Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-08-08 / 32. szám
C 1004 1018 hogy a kisebbség is beültesse a parochiába a maga választottját,. Az is következik még, hogy valamely nagyobb egyházi körnek, pl. kerületnek, az legyen a püspöke, kit a kerület többsége akar. Már pedig a papok háromnegyede, a gyülekezetek háromötöde s a híveknek körlil-belöl háromnegyede nem kívánta a Celder püspökségét, s az erdélyi felvigyázat alól nem akarta magát kivonni. Aztán honnan győződhetett meg az igen tisztelt egyh. kerület, hogy C. semmi kárhoztatásra méltót nem tett, ha törvényes vizsgálatot nem tartott ügyében? Honnan tudhatta főként azt, hogy a kezéhez befolyt pénzekkel híven sáfárkodott ? Hiszen C. bevételeinek több mint egyötöde Erdélyből került ki, s ezt a tiszáninneni közgyűlés nem ismerhette, ha törvényes vizsgálatot nem tartott. Ezen határozatból Celder erőt merített minden gonosz practikájában. Saját memorandumán kivül ezt is felmutatta a dunántúli egyh. ker. 1866. juniusi közgyűlése előtt. *) Ezeken kivül felmutatta a püspök az erdélyi főconsistoriumnak fennebb közlött „hivatalos tényleirását", s C. élőszóval is előadta ügyét. Az idézett j. k. pont szerint C. saját szenvedéseinek és dicsőségének előadásával „oly vonzalmat, oly általános részvétet idézett elő az általa képviselt közérdekű missio iránt, oly fájó sajnálatot keltett lelkes s jutalmat csak öntetteiben **) kereső és találó nyilatkozata, hogy a ft. e. k. k. gyűlés azonnal bizottságot nevezett .... hogy a missio ügyére vonatkozó előterjesztéseket vizsgálja meg." A bizottság C. ur számadásait összehasonlította „a Prot. Egyh. és Isk. Lapok ide vonatkozó tételeivel," melyekben, mint már fennebb kimutatám, az erdélyi 2200 frtnyi adomány befoglalva nincs, s ezen pontos pénztári számvételből meggyőződött, hogy C. „híven számolni képes s ig-y az e.ker. bizalmára ez oldalról továbbra is teljesen méltó." A jelentés második pontja még érdekesebb, s naiv részletezései által tán némileg kiegészítheti a tiszáninneni pont általánosságait is. E szerint Celder „felmutatá az általa szervezett szászkuti s galaci gyülekezetek evangyéliomi bizonyságtételét." Mindkettőt aláirtak az egyház elöljárói, s mindkettőnek tartalmát kivonatban közli a kézalatt lévő j.könyvi pontban foglalt bizottsági jelentés. Nem lehet kételked*) L. dunántúli e.ker. 1866. juniusi közgy. jegyzőkönyve 47. pontját. K. A. **) És a püspökségben. K. A. nünk, hogy C. ha lett volna birtokában még vagy egy ilyen „evangyéliomi bizonyságtétel" a más három gyülekezettől azt is bemutatja, s a részletezni szerető bizottság sem hallgatja el. De ha Dunántúl nem állott több rendelkezésére, igen valószínű, hogy Tiszáninnen is csak e kettőt kell érteni a j.könyvben „az általa szervezett egyházak számos tagjai által mellette kiadott bizonylatok" alatt. Ezntán a bizottság a tiszáninneni határozatra is hivatkozva melegen ajánlja C.-t az e.kerület pártfogásába. A közgyűlés pedig: „az erdélyi mélt. egyházi főtanács által hozzá küldött értesítés feletti érdemleges vitatkozásba bocsátkozni nem kívánván — a bizottság jelentését egész terjedelmében elfogadja s magáévá teszi, s e vizsgálati jelentés alapján t. C. M. urat, — mint ki missionariusi nehéz pályájára azon e.kerület kebeléből vállalkozott és személyében az általa vezetett missio bomlásnak indult ügyét a beterjesztett okmányok alapján pártolásra méltónak találja, sőt továbbra is — elismerő bizalmának kifejezése mellett — az elkezdett nagy munka lélekismeretes folytatásával megbízza." E határozat annyival fájdalmasabban eshetett az erdélyi, s talán még a tiszántúli és dunamelléki kerületeknek is, hogy ebben már világosan említtetik az erdélyi „hivatalos tényleirás ;" valamint elég ártatlanul ki van téve az is, hogy a közgyűlés ezt mellőzte, és a pert eldöntötte egyszerűen csak az alperes meghallgatása után. Mert még az alperes tanúit sem hallgatta ki, és semmit nem tett arra nézve, hogy azok aláírásának hitelességéről meggyőződjék; már pedig az ily tanúvallomást a világ semmiféle törvényszéke figyelembe venni nem szokta. így aztán természetesen nem is Ítélhetett máskép, mint hogy elismerő bizalmát fejezte ki. Ezután egy év forgott le, s a tiszáninneni kerület májusi közgyűlése jegyzőkönyve 19. pontjában előadatik, hogy a tiszántúli kerület 1866. octoberi j.könyve 159-ik pontjából értesült mindarról, mi az erdélyi „hivatalos tényleirásban" foglaltatik, mindazáltal „e tárgyban eddigi nézetei s határozata mellett marad." Az erdélyi kerületnek pedig szive repeshetett örömében a szép testvéri viszony fölött, melylyel találkozott az unió első évében. Az ő legfőbb igazgatótestületének hivatalos átiratát nem méltatta annyira a „testvér egyházkerület," hogy bár tudomásul vegye, hanem csak egy harmadiktól tudta meg véletlenül, hogy amannak is volnának némi