Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-26 / 39. szám

is — ha élne — a zsinattartást nem halaszthatná tovább. 1848. szept. ült össze Pesten egy oly nagyszerű prot. testület, milyet még együtt sohasem látott a magyar prot. egyház, de az csak értekezlet volt, s az is nagyon kevés ideig tartva a belháború miatt szétoszlott — de a zsinattartást minden ellenmondás nélkül kitűzte következő év augusztusára, senki sem mondván, hogy addig el nem készülhetnek. 1857-ben a Thun-féle pátens alkalmából, egyházkerületeink a Bachrendszer nyomásától sem félve, ő felségénél zsinat-tarthatásért kérelmeztek. 1859. januárban a feledhetlen Irinyi József, zsinati előkészületekről irván, azon év szeptemberében a zsinatot mái megnyithatóaak mondja. 1860-ban ismét kérelme/.tek az egyházkerületek szinattarthatásért. Ballagi, lapjának f. évi 19. számában azt mondja: hogy a zsinattartás égető szükség, s „nem is képzelhető, egyházunk ügyei iránt őszintén érdeklődő prot. ember, ki annak mielőbbi létrejöttét szivből nem óhajtaná stb." Mindezek dacára Dobos egész bátorsággal előrukkol, várakozásra int, határidőt ugyan nem tűz, hanem ugylátszik, hogy nem nagyon siet, azt tartván Schmerlínggel, hogy „még várhatunk \u Tán azért várjunk s azért készüljünk még tovább, hogy confessiónkat s általában symb.-könyveinket is revideálni, és a kor vallásos nézeteinek színvonalára emelni kellene, s e tárgyban mindeddig jóformán semmi előkészület nem történt? Ez teljesen igaz, hanem ugy hiszem, hogy nagyon kevés ember lehet olyan közöttünk, ki szervezkedésünket rögtön ezen kezdeni akarná. Szerintem, első zsinatunk teendője más, — minden öt évben zsinat tartatván, ez bizton és minden baj nélkül lesz halasztható a másodikra. Vagy tán azért kell oly soká készülnünk, hogy egy olyan tökéletes törvénykönyvet készíthessünk, mely ne csak a jelenkor igényeinek feleljen meg, hanem — ha kell — két század múlva is helytálljon, mint mostani tisztes öreg canonaink ! Sohase erőködjünk, elég lesz nekünk első zsinatunkon tisztán constatirozni a helyzetet, annak hű lenyomatát venni: dolgozzunk mi most csak a jelennek, annak sebeit orvosoljuk, annak vívmányait ruházzuk fel canoni tekintély lyel, a jövőt hagyjuk a jövőre. Hogy pedig erre sem volnánk készen, azt tán csak nem mondja senki, aki tudja, hogy minden kornak— még a gyermekinek is — m

eg van magához való esze, s az idő a kellő embereket még mindig megszülte. Vagy ha minden egyébbel készen volnánk is, de a képviselőknek egyházkerületenkénti számaránya s azok választási módja sincs eddigelé biztosan megállapítva, s ez is időt venne igénybe ? Igen, ha octroirozni akarunk s a r')gi gyepűt széthányva, a választást lélekszámra akarjuk fektetni. De ebbe előlegesen bocsátkozni tiltja mind az eszély, mind a jogfolytonosság. Tegye azt majd maga a zsinat, ha jónak látja, de mi most csak ragaszkodjunk egyszerűen azon választási mód- és alaphoz, melyszerint az 1848-iki értekezlet odaállittatott, s mely ellen akkor senki kifogást nem tesz — s igy e részben is készen lennénk. Valóban, nekem ugy látszik, hogy még három évtizedi készülhetés után is azt mondani, hogy nem vagyunk készen, legalább is túlságos ovatosság. Második érv: hogy a jelen politikai helyzet zsinattartásra nem alkalmas. Vestigia terrent! kiáltják ők. Nézzétek meg azon polgári törvényeket, melyek 1865 óta hozattak. Részint a Bachrendszer §-ai sok fordításban, annyi változtatással, hogy amannál terhelőbbek és szigorúbbak, részint kisebb- és nagyobbmérvü jogfeladások, s ami jók volnának is közöttök, azok is csak félig jók, egészben létesíteni a többség nem engedte. Láttátok, hogy már a választások körül mennyi erélyt és áldozatot fejtett ki a kormány, csakhogy többséget szerezzen magának bármi áron, melylyel vezényszó szerint mindent megszavaztasson amit akar . . . vagy inkább akartatik. Látjátok azt a sok hivatalt, sok rendjelt és kitüntetést, mint megannyi csalétket a horgon. Tetszik ilyes valami az egyházi téren is ? akinek tetszik az zsinatoljon! Elsőben is azt hiszem, az egyházak fontosságát nagyon túlbecsüli az, ki azt véli, hogy a kormány még a zsinati tagok választására is befolyást — és pedig oly nemű döntő befolyást akarna gyakorolni, mint az országgyűlési választásoknál tette. A cath. egyház csak befolyásosabb s tekintélyesebb, és igy a kormánynak többet árthat vagy használhat mint mi; s nem hallottuk, hogy az ő autonomicus gyülésökre történt választásaiknál csak kisújját is mozdította volna. De tegyük fel a legroszabbat, hogy akarna valamit, nem cáfolhatlanul megmutatta- e a nyírbátori és nagykárolyi ref. presbyterium, — az előbbi 3 ezer, az utóbbi 2 ezer frt visszautasításaival — h még politikai elveinkre nézve is, mennyire felülállunk a 77*