Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-01-24 / 4. szám
tása az intézet igazgatója által, az alább (VII) kiirt árban eszközöltetik ; a többi mindennemű ruhák mosatásáról is az igazgató tartozik gondoskodni, a szülékkel előlegesen kötött egyezmény szerint. VII. Árszabás. Egy iskolai évre, azaz mintegy kilenc hóra fizet egy növendék a nevelőgondozás és élelmezésért százötven azaz 150 forintot oszt. é., mégpedig ezen összeg első felét az intézetbe beléptekor; és igy az iskolai év kezdetén, másik felét az iskolai év felének eltelte előtt 5 nap alatt, körülbelöl jánuár hó 20-ig ; a helyiség és bútorzatért a főiskolai pénztárba a bejelentés vagy elfogadás napján 50 azaz ötven forintot, tehát az egész évi illetőséget, mely vissza nem követelhető, ha a növendék szülői később megváltoztatták is szándékukat, s nem óhajtanák gyermeküket itt neveltetni. A magántanításért a nevelőnek egyszerre vagy félévenként előlegesen öt azaz 5 forintot. A zene vagy nyelvmester illetményét a főtiszteletü egyházkerületi kormány a zenét vagy ugyanazon nyelvet tanuló növendékek száma szerint évről évre határozza meg. VIII. Felvétel. Felvétetik az intézetbe egyelőre a sárospataki főiskola I. — VI. osztályú rendes növendékei közül 60 tanítvány. A felvétel a bejelentési sorrendben történik: azért a bejelentésről, történjék az személyesen vagy levélbon, napló vezettetik; a személyes bejelentésnél a bejelentés napja Írásban kiadatik, a levél általi bejelentésnél a levél őriztetik meg igazolás és ellenőrzés végett. A beiratás az iskolai év kezdete előtt legalább három hónappal történik, midőn a szülők világosan kijelentik, kivánják-e gyermekeiket zenében vagy nyelvekben s minemű zenében, vagy melyik világnyelvben vagy nyelvekben oktattatni, mely kijelentés folytán köteleztetnek azon dij fizetésére, melyet a főtiszteletü e.kerületi kormány a tanoncok száma szerint határozand a mesterek ellátása s dijazására. A kilépés az iskolai év végső havának első napjaiban bejelentendő, különben az iskolai pénztárt illető 50 forint a jövő évre is bevétetik. A VI. osztályt bevégzett növendékek szükségképen, és igy bejelentés nélkül lépnek ki, s csak azon esetben lehetnek tovább is az intézet növendékei, ha több éven át az intézet növendékei voltak, s az igazgató alapos kifogást nem tesz erkölcsi viseletök ellen, akkor is csak ugy, ha helyökre alsóbb osztálybeli növendékek nem jelentkeztek. IX. A n öve nd ékek magokkal hozandó készleteik. Az intézetbe belépő növendék következő ruha s fehérnemüeket legalább is az e cikkben megirt mennyiségben hoz magával: a) Saját használata a gondviselése alá tartozók: 1 felső ruha (téli öltöny), 2 nadrág, 2 mellény, 2 kabát, 2 pár csizma, 1 téli föveg, 1 nyári foveg, 2 nyakkendő, 8 ing, 8 lábravaló, 12 zsebkendő, 12 pár harisnya vagy kapca, 12 törölköző, mosdóasztalra tartozó eszközök, b) Saját használatra, de az intézet felügyelete alá adandó: 1 paplan, 2 párna, 2 gomblyukas paplan lepedő, 2 lepedő, 1 szalmazsák, 4 párnahaj, gombos vagy leköthető, 1 szines ágyterítő. c) Közös használatra: 2 kisebb vagy egy nagyobb abrosz, 4 asztalkendő. — Többet hozni kinek-kinek tetszésére h agyatik. Minden ruhanemű csak megjegyezve vagy megírva fogadtatik el; a megkopás esetében ujjal cserélendő fel, mert az intézet semminemű foltozást, tatarozást nem vállal el. X. A főiskolai törvényektől független házi szabályok. Minden intézeti növendék az intézetben maradás feltétele alatt következő szabályok pontos megtartására szigorúan köteleztetik: a) az intézet vagyonát illetőleg : 1. Az intézet épületei, bútorai, ültetvényei sérthetlenek, a szándéktalan károk a kártevő által megtérítendők, a kijavítható tárgyak kijavitandók, szándékos nagyobb kártételek a kár megtérítése mellett az intézetből kitiltással büntettetnek, b) a növendék saját vagyonára nézve: 2. Minden növendéknek van leltári jegyzőkönyve két párban, melyekbe a magával megjegyezve vagy megírva hozott ruhaneműit, iskolai könyveit, tanszereit beírja ; egek egyikét növelőjével aláíratja s az igazgatónak megőrzés s olykori utánszámlálás lehetősége végett általadja, másikat az igazgató írja alá, s a nevelő gondjára bizza; a nevelő a használhatlanná lett tárgyakat is megtartja az év végéig s azokat beszámolja, az elveszettek elveszésének idejét s módját bejegyzi. 3. Minden tárgy az annak kimutatott, meghatározott helyen rendben, tisztán tartandó. 4. Iskolai s taneszközök bemocskolása, befirkálása tilos. 5. Cserélés, még ideiglenes használatra is tiltatik, megsemmisíttetik s ha különben nem, az iskolai igazgatóság közbenjárásával is visszaköveteltetik, visszakerittetik. Az igazgató kívánatára szekrényeit minden növendék bármely időben felnyitni, annak átvizsgálása alatt jelen lenni tartozik. Mindennemű kiadásáról pontos naplót vezet. c) Az intézet bel s kül tisztaságát illetőleg. 6. A termek kül s bel falait meglyukgatni, megkarcolni, dobálni, a padlót szándékosan bepiszkolni, bevizezni, beköpdösni, a bútorokat vagdalni, leöntözni, betintázni nem szabad. 7. Pipázás, szivarozás az épületekben meg nem engedtetik. 8. A háló termekben csak vetkezni, aludni és öltözni szabad, nappal zárva vannak.