Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-11-21 / 47. szám

alapitott egyház, és hogy ez nyerte a hatalmat, a hitethamisitatlanul megőrizni, s minden népeknek és nemze teknek átszolgáltatni. Ezt már kegyed előtt is elmondta sok pápa és püspök, de épen ugy mint kegyed, még eddig egyikőjük sem bizonyította be. Az azonban bizonyos, hogy Péter, midőn egykor a római gyülekezet élén állott, egészen másként élt és cselekedett, mint kegyed. Őminden bizonynyal soha sem csókoltatta papuescfát, sem isten gyanánt nem imádta az ostyát, sem bálvány módjára nem hurcoltatta magát a bibornokok által a templomon keresztül, mint azt kegyed minden évben teszi. És ha egyszer Péter apóstól Rómába menne, bizony szépen megköszönné, ha kegyed azon székre akarná ültetni, melyet zuávok fegyvereivel s francia bajonette-ekkel kell támogatni s az összerogyás ellen védelmezni; mert Péter mindig iszonyodott az ily fegyverektől, mióta az Úr dorgálva parancsolta neki : „Dugd a te kardodat a hüvelybe", midőn túlbuzgóságból le akarta vágni a főpap szolgájának fülét. Bizony Péter a helyett, hogy a kigyehned oly erősen őrzött palotájába menne, inkább keresne magának szállást egyik vagy másik szegény tímárnál vagy bármi más kézművesnél, mint egykor Simonnál a joppai tímárnál. És ha mi, csak a kegyed egyházától tanulhatnók meg, mi az igaz, akkor nagyon szánandó állapotban lennénk; mert a kegyed egyháza az igazságot meglehetős rosszul őrizte meg. — Azt tanítja, pl. hogy Mária bün nélkül fogantatott és született, a mi Mária saját nyilatkozatával ellenkezik, aki — miután a szent lélek reászállott, — azt mondá, hogy örvendezik istenben, „a z ö megtartójában"; de van-e szüksége a bűntelennek, megtartóra vagy üdvözítőre? És ha a kegyed egyháza azt mondja, hogy az ég királynéja, és hogy mindenek előtt ő hozzá kell folyamodni, hogy Krisztus áldásainak részesei lehessünk, tekintetbe véve, hogy neki, mint anyának elsősége vau fölötte : ez világos ellenmondásban áll urunk saját nyilatkozatával: „Nékem adatott minden hatalom égen és a földön", összeütközésben Péter mondásával is, hogy „nem adatott az emberelőnk más név a Jézus Krisztusén kivül, mely által nekik üdvözülniök kell" ellenmondásban Urunknak e földöni magaviseletével, midőn ő Máriát, — ki igen sokat törődött az ő tetteivel,— e szavakkal utasitá el, „Asszony ! mi dolgom vagyon nekem te veled ?" — A kegyed egyházának egész kalendárium úgynevezett szentje van, kiket, mint ugyanannyi közbenjárót közénk és isten közé helyez ; holott az írás azt mondja: „Nekünk egy közbenjárónk van az atyánál, tudniillik a Jézus Krisztus, az igazságos", és Urunk Jézus maga igéri: „Mindazt, mit ti az atyától az én nevemben kértek, megadja ő néktek." — Óh de melyik igazság volna az, melyet a kegyed egyháza el nem homályosított, meg nem csonkított, s tévelygések által erejéből ki nem vetkőztetett volna? Épen a kegyed jelen levele is, mely pedig nagyon gondosan és óvatosan van foglalmazva, — kézzel fogható bizonyítékot szolgáltat erre nézve. Azt irja ebben, hogy az ember akeresztsé által Krisztus testének tagjává lesz, és ő benne élve, az örök életet kiérdemelheti. Ez azonban teljes ellenmoudásban van Pál ama szavaival: „Kegyelemből nyertetek üdvösséget hit által, és nem ti magatok által. S itt talán kegyed Jakabra fog hivatkozni, mivel ez azt mondja, „hogy az ember a jó cselekedetek által igazúl meg és nem egyedül a hit által." De ez nem sokat segit, mert Jakab csak nem állítja annak az ellenkezőjét, a mit Pál tanit ? Csak nem beszél itt az üdv ki érdem léséről? Azt mondja ugyanis, hogy a hit cselei edetek nélkül holt hit, és hogy a hit cselekedetek által lesz tökéletes. Pál, nem egy helyen, épen ily világosan tanítja ezt. De az üdvnek tettek általi kiérdemléséről egy apóstól sem akar tudni ; mint általában mindenki, aki leveleiket olvassa. De drága jó pápa úr ! mindentől eltekintve sem szeretnénk mi a kegyed egyházába áttérni ; mert mi tartózkodunk kegyedtől. Maga int bennünket, imádkozzunk istenhez, hogy vezessen vissza minket mindnyájunkat azon anyaegyház kebelébe, melyben „a mi őseink az életnek üdvözítő kenyerét élvezték." Mi pedig minden erőnkből arra kérjük az ur istent, hogy kegyelmesen oltalmazzon meg minket ezen gonosztól. A mint én a kegyed ezen utóbbi szavát olvastam, borzongás futotta el minden tagomat ; mert ez fölébreszté bennem mindannak emlékezetét, a mit atyáink a kegyed egyházától szenvedtek. Önnek ugyanis tudni kell, jó pápa ur, hogy én Hollandban lakom, s testestől lelkestől hollandus vagyok. Minden országnak megvan a maga története ; Hollandiának is. S én már mint gyermek tanultam hazánk történetében, hogy több mint 300 évvel ezelőtt, miként kezdék őseim keresni „az élet üdvözítő kenyerét" a kegyed egyházán kivül; mert ez akkor anynyira megromlott volt, hogy keresztyén ember azt tovább nem állhatta. Óh de ez sokba került ám atyáinknak ! Mert eljött a kegyed anyaszentegyháza szent inquisitiójával, hogy mindazokat felakaszsza, meggyilkolja, megégesse, a kik nem akarták tovább az ő szellemi (?) igája alá hajtani nyakokat. És Spanyol Fülöp elküldte hóhérait, hogy — ismét az anyaszentegyház nevében, — kiirtsanak minden úgynevezett eretneket, az utolsó szálig. Szomorú idők voltak ezek! De erőt és bátorságot adott az isten őseinknek, hogy kitartók legyenek; nyolcvan évig harcoltak ők létökért s a gondolatszabadság jogáért. A vitéz oraniai hercegek s nemes őseink ezrei, éltöket s véröket tevék kockára az igaz ügyért, és győzelem koronázta küzdelmeiket, és az evangelium meghainisitatlan igazsága, a hit- és vallásszabadság levének azon drága kincs, melyet ők reánk, utódaikra, örökségül hagytak. És ime! kegyelmed most hallgatással akarná mellőzni az egész történetet; fiainak egyike pedig itt nálunk, Brouwers apát (ki egy könyvecskét irt, melyben sokat beszél, de keveset bizonyít) azon fáradozik, hogy e nemes oraniai hősöket közönséges kalandorokul, őseinket pedig gyanús lázongók tömege gyanánt bélyegezze. — De mindaddig, mig mi protestáns németalföldiek, ha-