Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-17 / 42. szám

mölcseként oda átvitetnie felmutatás végett. Két falevél nincs egymáshoz hasonló; két lelkész még kevésbé; két gytilekezet még kevésbé. Elvekről szólunk, általánosságban. Mindezeknél fogva célt tévesztettnek tartunk minden idegen prédikáció elmondását akármely gyülekezetben, s kétszeresen célt tévesztettnek idegen nemzetiségű szerzőjét. Mindaz, a mire e prédikációk használhatók, gondolat ébresztés s a forma tanulmányozása. A skótoknál szigorúan megtartott egyházi törvény van rá, hogy nem csak lelkész, de még káplán sem mondhat el más által készített prédikációt. A mult években egy lelkészt felfüggesztettek hivatalából, mert más által készitett s kinyomtatott prédikációt mondott el a magáé képen; s egy fiatal segédlelkészt nem bocsátottak választás alá, mert exordiumát és felosztását beszédjének más szerzőből vette. Az ilyen törvény a legbiztosabb eszköz arra nézve, hogy mindenki saját hitét, meggyőződését prédikálja; s ha nincs neki, hogy szerezzen azt. Mindig magának kellvén prédikációit készitnie, nolle velle foglalkoznia kell a tárgygyal, falán tanulmányoznia is hozzá, bele élnie magát a kérdésbe, s mindennek csak Önmaga és gyülekezete venné hasznát. Tudjuk, hogy e törvény keresztülvitele nálunk, viszonyaink közt, sem célszerű, sem lehetséges nem volna. De másfelől szükség volna megtennünk mindent e felé az irány felé, nem annyira törvényhozás, mint erkölcsi kényszerítés által, s még legjobban ugy, ha önmagunk gondolkoznánk a dolog felett, s próbálnók meg azt, amit hivatalunk hatásos voltának lehetővé tétele követel. S mindenek felett oda nevelnünk theologiáink növendékeit nem csak értelmileg, hanem erkölcsileg is, hogy erre képesittessenek. Az utoljára emiitett módját a prédikálásnak határozottan a legjobbnak, legcélravezetőbbnek tartjuk. Prédikálja azt a lelkész, és csak azt, ami saját lelkében, gondolatában forr, nyilatkozásra tör, készti, hogy szóljon, amit ugy mondhat el az utolsó betűig, mint saját meggyőződését, ön belsejének egy részét, őszintén, igazán, egyszerűen, hitből, — mert hiszen ez is hit, csak más neme annak. Az élet oly sok kérdést hoz előnkbe naponként: erény és biin, boldogság és boldogtalantág, megbocsátás és visszatorlás, szegénység és gazdagság, becsület és becstelenség, tudatlanság és bölcseség, heverés és munka, és az örök nagy kérdés: hogyan éljek a a legjobban földi viszonyaim közt — mindezek, egy-egy napi példában előtűnve, elég anyagot szolgáltatnak a lelkésznek gondolkozásra, arra hogy saját nézeteit azok körül csoportosítsa Azután gyülekezeteink nagy része egyszerű, tudatlan népből áll: legyen tanítójuk a lelkész szószékből is, eltűrő, fáradhatatlan, buzgó tanitójok, oktatva őket a mindennapi élet kérdései körül, amelyek többé kevésbé a lelkiekre vonatkoznak. Egy szóval mindig legyen a lelkésznek valamije, amit el a k a r mondani gyülekezetének; mondja el azt őszintén, s meg fogják hallgatni. S ha ezt teszi folyvást rendszeresen, a férfiú kitartásával : biztos lehet róla, hogy végre is érdekeltséget fog támasztani tanítása iránt a másik félben is, ha Ö benne megvan folytonosan, lankadatlanul ez érdeklődés. Nagy hatalom az a lelkész kezében, hogy van egy hely, ahonnan saját gondolatait, meggyőződését hirdetheti egy gyülekezetnek rendszeresen; gyülekezetnek mely ösztönszerűleg tanulni vágy tőle, s valósággal nagy hanyagság e hatalmat jól fel nem használni. És ha nincs ilyen nemű érdeklődés az élet egyes kérdései iránt sem a lelkészben, sem a gyülekezetben, még akkor is van egy ut arra, hogy mind ő maga gyönyörűséget találjon prédikátori hivatalában, mind hallgatói gyönyörrel és érdeklődéssel figyeljenek rá. Kövesse a legelőbb érintett utat, Válogassa ki az általánosan emberi eseményeket az ó és uj szövetségi történelemből; igyekezzék megismerni az ott szereplő személyeket és eseméuyeket részleteikben ; lerajzolni őket a gyülekezet előtt, emberileg, lélektani elemzéssel; élővé tenni az írás holt alakjait, s különösen annak legnagyobb egyéniségét. Tanuja voltam számtalanszor, hogy még a hitcikkekkel élő Skóciában is, midőn a szónok egy-egy bibliai alak emberi, lélektani fejtését kísérté meg, minő megkétszeresedett figyelemmel függöttek ajkán. A dolog igen természetes a fentebb érintett okból. Az ember az örökké, ami az embert legjobban érdekli, és ami mindig érdekli. Ennyi az, amit a prédikálásról elmondani akartam. Iia csak néhánynak is az illetők közül sikerült e tár07 körüli gondoskodásra fordítanom figyelmét, munkám célját érte. Baráth Ferencz, ISKOLAÜGY. A m.-szigeti iskolaügy. Két havi távollétem alatt a lapokat egyfolytában nem olvashatván, ugy jártam a m.-szigeti iskolaügy gyei, mint ki valamely tanácskozás folyamának derekán lép a tanácsterembe és beleszólván, olyanokat mond el, miket a tanácskozó gyülekezet már rég superált. Amit én lapunk mult számában kívántam, megtörtént volt; mind Várady Grábor tisztelt barátom, mind a pártfogó testület nyilatkoztak a „Magyar Újság"-ban. De minthogy olvasó közönségem előtt ama nyilatkozatok tán szintoly ismeretlenek, mint ahogy előttem ismeretlenek voltak, az ügy fontosságát tekintve, célszerűnek hittük legalább a pártfogó testületjegyzőkönyvi nyilatkozatát utólagosan közölni. Ballagi Mór. A máramaros-szigeti h. h. lyceum pártfogóságának 1869-ik évben szeptember 11. napján tartott gyűlése jegyzőkönyvéből kiirt Cikk: 31. sz. Olvastatott V á r a d y Gábor felügyelő gondnok urnák folyó év és hó 11-ről kelt azon hivatalos je-83*