Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-08 / 32. szám

C 999 1018 sem lehet akaratjok ellen az erdélyi főconsistorium felvigyázata alá vetni. *) Ezen pontig, ha egy évvel előbb keletkezik, alig lehetett volna egyéb észrevételt tenni, mint hogy Celcler működése koránt sem missioi működés, ő nem ment pogány népek közé terjeszteni a keresztyén vallást, hanem elment egy szomszéd keresztyén országban nagyobbára csak ideiglenesen tartózkodó s nagyobbára erdélyi református magyarok lelkipásztorának. Nem volt ő soha hittérítő, hanem „ntazó lelkipásztor." Ezt kezdetben maga is ugy tudta, mert nevét mint „ref. lelkipásztor" s később mint „a Moldva- és Oláhországban szétszórt ref. magyarok lelkipásztora" irta alá. **) Leveleiben tesz ugyan említést egy pár átállásról; de azon átállók magyar katholikusok voltak azelőtt, s nem pogányok. Már a római egyház igaz, hogy a protestánsok és keleti orthodoxok közé is küld téritőket, kiket missionariusoknak nevez, s ez az ő szempontjából érthető is, mert csak saját magát tekinti keresztyénnek, minket pedig az egyedül üdvözítő római egyháztól elszakadt eretnekeknek, kiket oda „ visszatéritni" kötelességének tartja. De a protestáns egyház, még az angol magas egyházat sem véve ki, a keresztyének közé nem küld missionariusokat, hanem csak bibliákat, melyeket olvasva, saját magok meggyőzhetik magokat az igazság felől. S valóban elvtagadás nélkül nem is tehetne máskép. Különösen az angol protestánsokról tudva lévő dolog, hogy igen nagy gondot fordítnak az egész földön szétszórva élő híveik vallási szükségeire. Minden nevezetesebb kikötőnél, vagy nagyobb európai városban, hol sok angol tölti az év egyik vagy másik részét, templomjok és papjok van ; de soha egy angolnak sem jutott még eszébe, hogy az ilyen papok missionariusok, hanem csak a diasporában élő hívek lelkipásztorai, s a hazai egyházi hatóságok felvigyázata alatt állanak. Protestáns szempontból missionarius az, ki a pogányokat téríti a keresztyén vallásra. Igy állván a dolog, egy percig sem szabad kételkednünk aziránt, hogy azon e.kerület, mely akkor is csak „a prot. egyház sarkelveiből kiindulva" nyilatkozott, többé nem fogja missionariusnak tartani az utazó lelkipásztor urat, s a missio fogalmából vont következtetéseit sem alkalmazza a jelen esetre. Egyébiránt, ha hajlandó volna továbbra is alkalmazni, meg kell emiitnem azon tényt, *) Rövidbe foglalt kivonata a határozat első felének. K. A. **) L. Prot. 1. 1861. év. 546. 1. hogy a missiók oly szigorúan vannak szervezve, miszerint küldői parancsa ellen a missionarius egy lépést sem tehet, s minden működéséről a legszigorúbb számadásra vonat ik — pl. az angol prot. missioban negyedévenként. Oly független missionarius, minőt a t. e.kerület akar, nincs a világon, s a dolog természete szerint nem is lehet. Talán még azt is meglehetne jegyezni, hogy az erdélyi főconsistorium felvigyázata mégsem épen oly „idegen befolyás" mint állíttatik; vagy legalább nem idegenebb, mint a négy vagy öt superintendentiáé vagy a tiszáninnenié. Sőt, ha meggondoljuk, hogy a Oláhországban lakó magyar reformátusok nagyobb része Erdélyből vándorolt ki, még kevésbé tarthatjuk idegennek. Azonban, tekintve a határozat hozatalának idejét és körülményeit, még egyéb észrevételt is lehetne rá tenni. Az igen tisztelt e.kerület itt egy egyházkormányzási elvet vitat, melyet tenni nagyon helyén van mindig, kivévén midőn már egy concret eset létezik, melynek érdekében vitattatik az elv, — midőn már per van, melyet a positiv adatok mellőzésével egy elvi vita által akarunk eldönteni. Hiszen ha Celder és a tiszáninneni kerület önálló oláhországi magyar ref. egyházat akarnak, ezt akarni oly kétségbevonhatlan joguk épen a kimondott elvnél fogva, hogy még vita tárgyát sem képezheti. Hogy akarniok helyes-e, az már vitás kérdés lehet, s talán senkisem él nálunk azon hitben, hogy Erdélynek áll érdekében több mint ezer gyülekezete helyett öttel többet kormányozni. És ha helyesnek tartja is mindenki az önállóságot, lehetetlen akkor vitatkozni fölötte, midőn C. a fentartó e.kerületek egyike és az oláhországi hívek egy része — mint később kitűnt, épen a nagyobbik része — által vádoltatik. Ez esetben az elvi fejtegetés ép ugy tűnnék fel, mint az absolut kormányok és a forradalmak eljárása, melyek egy ma alkotott elv szerint Ítélik meg a régibb viszonyok és nézetek befolyása alatt létrejött tényeket. Ily eljárásra annál kevésbé lehet szükség, mivel még fel sem tehető, hogy az erdélyi hatóság a más négy kerület óhajtásának ellene szegült volna. Úgyde, „a prot. egyház sarkelvei" azt kívánják, hogy az oláhországi gyülekezetek még a négy e.kerülettől is függetlenül, magok határozzák meg miként akarnak kormányoztatni! Nagyon helyes; épen azt kívánják, még pedig oly nagyon kívánják, hogy pl. Magyarországon ily fontos kérdéshez minden tagnak szólási joga van, s