Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-09-12 / 37. szám

got, mert igy fájdalma örök időkig is tarthat. Miért nem ott a gyűlés szinén szólal ön fel, hol talán enyhitő írt is találhatna, ezt sem őn, sem a tanitói kar részéről soha senki sem hozta fel. De nem is értem jól, mit akar ön ? világi, vagy csak egyházi látogatót vagy tanítókat is ? tessék, indítványozza, én sohasem ellenzeném elvhői. Egyébiránt a vegyes küldetésnek kulcsa abban rejlik, hogy a többi hivatalok is vegyesen töltetnek be. Tudja ön igen jól, hogy bár senki (talán csak ön) nem tagadja az iskolalátogatás fontosságát és szükségét ; mégis terhesnek tartjuk azt; még jó, ha „kérve" kapunk látogatókat, „önként" nem igen ajánlkoznak. Kár önnek ha mégis vállalkoznak és vegyesen vállalkoznak, amiatt „keble mély fájdalmának adni hangot és szavakat." Szívesen átengedjük — kivált már 8, s tíz évek fáradalmai után másoknak, csak mondja meg kiknek ? Kérem önt, mutasson jobb módot. Én ön helyén, azt a nemigazat sem mondtam volna, „hogy a világi urak igen gyéren felelnek meg kinevezésbeli hivatásoknak;" mert megfordítva áll, hogy t. i. ritkább esetben fontos teendőik miatt elmaradnak. Az sem áll, hogy az elmaradók mindig együttesen irják alá jelentéseiket; történt igy is, amúgy is. Azt mondja ön, hogy, „a tanitásbani haladás okát az iskolák vizsgálatának rótták fel, s kimondták, hogy ez mind a „félsz szüleménye." Én nem emlékezem, vájjon használta-e valaki e szót „félsz", de azt tudom, hogy a gyűlés, mint olyan, nem használta, nem is használhatta, Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a gencsi, hőgyészi, magasi, dömölki, sömjéni, gércei, hetyei, somlyói és még több tanítóknak, sohasem volt oka félni, (a 3-dik, általam nem látogatott kerület tanítóit nem is ememlitve). De maradjunk még egy kevéssé a „fél s z n é 1." Az én egyéni tapasztalásom az, hogy bizony némelyek féltek, mások pedig semmit sem féltek ; ezek részint, mert nem volt okuk rá ; részint, mert mit nekik a nevelés szent ügye, a vizsgálók észrevétele, avagy az egyházmegye megrovása ? Egyébként ezt ön is bevallja, ha bár csak hallgatag, midőn mondja, hogy többeknél előre haladt (tehát hátrább is volt) a tanítás ; három, különösen pedig egy, most is ugy áll, mint mindig. Én azt igen jól tudom, s velem együtt mások is, hogy a tanitói karnak egy része minden látogatás nélkül is lelkiismeretesen felelne meg kötelességének ; de azt is tudom, hogy a legjobb tanítóra nézve is hátrányos lehet a tudat : „senki nem néz utánam," emberek vagyunk. Ha az a tanitói kar mind olyan nemeskeblü, hogy egynek sincs semmi szüksége a „félszre" : ugy melyik nevében van ön feljogosítva fenyegetőleg mondani : „a milyen a fizetés, olyan a keresztelés." ? Amint nem irná tehát közülünk senki alá, hogy az egész tanitói kart a „félsz" ösztönözte volna kötelessége teljesítésére, s óvást tettünk volna annak határozatilag kimondása ellen: ugy másfelől a bérencekre, „a fizetés szerint keresztelőkre" ugyan soha, de a hiv munkásokra, az iparkodókra nézve mindig van ama tudatnak is jó hatása : megnézik ám az iskolámat. Az a „félsz" semmi esetben sem lehetett oly értelemben véve, mint ön magyarázta. „Ugy nézett ki, mint egy hentes" sat. bántja önt e szavakkal kifejezett megrovás ? És ha ön előadása szerint állana, tökéletesen igaza volna önnek. De ön óvatosan mellőzi ami e szavak értelmezése kulcsául szolgál. Nem a tanitónak szegényes ruhája volt megszólva, hanem, hogy a -látogatók megjelenésekor az istállóból jött a tanitó, s felsőöltönyén s csizmáján az istálló minden szennye volt látható, látható volt az is, hogy abban az istállóban való tartózkodás annyira folytonos volt, miszerint érintett ruháit kefélgetni fölöslegesnek tartotta a tanitó ur. Megvolt róva azért, mert a tanitónak ily „piszkos" sat. ruhája nem lehet alkalmas a tanítványok tiszta Ízlésének fejlesztésére. Bizony sajnálom e sorokat, de R. ur az oka. R. ur kívánná, hogy az iskolalátogatók a tanitók fizetésének mikénti befizetésére is forditnák figyelmöket. Itt megjegyzem, hogy bizony több helyen gazos gabonát kapnak, de nemcsak a tanitók, hanem a lelkészek is. És ha igaz, hogy a fizető gabonájának csak alját választja és adja: igaz az is, hogy ebből a lelkésznek hasonló arányban jut ki a maga része. Itt tehát közös volna a panasz, de igen téved R. ur ha hiszi, hogy az iskolalátogatók segíthetnének e baion, hiszen még oda sem tudták vinni, hogy az iskolák a legszükségesebbekkel volnának felszerelve; de ön az üres iskolát nem, hanem csak az üres kamarát látja. Egyébiránt igazságtalan is az ön panasza. Ott van az egyházmegye; minek közvetve ? tessék közvetlenül előadni ott panaszát, az bizonyosabban fog segíteni. Azt mondja ön, hogy a tanitói kar „minden felsőbb felszólítás nélkül tömörült s tanitói egyletet alakított," Én nem akarom a tanitói kar kezdeményezései érdemeit kétségbe vonni; de ha már ön érintette, az igazsággal egyezőleg mondjuk el, hogy egyesek ugyan kezdeményeztek, de az egyházmegye többekre volt több éveken át kénytelen erkölcsi nyomást gyakorolni. Az „a felsőbb helyről való felszólítás" — fájdalom! — nem volt nélkülözhető. Na de semmi, igy szokott az minden kezdettel lenni; csakhogy méltányos — ha már szólani akarunk róla, —- a tényekkel megegyezőleg szólani. Panaszkodik R. ur, hogy „a tanítót ugy nézik, mint a közös pásztort." Nem tudom egyes ember egyes tanítót nem néz-e közös pásztornak; de a falusi tanítókról általában mondani, hogy „ugy nézik" épen nem egyezik meg a valósággal. Panaszolja R. ur, hogy bár a tanitók iparkodnak kötelességüknek megfelelni, „de csalatkozánk, oh szomorú csalódás! nincs elismerés!" Micsoda beszéd ez? Megegyez-e ez önnek azon fenntebb tett nyilatkozatával, hogy „nagy örömmel jelentetett és fogadtatott, hogy az öröm édes lángra gyúlt, a keblek feszültek, a szemekből örömsugarak löveltek mindenfelé, midőn a látogatók je-