Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-12 / 50. szám

Sokféle a monda és mese az ap. symb. eredetéről. Leggyakoribb az a monda, hogy miután az apostolokra a sz. lélek szállott, ők, mielőtt a népek közé az evangélium hirdetése végett elmentek volna, abban állapodtak meg, hogy egy hitcikkben hitök tökéletes megegyezését nyilvánítsák és ily módon támadott az ap. symb. Mások szerint oly módon támadott volna az ap. symb., hogy mindegyik az apostolok közül egy-egy hitmondatot állított volna fel. Ilyen mondák ellenében tény az, hogy ap. symbolumról legelőször csak a 4-dik században tétetik említés, és igy az apostolok s általában azok a tényezők, melyek a sz. irás szerkesztésénél befolytak, symbolumunk alkotásánál sehogy sem működhettek közre. Az aquilejai Turranius Rufinus (f 410) az „expositio symboli apostolici-jában három különféle alakját ismeri a symbolumnak, t. i. a rómait, az aquilejait és a keletit. Ezekben a régibb alakokban még több egyes mondatai a mai symbolumnak egészen hiányzanak. A jelen alakban, mint ma előfordul, csak a 9-dik század vége felé egy zsoltár cambridgei kéziratában tiint elő először. Valamint egyrészről bizonyos az, hogy az ap. symb. a keresztelésnél használt formából (Math. 28, 19) lassanként évszázadokon át fejlődött ki, ugy másrészről bizonyos az is, hogy tekintve azon, az apostoloktól és az apostoli kortól távol eső eredetét, az „apostoli" megnevezés alig illik rá. Az egész középkorban, hol az itészetnek még első csirái sem léteztek és a történelmi kutatás még ismeretlen dolog volt, természetesen nagy tekintélyben részesült az ap. symb. Későbben többekben, mint Laurentius Wallában és Erasmus kitűnő szellemében kételyek támadtak ellene. Luther és Kálvin szintén nagyra becsülték, ámbár eredete iránt közömbösek maradtak; a mi nagyon természetes, ha tudjuk, hogy a reformátorok kutatásaikban és újításaikban nem az első keresztyén korig, hanem csak az 5-dik századig mentek vissza , az 1—5 századig terjedő egyházi tanokat és irományokat vizsgálatlanul elfogadták. Luther és társai a marburgi vitatkozás alkalmával csak ugy idézik a sz. atyákat, mint asz.irás helyeit. A 17-dik században általában sülyedett az ap. symb. tekintélye és ma az igazhitűek serege azt nem csak megtartani, de mindenféle nagyobb ténynyel és jelentőséggel kiékesiteni akarja. De még inkább csökken az ap. symb. tekintélye, ha nem csak eredetét és történetét, de lényegét is tekintjük. Egy igazi ev. keresztyén hitcikkben kell, hogy kifejezést találjon azon hit, hogy az ember sz. életre rendeltetett, hogy ezen magasztos rendeltetés a bűn akadálya miatt el nem érhető, hogy innen szükségessé vált a megváltásmüve, mely objective Krisztusban, subjective hit és szentesülés által az emberben valósul. Mindezekről, mint hitünk lényegéről mit sem tartalmaz az ap. symb. Azon hiányon kivül kiemelendő még az is, hogy az ap. symb. legtöbb mondatai alapithatók ugyan a sz. írásra mint kútfőre, de olyan állitások is találtatnak benne, mint a resurrectio carnis, és descendit ad inferos, melyekről alig hiszem, hogy a sz. irás tiszta szellemével megegyeznének. Az a körülmény pedig, hogy a symb. egyes mondatai az irás értelmére visszavihetők, még sem mit sem bizonyít a mellet, hogy a symb. igazi hitcikk is, mert ily értelemben az egész sz. írást is minden egyes mondatával és szavával hitcikknek kellene tekinteni. A hitcikk valódiságához pedig nem csak azt kívánom, hogy egyrészről a sz. irás szellemével össze ne ütközzék, de másrészről azt is, hogy hitem hű tüköré, igazi kifejezése legyen. De ugy látszik, nem alkottatott és nem tekintetett az ap symb. az első keresztyén századokban sem valódi, igazi hitcikknek, sőt ellenkezőleg, midőn Krisztusról és tanáról különféle vélemények keletkeztek, azon szükségesség támadott, hogy azok, kik egy véleményben maradtak, azon véleményöket egy bizonyos tanformában kifejezhessék, miáltal azoktól megkülönböztették magokat, kik más véleményben voltak. Igy tehát csak vélemény, nem hitkifejezés volt az ap. symb. keletkezése idejében. Mint a katonák ellenséges időkben jelszavukon ismerik egymást, kik egy csapathoz tartoznak, ugy a keresztyének is az ap. symbolumban ily jelszóval bírtak, miáltal egymást kölcsönösen megismerték és a heretikusoktól és más véleményüektől magokat megkülönböztették anélkül, hogy ily módon benső hitöket kifejezni szándékoztak volna. Mind a mellett, hogy az ap. symb. mind eredetére, mind lényegére nézve az nem lehet és nem is akar lenni a minek nevét viseli, mind a mellett hogy ma a 19-dik században benső hitünk alig talál hü kifejezést a symb. egyes szavaiban, mincl a mellett az első keresztyének, kikről csak feltehetni hogy igaz hitök volt, ezen symbolumot nem is ismerték és a későbbi századok keresztyénei is nem hitök kifejezésére, hanem csak ismertető jeléül alkoták és használták, mind a mellett még ma ott áll az ap. symb, hitcikkcink első sorában, annak használtatik és nagyra becsültetik. A keresztelésnél az ap. symb. legalább nem árt, mert a kisded ki arra köteleztetik, még nem érti; ele a confirmationál a már gondolkozó és érett eszű fiatal köteleztetik az ap. symbolumra mint hitünk lényegére, holott tulajdonképen hitünk lényege nem lehet. Nem nyujtunk-e követ kenyér helyett ily alkalomkor a fogékony gyermeknek? Sőt itt-ott szokás, hogy az istenitisztelct alkalmával az oltár előtt előolvastatik az ap. symb. oly szándékkal, mintha az az egybegyűlt hivek hite összegét és valódiságát magában foglalná, holott alig hiszem, hogy mindenki a községben ma hitének hű tükörét találná abban. Egynehány hét előtt e lapokban azon kérdés állíttatott fel, hogy a következő prot. zsinat tárgyai kőzé nem fog-e hitcikkeink revisiója is tartozni? Ha ugy volna, akkor a revisiót az ap. syinbolummal lehetne megkezdeni. Szepes-Béla, dec. 1-én 1869. Wóber Samu. lelkész.