Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-12-12 / 50. szám

árvaházból kilépőkre nézve, és elhatároztatott, hogy minden növendék részére külön befolyó adakozás,külön takarékpénztári könyvecskében kamatoztassék, és tartassák fenn részére azon időre, midőn a tanulói pályát folytató tanulási éveit, a mesterségre menő ínaskodását bevégezvén, az életbe kilép, mely ideig folytonosan az egylet gondoskodása alatt á 1, ugy hogy a mester midőn árvagyermeket inasnak felvesz, egy a bizottság által megállapított szerződést tartozik aláírni, melynek pontos beteljesítése felett a bizottság őr ködik. Az árvák kilépése innepélyes nyilvános búcsúval van összekötve, melyen a kilépő árvák leendő gazdái jelen vannak, és a búcsúbeszédben a gyermekek becsületes szorgalomra , engedelmességre és rendtartásra, a gazdák pedig méltányos, emberséges bánásra intetnek. Minden növendék kilépésekor két rendbeli, téli és nyári új öltezettel és megfelelő új fehérneművel láttatik el. Hovatovább mind szilárdabbá lesz az intézet alapja, rendezettebbekké viszonyai, s azon módon mind kevesebb mondanivalója az intézet élete leírójának. Ugy van az ember vele, mint a magános háztartással, mentől rendesebb, annál kevesebbet szólhat a krónika róla. Az 1864-ik évi jelentés már azon Öntudattal lép a közönség elibe, hogy árvaápoló intézetünk oly vívmány, mely már némi jelentőséget igényelhet magának, s melyről elmondható, hogy a társadalmi élet nagy feladatainak előmozdításához valamivel járulni fog. Mert bármily szerénynek tekintessék is hatásának terjedelme az előttünk fekvő véghetetlen mező nagyszerűségéhez mérve, mrg sem tagadható meg tőle azon érdem, hogy 30-ra szaporodott gyermeknek ellátása s nevelése által az emberi társaság valód jóllétének fenséges épületéhez legalább egy egy kövecskét az is hord. Elpanaszolja aztán a jelentés, mily nagy nehézségekkel és kellemetlenségekkel kénytelen az egylet még folyvást megküzdeni a miatt, hogy az intézet létele és gyarapodása alamizsna rendszeren alapulván, a részrétet jobbára még mindig Pest-Buda szűk határaihoz látja kötve lenni, holott az egylet leghőbb kivánatainak és törekvésinek célja oly közös árvaház létesítésére van irányozva, mely, mig egy részről az egész hazának evang. egyházát közös erőveli együtt működésre egyesítené, másfelől az intézetnek áldásait lehetőségig az egész haza elhagyatott prot. kisdedeire árasztaná, kiváló tekintettel elhunyt lelkészek és iskolatanitók árváira. Különös okot e panaszra szolgáltatott azon körülmény, hogy az utolsó közgyűlésen megválasztott uj bizottság s ennek élén a buzgó tevékenységű Ur. Palló Sándor ur által az ország különböző részeibe több mint 200 előkelő családfőhöz intézett felszólításoknak igen jelentéktelen eredménye lön, s többnyire néma hallgatás volt válasza azoknak, kikhez bizalomteljesen fordultak. Ha meggondoljuk azonban, hogy e dolog 1863-ban történt, a midőn minden jobb módú embernek voltak közelében élő oly szegényei, kiket éhhaláltól kellett megmenteni, akkor a jelentés panaszát ez egyszer túlzottnak kell mondanunk, annyival inkább, miután tapasztalati igazság az, a mit Arany János szokott velős nyelvén igy fejez ki: .,Nem érdekli a más sebe, Elég egy szívnek a magáé, Elég, csak azt köthesse be." Még is ez év sem maradt nagyobbszerii örvendetes jótékonysági tények nélkül, inert nem említve a termesztrnényekben beküldött tetemesb adományokat, kiemelendőnek látjuk a pesti takarékpénztár részéről adományozott 300 frtot; továbbá a pesti hengermalom és budai takarékpénztár részéről 100 —100 forintot. A rendes tagok száma volt 511, a rendkívülieké 271. A kiadásoknak és bevételeknek kiegyenlítése után maradt a pénztár állása 8151 forint, 21 krajcár. Szellemi tekintetben azon uj intézkedés történt, hogy az iskolába járó növendékeknek, részint kifejtett munkásságuk ellenőrzésére, részint, a gyengébbek segítésére, magán oktató alkalmaztatott, ki naponként két órát töltött a kijelölt célra a növendékek között. Ballag! Mór (Vége következik.) Az apostoli symboluiu. Még ma a felvilágosodás és a szabad kutatás napjaiban is sokat igaznak és vajmi nagy tiszteletre méltónak tekintünk, a mi tulajdonképen sem az igazság mértékét meg nem üti, sem tiszteletünket legalább annyiban meg nem érdemli, a mennyiben irányában nyilvánítani szoktuk. Sokat a keresztyénségben is apostolinak, hiszünk szeretünk és tisztelünk, a mi. ha eredetét és lényegét tekintjük, oly távol esik az apostolitól, mint a föld az égtől. Igy áll a dolog az u. n. apostoli sytubolummal is.