Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-17 / 42. szám

Spanyolországban nem egyéb, mint egy soká szolgailag lealázott nép reactiója a római egyház ellen. Sőt ellenkezőleg ! nemcsak egyes részeiben, hanem a fődologra nézve is nem kevesebb az, mint azon vetésnek kikelése melyet isten ott régóta elszórt, mely ugyan a télnek havától el volt lepve, de alatta megbokrosodott. Ezt akarnám én, mielőtt másról szólanék, egyes kis vonásokban feltüntetni. Legelőbb élt Madridban Don Luis de U s o 2 i E i o nevü tudós, kit részben magok a spanyolok sem ismernek, kit isten arra szemelt ki, hogy a spanyol reformátorok minden iratait — s ezek nagyon jelentékenyek — Összegyűjtse és titkon egy szedő által ki élete és egészsége veszélyeztetésével pincében dolgozott, szedesse és nyomattassa. Ez egyetlen kútfeje a dicső régi reformatori iratoknak; Spanyolországnak az evangelizatió munkáját nemzeti terméknek kell, hogy tekintse; ugy előmunkált isten" az ő egyháza javára. Ez a férfi ugyan nem érte meg hazája szabadságát; 1865-ben meghalt. De egy angol, Witfen Benjámin, gondoskodott arról, hogy ezen könyvek nyomása befejeztessék és a könyvek bátorságos helyre vitessenek. Angliából mos,visszakerülnek e könyvek Spanyolországba. Ez mutatja nekünk, mikép az urnák Spanyolországban nagy dolgokat kellett mivelnie. Nem csuda-e, hogy a könyveket magában Madridban engedte kinyomatni, melyek elégségesek lettek volna arra, hogy a szedőt és nyomtatót a gályákra juttassák ? De isten gondot viselt arról is, hogy oly férfiakat képeztessen, kik az ottani miihez munkatársakul szegődjenek. Mivel hogy Carrasco ur (ez Madridnak második papja és a nagygyűlésen jelen volt) egy keveset ért németül, azért nem szabad nekem ő róla szólanom és csak azt jegyzem meg, hogy majdnem 3 esztendeig volt Gonsales és Marinnal Malagábau az evangéliumért bebörtönözve. Vele munkálkodik Madridban R u e t, ki az ő hivatalára a valdensi gyülekezetek által lett előkészítve. Barcelonából való volt, ügyvéd akart lenni, mert rendkívüli szónoki tehetséggel bírt és Turinba ment, hogy ott tanuljon. Akkoriban látott ő egy kis csapat embert egy udvarba menni, követi őket és hallja az ismeretes Leo de Sanctist prédikálni. Hatalmasan szólt az az evangéliumról és isten igéje oly mély benyomást tett Ruetre, a minőt oly férfiú tapasztalhat, ki egész férfi koráig még mitsem hallott isten igéje felől. Jött az 1855. esztendő és azzal az első forradalom. Hála istennek, hogy az angolok azzal mitsem törődtek, hogy ki tudja, milyen lesz a helyzet későbben, hanem Barcelonában azonnal 10,000 bibliát nyomattak. E bibliák voltak az elsők, melyek Izabella elűzése után Bayonneből Spanyolországba visszakerültek. Igy nem engedé isten azt, mi az ő országa érdekében Spanyolországban történt, tönkre menni. Az 1855. forradalom feltüntével Ruet Barcelonába ment és prédikált a nyilvános téren, elfogatott és börtönbe vettetett, kihallgattatván felmentetett, mely alkalommal előnyére volt a hazai törvények ismerete és atyjának ismeretsége a katonatisztekkel. Szabadon bocsátása után másodszor is éjnek idején 20 katona által ágyából elhurcoltatott és bebörtönöztetett, de ismét visszanyeré szabadságát és ezúttal az előkelő lakosok nagy része vett részt felmentetésének nyilvános innepélyében, annak jeléül, hogy már akkor milyen nagyon vágytak utána és üdvözölték a vallási szabadságot Spanyolországban. De mikor a reactio ismét beállt, tűzhalálra Ítéltetett, melynek kivitele természetesen most már Spanyolországban sem volt többé lehetséges De hogy az ev. keresztyének reményét isten áldása iránt erősítsem, meg akarom jegyezni, hogy Spanyolországban 10,168 ember égettetett meg elevenen eretnekségért in majoremdei glóriám és a hamu már termést hozott. Ruet kéthavi börtön után élethossziglani számkivetésre és a perköltségek viselésére Ítéltetett; sőt azon esetre, hogyha bűnbánólag visszatérne is a római egyház kebelébe és Spanyolországba léphetne, mégsem viselhetne nyilvános hivatalt, mivel hogy Róma bűnbánó gyermekeitől fél. Az ítélet kihirdetése után kissé mosolygott és a birák kérdezték, vájjon még nevetségesnek is találja-e az itéletett, —- erre feleié: „Uraim, élethossziglani számkivetésre Ítéltek engem, de önök mégsem tudják, vájjon kormányok annyi tideig tartand-e, mint az én életem; remélem, hogy egykor még prédikálok Madridban." Igaz, hogy még 13 évig kellett erre várnia, de Isten az ő reménységét nem hagyta megszégyenülni. Húsvét vasárnapján hallottam őt prédikálni és II. Fülöp óta legelőször lehete nekem Spanyolországban az urvacsorát Krisztus rendelése szerint nyilvánosan, körülbelől 50 spanyollal felvennem. Azonban mily nagy mértékben növekedik és elhatalmazik ott isten igéje? azt abból láthatni, hogy pünköst innepén legalább 150-en felül járultak az urvacsorához. Én magam 12napig laktam Ruettel egy tető alatt és megtekintettem kissé a fiatal gyülekezet belső munkáját is. Ruet szorgalmasan készítette az embereket az ur szent vacsorájához; a mellék szobából megértettem, hogyan vette elő, kérdezte ki és tanította az egyeseket, mily alaposan és komolyan fogott a munkához és mikép nem volt azon, hogy csak minél nagyobb számú egyháztagjai legyenek, hanem azon hogy emberei élő tagok legyenek a Krisztus testén. Az ő modora volt e célra az egyedüli eszköz. Nemcsak ez innepélynél voltak az emberek figyelmes résztvevők. Sokakat a kíváncsiság vihetett az istenitiszteletre, de mégis meg kell vallani, hogy a legtöbben nem ez okból voltak jelen. Látni kell azt, hogy megérthessük, mily érzés ébred a spanyolban, mikor II Fülöp óta legelőször látja, hogy ev. istentiszteleti cselekvény mehet végbe; látni kellett azt, mily figyelmesen lestek eleitől végig az istentiszteletre. És ez nagy dolog oly népnél, mely szokva van, hogy a templomot csak sétánynak tekintse, mely eddig még csak 10 percig sem volt képes figyelmezni. Most s/4

óráig, sőt egy órán túl buzgóan hallgatnak és végig maradnak az istenitiszteleten. Nagy öröm volt nézni, mikép azon néhány spanyol, kik a gyülekezetnek első tagjai valának szombatesténként, gyakorolták magokat a templomi éneklésben, mivel hogy azelőtt egyházi énekekről semmitsem tudtak; mily nagy örömmel hallgatták és utánénekelték a német melódiákat, minők: „Hol talál