Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-11 / 28. szám

atyának, hogy azzal a gyerekeknek közelebbről egy kis örömet szerezzen a szabadban. Az isten azért áldotta meg munkájában előmenetellel, hogy az elhagyatottaknak is mindig juttatott, s most házához bucsut járnak a szegények! * * * Viszonzás Laukó Károly „Életjelek" cimü levelére. Laukó Károly, ev. pap, „Életjelek" cim alatt beküldött cikkében szigorú bírálatot tart a prot. papság működése, magaviselete és tudományos. képzettsége felett. Ezen birói szigorában annyira eltér az Idvezitő példájától, hogy, mig ez száz juh közül 99-t mond igaznak és egyet eltévedettnek: addig ő 100 pap közül 99-t tévedezőnek és csupán egyet, bizonyosan magát, tartja igaznak. Igen nagy kedvünk volna megkérdezni a cikkírót, vájjon volt-e alkalma életében 100 prot. pappal személyesen és működésökkel, magán és nyilvános életökkel annyira megismerkednie, miszerint hivatva érezhetné magát felölök mindezen szempontokból illetékes bírálatot mondhatni. Mi bátrak vagyunk ezt kétségbbe vonni. Mi legalább ugy ismerjük cikkírót, mint újoncot azon pályán, a melynek régibb és ujabb tisztviselői felett pálcát törni eléggé szerénytelen. S miután mi, az ő köréhez legközelebb álló papok vagyunk, nagyon természetes, hogy tapasztalatait mi közöttünk szerezhette volna leginkább s igy a cikk éle ellenünk lévén fordítva, mi vagyunk az elsők, kik méltatlankodásai ellen felszólalnak. Azzal vádolja levelező legelsőbben a prot. papság 99 századrészét, hogy az „a Protestantenverein működéséről, ama nagy horderejű mozgalomról, mely — a mint én ismerem — semmivel sem csekélyebb jelentőségű a jelenben, mint volt a reformatio a maga idején" — ínitsem tud. Tud biz az arról, kedves atyánkfia; mert, ha nem tudna, egyenesen a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" szerkesztőjét kellene okolni, ki ezen világmozgató törekvésről olvasóközönségét — az ezen lapot járató prot. papságot — nem értesíti. Másrészt azonban száz pap közül nem egyedül a kecskeméti pap az, ki az eredeti német lapokba is tekint, hogy a némethoni evang. egyház körében felmerülő hitéleti inomentokról magának tudomást szerezzen. És, ha ezen eredeti és honi lapokból merített ismeretek alapján nem tulajdonítunk a Protestantenverein működésének a magyarországi vallásos viszonyokra olyan fontosságot, mint a minővel hajdanta a reformatio bírt: az bizonyosan nem onnan származik, mivelhogy a prot. lelkészek öreg béresek módjára állítólag „cselő gombos, hajsz villás !"-féle rusticálással volnának elfoglalva, hanem mivel a magyar prot. papságban és a cikkíró által szánakozással úgynevezett „oh népben" meg van az a józanság, mely szerint saját egyháza íidvét a szentírás és a presbyter-synoclusi kormányrendszer alapján önállólag elérni véli: A papoknak tulajdonítja cikkíró, hogy „a nagy vidéken" a vallás clolga roszul áll, hogy az úgynevezett felvilágosodottaknak a vallás immár nem egyéb, mint bolondság stb. s e vallástalanodás egyik okául hozza fel azt, hogy még a fiatal papok által is a régi, t. i. Luther kátéja taníttatik. Nagyon örülnénk azon, ha cikkíró a prot. egyházat egy olyan kátéval boldogítaná, melyben ev. egyházunk hitcikkei irásszerűbben, hiánytalanabbul és ugy volnának előadva, hogy azt minden lelkiismeretes pap kellő magyarázat mellett híveinek üdvére sikeresebben alkalmazhatná. Azt mondja továbbá L. K., ev. pap, hogy „a vallás igaz méltóságának, szentségének folyton növekvő hitel-vesztése, a vallási proletariátus veszedelmes szaporodása igen nagy részben tőlönk papoktól ered, mert mi prot. papok is — legtöbben — éltető gyökeréről letépett száraz takarmánynyal tömjük a vallás után szomjuzó népet." Kire vonatkozhatnak eikkiró e szavai, nem tudjuk elgondolni; mert ismeretsége körében nem találkozik lelkész, kinek egyházi előadásait nem a szentírás éltető gyökereiből sarjadzott tudománynak, hanem az álbölcselkeclés „száraz takarmányának" lehetne mondani. Önmagával jő ellenmondásba cikkíró, midőn Luther kátéjának hasznalatát kárhoztatja, holott ez ugyancsak irásszerü, másrészről pedig a papok vallásos tanításait száraz takarmánynak nevezi azért, mert nem irásszerüek. Továbbá megrójja cikkíró a prédikációkat, jobban a predikálást, mivelhogy abban „sem krisztusi élő, hihető hit, sem józanon vallható vallás, sem életképes morál nincs." A mi a prédikációkat illeti, az ezek ellen felhozott állitások ellenében két szeinpontpól kell tiltakoznunk: 1. Tiltakozunk azon vád ellen, mintha a prot. lelkészek beszédeiben sem krisztusi élő hit, sem józan vallás, sem életképes morál nem volua. Erről cikkíró már azért sem tanuskodhatik, mivelhogy azon környék papjai, hol ő hivataloskodik, leginkább egy ö általa nem ismert nyelven hirdetik az igét. Ez tehát légből kapott, alaptalan váci. 2. Tiltakoznunk kell az ellen is, hogy ő akarja meghatározni, vájjon azon állitások és igazságok, melyeket a papság a biblia alapján hirdet „hihetők" és „józanon vallhatók-e;" mert mi azt hisszük és valljuk, hogy az ev. lelkésznek a templom szószékéből egyedül az egyház egyeteme által megállapított és elfogadott tanokat szabad hirdetnie, mire esküvel lett minden lelkész kötelezve, s hogy ha valaki olyan vallást akarna hirdetni ev. templomban, melynek igazságait, hihetőségét, józan elfogadhatóságát, saját gyarló értelme s nem az egyház hitvallása szerint határozná meg; azáltal nemcsak papi hivatása körét lépné át, hanem az egyház közösségéből is kirekesztené .magát. De azt is szeretnők tuclni, mit lendít a hívek üdvén, ha valaki pap létére beretválkozik, vagy nem beretválkozik, hosszú vagy nem hosszú kabátot visel stb ? Kár olyanokat vétkül tulajdonítani a lelkészi testületnek,