Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-11 / 28. szám

Molnár Aladár, miniszt. oszt. tanácsos. — Kovács Sebestyén Gyula, kir. tanácsos, Somogy megye tanfelügyelője. A helybeli ev. ref. egyházközség presbyteriuma: Verbay István, lelkész. Varga Mihály, gondnok. Bar la Sándor, presbyter. Kuti József, Déry Ferenc, Győrfy József, Pápa István, Szabó Mihály, Tóth József, Belevári Sándor, Polgár József, presbyterek. 1869. év junius 28-án a belső somogyi h, h. egyházmegye részéről Csurgón tartott közgyűlés előtt a fentirt szerződés felolvastatván az pontról-pontra egyhangúlag jóváhagyatott. Csurgón, jun. 28. 1869. Csópán Antal, segédgondnok. Mezey Pál, esperes. A fentirt szerződést minden pontjában elfogadom és jóváhagyom, s a csurgói helvét hitvallású egyházközség elöljáróinak kérelmére beleegyezem, s megengedem, hogy a nevezett egyházközség kántora az egyházközség által átadott telken fenálló vagy felállítandó épületek valamelyikében, a csurgói tanítóképezde igazgatótanácsa által időnkint kijelölendő egy külön szobában lakhassák. Budán, 1869. évi julius hó 8-án. B. Eötvös József. B E L F Ö L D. Pest, 1869. jnlius 8-án. Nagyontiszteit olvasó közönség ! Mai levelem kivételkép hozzád szól s nem a szerkesztőhöz, ki maga is jól tudja amit irni akarok. Ma délután folyt le az árvaházban a kisebb gyermekek nyári vizsgája. Engem véletlenül az utcán talált Dr. Ballagi ur, ki az árvaházi egylet elnöke, s hivott, hogy hallgassam meg a vizsgát. „Aztán irjon róla egy pesti levelet — mondá — mert már rendes írótárs kezd lenni lapomnál pesti leveleivel !" Én már iró volnék? gondolám magamban ! No akkor ugyan nem sok kell hozzá, hogy valakit még olyan okos ember is, mint a nt. ur irónak tartson. Mennyivel kevesebb ahoz, hogy valaki önmagáról már ötödik osztályos korában per „mi magyar írók * beszéljen ! Mert hát egy egy könynyü fejű legény mégis csak előbb elhisz önmagáról minden érdemet, mint mások elismerik. Jó szerencse rám nézve, hogy néhány pesti levél miatt még nem tartom magamat irónak, mindazáltal ha már a szerkesztő ur rám bízta, csak leirom amit a prot. árvaházban tapasztaltam. Ha jól emlékszem 17 kis gyermek tilt a padokban, — mert a többi felsőbb iskolákba jár, — oly csinosan és tisztán felöltözve, hogy nálunk, hol a tisztaság iránt nem elég élénk a fogékonyság, igen jó módú polgár ember az, ki ugy gondozza gyermekeit. Én már számos árvaházat láttam Európa különböző országaiban; de mondhatom, hogy ezt a mi kis intézetünket egyik sem multa feljtil. Oly csinosak és tiszták a gyermekek és oly egészséges, piros arcok van, aminő csak a leggondosabb anya ápolása mellett lehet. Az elnöki széket nt. Ballagi Mór ur foglalta eh Ott láttam az igazgató választmány tagjai köztil nagyságos Palló urat, kinek az intézet létésitésében legnagyobb érdeme van, továbbá Benedicty, Elefánt és Kovács Albert urakat. A többit nem volt szerencsém ismerni, ami csakis az én hibám. A gyermekek mindnyájan tudnak magyarul és németül, s igen értelmesen feleltek. Különösen kitűnt egy kis fiu mind értelmessége, mind szép hangja de egyszersmind elevensége által is. „Ebből papot nevelünk" mondák a választmány tagjai. A tantárgyak egy részét magyarul, másikat németül tanulták. Ott hallám, hogy a német gyerekek egy év alatt megtanultak magyarul, a magyarok pedig németül, egymástól, játék közben. Milyen nagy áldás már csak ez is, — két nyelvet fognak anyanyelvűk gyanánt birni. A vizsga eredménye engem tökéletesen meggyőzött afelől, hogy az árvaatya értelmes ember és jó tanitó, g az árvaanya gondos, derék asszony. De ez csak egyik kellék, ezenkívül még egy másra is van szűkség ezen állomás betöltésénél, s ez a másik a véghetetlen j ó s z i v ! Arra nézve, hogy valaki apja, nevelője, tanítója legyen ötven idegen gyermeknek, tiszta és világos fö okvetetlenül kívántatik, de legalább is oly nagy mértékben humánus, emberszerető, gyöngéd jó lélek. Én ugy képzelem, hogy az árva gyermek érzékenyebb, mint az, kinek szülői vannak, kivált ha még ismerte a szülői szeretet gyöngéd melegét. Az ő kis szivében mély bánat van eltemetve, a szülők hiányának fájdalmas tudata, mely ujult erővel nyilatkozik minden szeretetlen érintésre. Oh, aki az árvát bántja nagy bünt cselekszik, mert egy ártatlan kebelt keserűséggel és bizalmatlansággal tölt el! A mi árváink bátor, nyilt tekintete, s a vizsga után gondtalan szaladgálása az udvaron, előttem jó jelnek tűnt fel, s a felügyelők jó szivére enged következtetnem. De hiszem is, hogy az árvaház tapintatos igazgatói igyekeztek jól megválasztani emberöket. Most már csak egy kérésem van olvasómhoz. Ha Pesten jár, ne mulassza el megtekinteni nagymező-utcai árvaházunkat. Nem kérem, hogy pénzt küldjön rá, a világért se tegye, csak jöjjön és lásson, s ha el tud onnan távozni, anélkül, hogy egy 6 frtos részvényt vegyen, igazán kő szivének kell lenni. Én soha el nem tudom felejteni, hogy egyszer egy gazdag, magtalan prot. lelkész, midőn egy pár szegényebb pappal és velünk az árvaházat meglátogatta, s onnan kijőve kértük, hogy segítse valamivel, közönség számára le sem irható kemény szavakkal illetett minket. Azt az arcot nem tudom elfelejteni ! A szegényebb papok mielőtt szóltunk volna megnyitották erszényöket. Isten, az árvák atyja, feljegyezte ezt is, amazt is. Végül, mivel a szerkesztő ur a maga sok rendbeli jótékonyságait, melyekről nekem is tudomáson van, nem szokta kiirni lapjába, legyen szabad megemlitnem, hogy észrevettem midőn tiz forintot adott át az árva-