatkozolag, eltért az ide vonatkozó törvényektől, és presbyteriumát felemelte közel 200-ra, ha nem többre ; pedig eddig hiven ragaszkodott a törvényhez. Erre őt azon tapasztalati tény vezette, hogy a régebben volt s a 30-as számnál kimaradt száz meg száz elöljárók nem viseltettek kellő melegséggel egyházuk közügyei iránt. Megemlítendő még lelkészértekezletünk azon határozata, hogy egy hármas bizottság jövő összejövetelre jelölje ki azon könyveket, mik a körpénztára által meghozandók volnának, valamint az is, hogy az 1 forintnyi dijjal hátrálékosok esperesi visitatió alkalmával annak beadására felhivassanak. A közgyűlést főbb tárgyai: 1. Nagy érdekeltséggel halgatta a gyiilés az esperes ur által kivonatban elő mutatott felolvasott visitatió eredményét. Figyelem volt ebben forditva az anyagi és szellemi haladásra. Láttunk nemes tetteket, különösen jól esett hallani, hogy a magtárok gyarapodnak, van egyház, melynek 860 mérő már a gabonája. Óhajtandó volna, hogy az egyházmegyénk kül és beléletét tükröző eme jelentés e lap hasábjain is megjelennék. 2. Jogtanárnak választatott Tarci Dezső ügyvéd ur. 3. Felső egyházmegyénk a szt. e. kerületi avégett* hogy a gyakorlati papi tudományokat mint régebben ugy jövőben is egyik hittanár a tanitsa, nem levén ara pénzünk, hogy ere külön tanszéket állítsunk. 4. Elvben elfogadtatott, hogy esperes urnák tisztelet dij viseltessék, e végett egy bizottság alakitatott. 5. Pap Elek theologus 30 frtnyi alumniumot nyert. 6. Az egyházkerületi levéltart. Komáromban vagy Pápán óhajtjuk elhelyeztetni. A sok helyi tárgy közül legyen elég ennyi, valamint azt hogy a jelenlegi 6 évre történt esperesi választáskor beakott 6 szavazat közül nt. V á 1 i Lajos esperes ur nyert épen 6-ot. Éljen ! Szekeres Mihály. A tolnai ref. egyházmegye közgyűlése. K ö 1 e s d, május 10- és 11-én. Elnöklő főesperes úr, Gerenday József ur buzgó imát mondván, utána világi elnök nagyságos Papi Vizsoly Gusztáv ur remek megnyitó beszédében a jelen volt— sajnálattal emlitem,—• kevés számú résztvevőket a közügy iránti kitartásra, egyetértésre lelkesítvén, különösen kiemelvén e mostani nagyszerű átalakulási korszakot — a gyűlést megnyitottaak nyilvánitá. Olvasá nt. főesperes ur évi jelentését, mely az egész tractus szellemi s anyagi állását a legkisebb részletekig előtünteté. Sajnálattal hallottuk, hogy némely egyház az úgynevezett pengő kros adót hanyagul, vagy épen nem fizeti, sőt találkozik olyan is, mely soha se fizeté. Erre nézve intézkedés tétetett, miután világi t. biró tek.. Pap Lajos ur valódi alapossággal fejté ki a jelenvolt küldöttek előtt az autonomia szép, de terhekkel járó voltát. Alólirott inditványozá, hogy a ft. egyház ker. gyűlés 1869. évi jkönyvének, közjegyzökönyvi 2. pontja vétetnék tárgyalás alá, különösen a 34. lap 5. tétele, mely igy szól: hogy a somogyi tractusban begyült p. krokból 226 frt 34 kr, és csak 1 frt 35 krt adott be, a tolnai tractusban pedig bejött 436 frt 20 kr, és beadott 136 frt 30 krt, ez onnan van, mert a gyönki iskolára — az első visszatartott 225 frtot, a második pedig 300 frtot, — mit van szerencsénk további intézkedés végett felemliteni. Erre a határozat a 35. lapon igy van : az 5. pontra nézve : az 1867. évi okt. közgyűlés 9 pontja alatt tett s el is fogadott javaslathoz képest megvárja, meg is kivánja egyházkerületünk, mind a k. somogyi egyház megyétől, hogy a pengő kros iskolai segély cim alatt beszedett pénzekből amaz 221 emez 159, mindketten összesen 380 frtot szolgáltassanak be az egyh. ker. pénztárba, a többit pedig aztán közvetlen adják át a gyönki gymnaziumnak. E tárgy hosszasan vitatatván oda dűlt el, hogy egyházmegyénk a gyönki iskolára megajánlott összeget ezután is közvetlen a gyönki iskola pénztárába fogja beszolgáltatni, a maradékot pedig az egyház ker. pénztárába. — A 221 forint követelésről a gyönki iskola nem tud semmit, sőt az illető pénztárnok egy felterjesztést nyújtott be, •— mely pártolólag fog a ft. ker. gyűlésre felküldetni, melyben kimutatja eredeti okmányok alapján, hogy —nemhogy a gyönki iskola tartoznék, sőt inkább az egyh. ker. pénztár tartozik a gyönki iskolának nem csekély összeggel. E tárgy ajánltatik a k. somogyi e. m. figyelmébe is. Örömmel értesült a közgyűlés, hogy nm. culfcusminister ur az egyházmegyei tanitói özvegy- és árva-pénztárnak