Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-10-10 / 41. szám

Nestorai, megpróbáltjai nc késnének előjogaikat és corapetentiájokat e téren is érvényesíteni, s megkezdenék bölcs nézeteikkel, tanácsaikkal jóidején egyengetni az egyházak előtt amaz uj ösvényt, melyre mulhatlanul reá kellend lépnünk. Laukó. A prédikálásről. Ugyan kinek jutott eszébe, hogy ennek az üres szalmának a csépléséhez fogjon, — gondolja nem egy az olvasók közül — midőn a cikkek sorozatán végig tekint* hogy onnan a saját inyjéhez valót kiválaszsza? Mintha nem elég jó pap volna mindenki önmagának, s mintha nagyobb bajunk se volna, mint a prédikáció csinálás mestersége! És én mégis neki álltam a szalma cséplésnek, azon jó hiszemben, hogy esetleg még magot is verhetek ki belőle, vagy ha én nem, más. Skóciából jővén haza, az igazi nagy papok hazájából , ahol minden ember theologus, (oly értelemben mint nálunk politikus minden ember) s legalább is minden második ember kész egyházi szónok; s a hol az egyházi szószék legalább is van oly tiszteletben mint a királynő trónusa: némi félelemmel léptem be az első magyar templomba, visszaemlékezve régi tapasztalataimra állapotunk milyensége felől, remegő kiváncsisággal azok iránt, amiket hallani fogok. Csupán a predikálásról akarok most szólani, minden egyébtől eltekintve. Három papot hallottam mióta itthon vagyok; mind a három erősen jelzett külön egyéniség, és külön typust képvisel. Épen alkalmasok arra nézve, hogy hozzájok csatolva elmondjam mind azt, a mit e tárgyról röviden elmondani akarok. Az első egyike legderekabb fiatal lelkészeinknek, irodalmilag is ismert nevü egyén s az academia koszoruzottja, komolyan munkás férfi, kinek nemes vágyai és törekvései vannak épen a papi munkásság terén ; óhajt javitni sokat, s tud akarni is, ahol kell. Alapos classicai miveltséggel, nemes Ízléssel, kitűnően szép magyaros stilisticával, s ki amellett v i r egészen, a classicusok értelmében. A prédikálás terén is öntudatosan választott önálló utat követ, s előnyeihez tartozik még a bibliai nyelvnek rendkívül ügyes — szinte vérébe átment — használata. Az apostolok cselekedeteinek egy részét vette fel magyarázatul, midőn Pál Agrippa és Festus előtt áll, s ez az apostolt bolondnak mondja. A kérdés ez : melyik volt a bolond a történet ítélőszéke előtt, melyiknek adott az igazságot ? kétségkívül érdekes kérdés, százszor és százszor felvetve, ha lent mélyében, komolyan vizsgáljuk, s dőljön el a kérdés akár a scepticus bölcsész, akár a fanaticus apostol részére, a kutató, ha igazán keres, mindig gyönyört s emelkedést talál benne. Előttünk állt kidomborodva, az egyéniség minden vonásával, a pogány miveltségii, nemeslelkü, büszke önérzetü római főúr nyugodt alakja, ki szánólag mosolyog az uj hittől lelkesült apostol szavain; szemben a másféle képzettségű, erélyes s a meggyőződés szenvedélyében izzó Pállal, ki lelkének, hitének összes erejét ez egy pontban egyesité. Egy ugyanazon kornak két kitűnő egyénisége, mindegyik egy-egy typust képviselve, s épen a két véglet küzdő typusát. Ez a momentum épen az örök, az emberi az eseményben; a két faj mindig meg volt változva számban és erőben ; a küzdelem folyvást tartott 18 évszázadon keresztül, s a kérdés feltehető ma is, melyik a bolond a kettő közül ? S igy ment át a szónok az alkalmazásra, vázolva mai társadalmunkban azon osztályokat, melyeket amott a római képviselt, s vázolva az apostol utódait, a meggyőződésileg keresztyéneket, s kimondva a kérdésre — a történelem és az élet alapján a feleletet. Ez az egyik módja a biblia kezelésének, a prédikáció készítésnél. Tekinteni azt mint egyszerűen történeti könyvet, még pedig a bíráló szemével, amelyben le vannak rakva hagyományai, eseményei — ez események alakjaival együtt — egy olyan kornak, amely kiválóan foglalkozik a vallás kérdéseinek megoldásával. Behatolni az eseményekbe, lehetőleg a részletekig; megragadni egy-egy mozzanatot, mely valamely egyetemes eszmét vagy tanúságot foglal magában; kifejteni, megvilágítani azt azon kor szempontjából részletesen, s ugy vinni át, amennyiben joggal, észszerűen lehető, saját korunkra az alkalmazást. Emberileg fogni fel egészen az eseményeket és szereplő egyéneket, aminők azok valóban voltak, életet lehelni beléjök, amely érthető, ember, mint a mienk, s ez emberi fölfogás által adni azoknak érdeket, mely viszhangot költ minden hallgatóban. A rajongás és phantazia költeményei, symbolikus képei érdekelhetnek egyes korokat; magának az embernek élete, aminő az, küzdelmeivel, vágyaival, szenvedéseivel, s e küzdelem által teremtett események érdekelni fognak minden kort és minden embert. Bárminő parányi ltgyen is bennünk magyarokban a specifice vallásos elem, az általános emberit magunkból nem tagadhatjuk ki, és az mindig rokonszenvet érez, a rokon küzdelmek iránt. Kétségkívül ilyen módjához a predikáció-készitésnek tanulmány és miveltség kell. Isagogicai ismeretek; ismerése a zsidó és rómaiak korának s történetének; analysaló ész, alkotó tehetség, mely a szétszórt vonásokból élő egészet tud teremteni. De a munka gyönyör mind a készítőnek, mind azoknak, akik hallják. S nem is minden részhez szükséges épen ilyen sokoldalú ismeret; sok helyen elég az általános emberi vonásokat ragadni meg és világosítani valamennyire, s azok oly élesen jelzettek, hogy egyszerre szembe ötlenek. S már maga a komoly törekvés efelé az irány felé, nyeremény viszonyaink közt. A másik egyházi szónok akit hallgattam, fiatal segédlelkész, meglehetős ambitióval, ki a lelkészi pályát még a fiatal kor lelkesedésének szemüvegén át tekinti, bár a viszonyok elég helyes megitélésével, mindenek fe-81*