Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-20 / 25. szám

főpásztor vendégszerető tűzhelyére hívja egybe híveit ér­tekezletre. De épen ezen vendégviszony az, melytől leg­nkább félünk. Az tudvalévő dolog, hogy az elnök véle­ménye annyit nyom, mint a szavazók feleé, sőt láttam már hogy ily autonom gyülekezet az elnök részéről kimondott oly határozatot elfogadott, mely homlokegyenest ellenke­zett a tagok által órahoszat védelmezett véleménynyel. Egy szóval csak az elnök ügyességétől függ igen sok eset­ben, hogy a maga véleményét határozottá emelhesse. No már most, ha az elnök más véleményen volna, mint mi, valamennyien emberek lévén, nem de sokkal nehezebben mondunk nemet a házi gazdának, mint másnak, vagy épen nem mondjuk ki véleményünket, hogy egymás kedvét ne rontsuk. Már pedig, mi könnyebb, mint ha már a szép lelkű, kitűnő theoretikus miniszter is az utilismus elvének hódol, melyet egész lyceumi tantervjavaslata elárul, hogy a különben éles elméjű főfelügyelő ur is az ártól elragad­tatva szintén ily elvek felé hajlik és oly tantárgyak iránt, melyeknek közvetlen liasznavehetöségét ki nem mutat­hatni, gyanús szeaimel viseltetik és például a görög nyel­vet, mint már egyszer, hajói vagyok értesülve, tenni akarta, a rendkívüli tantárgyak sorába helyezni akarja; egy szó­val nagyon lehetséges, miszorint a jelenlegi értekezleten az elnök és a tagok közt igen nagy vélemény eltérések lesznek, melyeknek kiegyenlítéséből csak is a házi gazda nyerhet a maga véleményére nézve. Azonban változtatni nem lehet a dolgon, az értekez­let munkálata Ácsáról fog neveztetni, mint neveztetett egy másik Zay-Ugrócról és nekünk nem marad egyéb hátra, mint reménylenünk, miszerint utoljára nevezett ag­gályunkat a követek rendithetlen, szilárd jelleme fogja oszlatni.- Mind amellett azt hiszem, hiában nem szólaltam fel, mert vagy hiuk ággályaim, a mely esetben én nyerek, vagy nem, és eíü esetben jövőre bizonyosan semleges földre fog az értekezlet egybehivatni. Végül csak még egy szót bátorkodom kockáztatni. Bartl és Felsmann azon hálátlan munkát végezték, hogy a magyarországi középtanodák névkönyvét állították összo. Ebből a névkönyvből nagy sajnálattal azon tapasztalást tettük, hogy a protestánsok az országos középtanodai ta­náregyletet nem ismerik, vagy ismerni nem akarják. Mind két esetben csak sajnálkozunk tanártársainkon. Miért? Arról talán máskor. Jelenleg csak arra figyelmeztetjük az Ácsára menendő követeket, miszerint ezen egylet ez évben memorandumot nyújtott át a közoktatási miniszter­nek a gymnasiumi és lyceumi tantervjavaslata ügyében, mely ha nem is találkozik hajszálra a mi véleményünkkel, minden esetre figyelemre méltó és sokkal szabadabb szel­lemtől van átsugalva, mint pl. a protestáns kezek által irt, terjedelmes „selmeci vélemény" ugyan ez ügyben. w. n. H E L F (i 1 II. Pest, 1869. junius 16-án. Nt. szerkesztő ur! Ha még most az egyszer lehetnék oly szerencsés, hogy igény­telen soraimat becses lapjába felvegye, oly eseményről tudósitnám a tisztelt olvasóközönséget, melynek érdekes­sége feledtetné a leirás érdektelenségét. Vasárnap rendkívüli innepélynek és örömnek vol­tunk tanúi, a protestantismus és a lelkiismeret szabad­sága diadalának. Az első nyilvános unitárius isteni tisztelet tartatott meg Pesten a ref. egyház nagy tanácster­mében. A tágas terem felét sem volt képes befogadni a jelen lenni akaróknak, protestánsok és katholikusok nagy számmal óhajtottak részt venni egy eddig üldözött pro­testáns felekezet első isteni tiszteletén. — Nekem is sike­rült bejutni, s mondhatom, hogy régóta nem épültem any­nyira isteni tiszteleten, mint ezen. A jeles szónok, a gyö­nyörű beszéd, a ref. theol. intézet énekkara mely közre­működött, mind befolyhattak a hatás emelésére; de más­kor is hallottam én ép oly kitűnő szónokot, mint Ferenc József kolozsvári unitárius theol. tanár és lelkész, talán mesteri művének eszméi sem voltak egészen ismeretlenek előttem, s a theol. tanuló ifjúság éneke sem volt szabato­sabb mint máskor, és mégis, nemcsak az unitáriusok, kik a hallgatóságnak bizonyára a kisebbik felét tették, hanem reformátusok, lutheránusok és katholikusok egyaránt könynyet töröltek le szemökböl. Van valami rendkívül megható egy üldözött felekezet isteni tiszteletében, va­lami oly sajátságos benyomást tesz a lélekre, melyet le­irni nem lehet, csak éreztük mély hatását, s láttuk min­denkinek arcán és szemeiben. Az unitárius istenitisztelet ép ugy megyen mint a református. Éneklés után a lelkész egyszerű fekete pa­lástban, — mely csak annyiban különbözött a mi pap­jainkétól, hogy bővebb volt; de azt mondják Erdélyben a ref. papok is olyat használnak, — állott fel a szószékre. Imája hosszú volt, sokért kellett hálát adni istennek, ki a szeretet evangéliumát a római perfidia dacára is mindig jobban terjeszti. Ima után nem mondott áment, hanem a miatyánkot azzal mintegy összefoglalva, csak ennek a végén. Azután felvette a textust a Károliféle bibliafordí­tásból : Efez. 2, 19 „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem a szentek­nek polgártársaik." E jól választott textus felolva­sása után előadta bevezetésében az unitárius vallás törté­netét Magyarországon; mondá, hogy a déli vidékeken és az Erdélyhez kapcsoltrészekben hajdan unitárius püspökségek is voltak, de elüldöztettek vagy más felekezetekbe olvad­tak. Pedig az üldözést nem érdemelték, mert a nagy ke­resztyén családnak bizonyára tagjai ők is. Es itt kifejtette miben áll a keresztyénség, 1-ör az isten hivésében és'sze­retésében, 2-or a felebaráti szeretetben, 3-or az Ur Jézus Krisztus követésében. Miután a beszéd, mint hallottam, már sajtó alatt van, tartózkodom még csak részletezésébe is bocsátkozni, nehogy a htitelen emlékezet után hibás

Next

/
Oldalképek
Tartalom