Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-10 / 41. szám

ritkán. Amott a vallás minden napnak, s a nap minden órájának tárgya: nálunk minden hetedik nap egy órájáé. Nálunk mintegy kényszerítve van a lelkész ezen viszony1 által, hogy amidőn a hetedik nap egy óráján arról a tárgyról beszél, valami különös, a minden napitól eltérő, szokatlan hangot vegyen fel, miután maga a tárgy is különös, szokatlan, nem mindennapi. Eltértem a tárgyról; még mindig a harmadik szónoknál vagyunk. Két analóg bibliai esemény fejtéséből indult ki, Jákób éjszakai harcából, s Páléból a damaskusi uton. S beszédének tulajdonképeni tárgya volt az ember harca az istenséggel, a teljes önerején állás szemben egy magasabb hatalom iránti megadással: amint ez a harc felébred és keresztül megy minden gondoskodó ember lelkén — tartva talán egy egész életen keresztül, — s amint bizonyára keresztül ment a szólóén. S ez a vonás adja typikus, vagy azzá vállható jellemét a szónoknak. Jellemvonása a teljes egyéniség. Csak azt hirdeti amit érez vagy átérzett, átemésztett már magában megelőzőleg. A bibliát, a szószéket, a hallgatóságot, még az egyes alkalmakat is mind eszközül használja fel arra nézve, hogy elmondja ami lelkében forrot vagy forr, amivel gondolataiban foglalkozik, amivel ktizd, ami őt bántja, isten, lét s az ember kérdésének megoldása körül. Hogy aztán viszhangot költ-e hallgatóiban, az attól függ, minő erősen, minő igazán érez, és tud az érzésnek kifejezést adni. Baráth Ferenc. (Vége következik.) KÖNYVISMERTETÉS. Szóváltás Zomlbori Gr. úrral. Zombori Gr. urnák e lap, 37. számában megjelent közleményére, hosszabb ideig tartott körutam miatt el késve, csak most válaszolhatok. Én első cikkemben (1. e. lap 32. számát) azt állítottam , hogy miután Z. ur a szentháromságnak egyházi formában való tanitásánál fogva orthodoxiát, az időjárásnak a vasárnap megülésével való okozati viszonyba hozatalánál fogva bigottismust árul el, egyházi beszédeit nem lehet „korszerüek"-nek nevezni. Különben őt sem orthodoxiájáért, sem bigottismusáért meg nem támadtam. Z. ur erre oly közleménynyel felelt, mely részéről a mily naiv, engemet ép oly meglepő. Igen naiv, midőn megjegyzéseimet „semmit érőknek" mondja, melyek szerint én a beszédekből „kikapott" két mondat alapján Ítélem meg őt, s ennél fogva oly „igazságtalanságot" követek el rajta, mely „nemzetünk és más mivelt népek irodalmában hallatlan" : azonban egyszersmind azt is elismeri, hogy az idézett két mondatnak csakugyan az az értelme van, melyet nekik én tulajdonítottam s ő ezen értelemnek az egyházi tan szerint hű követője is kíván lenni. Jól van, legyen ! De hát akkor micsoda „igazságtalanság" esett rajta, s én miben hibáztam." Ez „együgyű ártatlanság" azonban még itt nem ér véget. Nekem a bölcs „Helyreigazítás" szerint abban sincs igazam, hogy őt orthodoxnak nyilvánítom. „Azt kérdem" úgymond Z. ur „kitette Sz. S. urat birává felettem, hogy hitelveimet, meggyőződésemet bírálja, orthodoxnak nevezzen azért, mert hiszem és tanítom a sz. háromságot." „Nem hittem" — úgymond másutt idevonatkozólag— „hogy valaki azért fog elitélni, mert mint reformált lelkész, reformált egyházam hittanát tanítom. Sz. ur szerint ez orthodoxia." Én viszont „azt kérdem" Z. Gr. úrtól, hogy igazán „nem hitte" ezt? „Nem hitte", hogy a ref. egyházban orthodoxnak lenni épen annyit tesz, mint „a ref. egyház hittanát tanitni"? Ha ezt „nem hitte", kérem, higyje el, mert ezt minden iskolás gyermek „elhiszi" ép ugy, mint hogy, kétszerkettő négy. De ön igen naiv módra adja a tudatlant! Érti ön kétségkívül, hogy mi az orthodoxia, csak hogy miután a „korszerűségre" minden áron méltó akar lenni, restellt az igazi néven szólittatni, melylyel a mai korban bizony nem nagy hódítást tehetni. E részben finom érzéke van önnek, sőt ugylátszik, célja elérésében a hadifogásoktól sem idegen, ön cselmozdulatokat és tüntetéseket tesz, melyek felett nem győzök eléggé bámulni. A tudós „Helyreigazításban" egy helytt ezt mondja: „Azt hittem, lesz ki igenis szabadelvűnek fogja tartani e beszédet." Prédikációs könyvében is többször említi és sürgeti a „szabad vizsgálódást" és a „szólásszabadságot". Minő jelszók ezek!? Az egyenes jellemű és ennélfogva tiszteletreméltó theologus, ki meg van győződve, Z. ur szavaiként, hogy „egyháza hitcikkeitváltozatlanul tanitni tartozik", soha sem vesz ily szókat ajkára és tollára, mert tudja, hogy a „változhatatlan" feleslegessé teszi a szabadvizsgálódást, s tiltja a „szabadelvüséget" és a „szabadszólást", Z. ur nem fél a kinevettetéstől! Z. ur „egyháza hitcikkét változatlanul tanítja", de azért, nem orthodox; Z. ur tényleg orthodox, de azért a szabadelvű elnevezést is elfogadná, sőt maga is „szabadvizsgálódást" és „szólásszabadságot" sürget! Menjen ön! Ily esetlen alakoskodással kit gondol elámíthatni ? Nem kívánok önnel tovább vitázni a felett: „korszerűekbe eféle beszédei, vagy sem? Miután ön saját pártját, az orthodox pártot, melynek jelenleg is oly számos tiszteletre méltó tagjai vannak s melynek múltjában magok a szabadelvűek is oly sok lélekemelő és fénypontokat ismernek el, megtagadja és szégyenli, s az ellenpárthoz sincs elég lelki ereje átállani : az elfogulatlan olvasó tudni fogja „korszerü"-nek nevezze-e önt, vagy ezen jelzőt egy betűvel középen megtoldja. Hanem, ugy vélem, a „Helyreigazítás" megjelenése után a dolgot részemről még nem lehet itt befejezni. Ön ugyanis a hadifortélyokból kifogyhatatlan. Meg