Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-29 / 35. szám

nyilvánítjuk és megígérj tik egyszersmind azt, hogy anyaszentegyházunknak majd egy arra alkalmatos időben s törvényes alakzatban leendő kihallgattatásakor mi is hajlandók leszünk iskoláink ügyében a közhaza oltárára áldozatul hozni mindazt, amit vallásunk és egyházunk nyugalmának, függetlenségének és szabad fejlődésének sérelme nélkül áldozatul hozhatunk; — másrészről nyilvánítjuk és Ígérjük azt is, hogy a haza s annak törvényhozása és kormánya általi keserű elhagyattatásunk s netalán bekövetkezhető folytonos háborgattatásunk idején is, minden tőlünk kitelhető erővel igyekezni fogunk gyermekeink nevelését és tanítását a mi autonom iskoláinkban aként intézni, hogy ők nemcsak egyházunk hü tagjai, hanem hazánknak is alkotmányos szabadságot és rendet tisztelni tudó s kellő miveltséggel biró polgárai lehessenek." A gyűlés az egyházhatóságok számára az isk. ügyben tájékoztató utasítást fog legközelebb szétküldözni. Az orsz. törvény és a tiszántúli ref. egyházkerület határozata. A szabadság abban áll, hogy engedelmeskedjünk' azon törvényeknek, melyeket magunk alkottunk ; az aristokratia pedig azon állapot, melyben a polgárok egy részex fölségi jogokat gyakorol, a másik engedelmeskedik. Robespierre. Ha visszaemlékszünkanemes hevülésre, melylyel néhány évvel ezelőtt mindnyájan különbség nélkül nemzeti kormány létrejötteért küzdöttünk, az ember kísértetbe jő szemének nem hinni, midőn látja, hogy különben szabadelvű, jó hazafiak ma pártérdekből ugyanoly hévvel s azon fegyverekkel harcolnak a magunk alkotta kormányrendszer ellen, a melylyel azelőtt az absolutismus ellen vívtak. Midőn az ötvenes években a nemzet egyeteme a bécsi absolut kormánynak minden rendeletében kü • lönbség nélkül gáncsot keresett és talált, s minden felülről jött intézkedést arra használtunk fel, hogy vele izgassunk és a kedélyeket nyugalomra jutni ne engedjük ; a nemzet ez eljárása akkor a viszonyok által parancsolva szintoly természetes mint célszerű volt. A bécsi kormány az ország minden jogait confiskálván, ellenségképen állott a nemzettel szemben, mely leverve bár, de meg nem törve, nemes resignatióval folytatta az élethalál-harcot, melyet a világosi fegyverletétel csak külsőleg fejezett be. A nemzet harclábon állott az absolutismussal szemben, s a háború törvénye szerint jogosítva volt minden eszközt felhasználni, mely győzelemre vezethette. A siker igazolta eljárásunkat és a nemzet e fegyvertelen ellenállása kétségkívül főtényező volt a felszabadítás nagy munkájában. Azonban siralmas végzete a nemzetek életfejlődésének az, hogy a tömegek a dynamica törvényeit követve, ha egyszer mozgásba tétettek, a mozgató ok megszűnte után is folytatják jóidéig a felvett irányban rohanó utjokat, és sokszor a jobbak legnagyobb erőfeszítése sem képes a felzúdult elemeket nyugalomra hozni, és motos componeree íiuctus. Szerencsétlen constellatio, mely az uj törvények iránt tartozó tisztelet gyöngitése által elzsibbasztja a rend-alkotó erőt' épen azon pillanatban, midőn a közvéleménynek egész erejére van szüksége, hogy az újonnan alakuló állapotokat megszilárdítsa. Ily szomorú jelenetnek színhelye volt e napokban Debrecen városa, hol is az 1868. XXXVIII. népiskolai törvénycikk ellenében ugyanaz a dráma játszatott el, mely 185 9-ben az elhírhedt pátens ellen nem kis sikerrel adatott elő. Mint akkor a törvénytelen bécsi kormány ellenében, ugy ma a nemzeti törvényhozással szemben hivatkozások történtek a linci és bécsi békekötések által a protestánsoknak biztosított autonomiára, melynél fogva a törvényhozásnak jogában nem állott volna a protestánsok törvényes közegeinek kihallgatása nélkül népiskolai törvényt megalkotni s azt a protestánsok világos sérelmével életbe léptetni. Megkísértem e nevezetes okmány tartalmát, „nec injuria neque beneficio motus" elfogulatlanul taglalni és illustrálni. A sarkpont, melyen a sérelmi okmány egész okoskodása megfordul, az, hogy a magyar prot. egyház saját iskoláira vonatkozólag a teljes tökéletes autonomiát elejétől fogva a szabad vallásgyakorlat egyik elengedhetetlen föltételének és oly egyházi belügynek tekintette, a melyre vonatkozólag az egyház körén kivül álló semmiféle hatalomnak, a legfőbb felügyeleti jogon kivül, törvényhozási, kormányzási és rendelkezési jog nem volt megengedve. Hogy ez igy volt, azt senki kétségbe nem vonhatja, ki hazai történelmünk e terén jártas; de hogy ugy kell- e örök időkig maradni, ez már más kérdés. A prot. egyház századokon keresztül lankadatlan 69*