Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-28 / 48. szám

rat most sem hiányzanék, hanem a javító intézethez célos épület kell, az építkezéshez százezrek ... A morális szükség kerget, a materiális, a paizsos férfi utunkat állja. Ily körülmények közt többet tenni s követelni nem lehet, mint amennyi télik egy szegény nemzet erszényéből. A régi épületeken igazgatni, bennök a lehető célszerűen berendezkedni, némi elkülönzést lehetővé tenni, ez az egész most, a többi a jövőé, a tiszta magánrendszer egy ideig pium desiderium marad. Ily helyzetben kérték a váci fegyintézet lelkészei, hogy a fegyencek legalább vallás szerint osztályoztassanak, hogy minden pap, ha az intézetbe megy, elkülönítve találhassa gyülekezetét s figyelmét saját híveire öszpontosithassa. — E kérelmet a minisztérium kegyeskedett figyelembe venni, s hogy a gondolat minden oldalról megvilágosíttassák, a következő kérdéseket tette föl megfejtés végett a váci fegyintézet házi tanácsa elé : 1. Mi az osztályozás célja ? 2. Mit kell az osztályozás alapjául vennni ? 3. Engedi a vallásszerinti osztályozás a bűnös egyéniségében vagy a bűntény minőségében fekvő romlottság különös tekintetbe vételét oly módon, hogy ennek a többi fegyencekre gyakorolható rosz befolyása meggátoltassák ? 4. Célszerű s általában kivihető-e a vallásszerinti osztályozás ? A feleletet e kérdésekre a fegyintézet lelkészei vállalták magokra s válaszuk, melyet—kihagj^va bevezető részeit egész terjedelmében közlünk, - - következő: Első kérdés: „mi az osztályozás célja?" Nézetünk szerint az osztályozás eszköz a fegyintézet céljának szolgálatában, s mint olyannak feladata, lehetőleg könnyíteni,' elősegíteni a fegyintézet céljának elérését. Ha a fegyintézetek célja a javítás, akkor a z osztályozásnak célja, lehetőleg könnyíteni és elősegíteni a javítást. De kérdés, minő osztályozás felelhet meg e célnak ? Véleményünk szerint olyan, mely mig egyfelől alkalmas mezőt nyit a javitó munkára, másfelől a munkának hatását biztosítja; mely megnyugtat, hogy mig a jó szellem épít, a rosz nem ront. Eszerint a célszerű osztályozásnak két kelléke van, 1-ör eszközölnie kell azt, hogy azok, kiknek feladata a fegyenceket javítani, alkalmas tért nyerjenek erejök kifejtésére ; 2-szor meg kell akadályoznia, hogy a gonoszabb fegyencek a javítást ellensúlyozva, társaikon rontsanak. E két kelléket magában csak kettős osztályozás egyesitheti.Midőn azonban ezt megnevezzük, egyszersmind felelünk a második kérdésre: 2. Mit kellazosztályozásalapj áulvenni? Alapul kell venni véleményünk szerint I. a vallást, II. a fegyencek erkölcsi állapotát, lelkületét, miveltségét, életkorát stb. Az első alap alkalmas tért ad a javitó munkára, a második alap biztosítja, amennyire osztályozás teheti, a munka lehető eredményét. A vallásszerinti osztályozást kérjük tehát a javitó munka nevében, kérjük annak közvetlen kezelői, a lelkészek nevében. Tagadhatlan igaz, hogy a fegyháznál minden hivatal befoly a fegyencek javítására; iskoláztatás, dolgoztatás, fényi tékrend, tisztaság, felügyelet, mind ; de ezeknek a javítás részben csak egyik, részben mellékes dolgok, inunk áj oknak mondhatni járuléka. A lelkészeknek a javítás az egyik, nem mellékes, hanem egyedüli feladata ő az, ki pusztán csak azért van a fegyháznál, ha ő nem javíthat, hivatalának nincs értelme; neki tért nem nyitni annyi, mint a javitó munkának nem nyitni tért. Nem nyittatik pedig neki tér, ha oly fegyintézetben, hol különböző vallású fegyencek vannak, a felekezetek egymástól el nem különittetnek, nem 1-ször azért, mert a pap mint pap csak saját hívei közt van otthon. Az együgyű, miveletlen ember amennyi kegyelettel néz saját lelkészére, ép annyi idegenkedéssel tekint egy más felekezetű papot. Lépjen be most már egy lelkész társalgás végett egy oly sereg közé, mely mig egyfelől erkölcsileg romlott, másfelől nem is tartozik mind gyülekezetéhez, nem is tekinti őt papnak . . . (sokszor 50 közül 9 —10), itt félvállról hallgatják, amott gunymosolylyal kísérik,sőt — mert közöttök, kivált idegen vallás felett elménckedni népszerű — egy-egy megjegyzés is kerül, melyet aztán ki nem mondottá tenni nem lehet. Mily lehangoló e tudat s az az idegen környezet a lelkészre nézve. Vagy mondják talán, hogy ne menjen mint pap: — nem teheti, annak tekintetik; vagy hogy saját hívei közt is ki van téve megjegyzésnek, átalkodottságnak: igen, de elfogja végezni mintegy házi