Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-06-06 / 23. szám

tanév mint az utóbbi időben september elején fog megkezdetni. Késmárkon, május 27-én 1869. Sfeiner Sámuel, igazgató tanár. A prot. o r s z. árvaházra f. é, mart. 30-áig 2478 frt 297* kr és 5 tallér küldetett be főtiszt. Székács József superintendens úrhoz. Ez ujabban a következők részéről gyarapittatott: az alberti egyház 15 frt, a pocsuvadló-bagyani egyház 6 frt, a pécsi egyház 33 frt, a komlós-keresztesi egyház 2 frt 40 kr, a hanusfalvai egyház 2 frt 60 kr, Úrban Adolf sáros-zempléni esperes ur 1 frt, a nánai egyház 5 frt, a zsibriki egyház 1 frt =66 frt, mennyi a föntkitett összeghez adva; összesen lesz 2544 frt 29% kr és 5 tallér. Pest, május hó 24-én 1869. Közli: Török József\ s.lelkész. Nt. szerkesztő ur! Az 1866

/s. országgyűlés által alkotott s királyi szentesités után kihirdetett vallásfelekezetek viszonosságáról szóló törvény mennyire tartatik tiszteletben némely kiváltságokhoz szokott felekezetek papjai által, arra nézve több példákat lehetett már olvasni a nyilvánosság közlönyeiből, s még többeket lehetett hallásból megtudni. Itt V.-Hunyadon is történt egy ily eset, melyet a többiekhez kivánok adni, hogy ez által is gyarapodjék ismerettára az illetőknek. Helybeli ref. egyházunk egyik tagjának római katholikus nejétől közelebbről fiúgyermeke született, kinek az 1868-ik évi LIIL t. c. 12. §-sa szerint általam kellett volna a keresztyének társaságába a keresztség által felavattatni. Azonban tetszett a helybeli r.kath. lelkész és ferencrendi zárda főnök főtisztelendő Bodó Hiácius urnák igéret, kecsegtetés által oda működni, hogy végre a férj engedve a női s más idegen befolyásoknak, beleegyezett fiúgyermekének r.kath. lelkész általi megkereszteltetésébe. —- S a fenn nevezett főtisztelendő ur nem is kételkedett azon fiúgyermeket megkeresztelni, kiről igen jól tudhatta, hogy a törvény világos szavai szerint a ref. vallásban kell neveltetnie, s igy kereszteltetnie is. A jog, viszonosság, s országos köztörvény ily szántszándékos sértegetései közben, méltán kérdezi a megsértett jogérzelem: meddig fog ez igy folyni ? mikor következik el már azon epedve várt idő; midőn az önkénykedést szigorú törvény fogja korlátolni, s különösen mikor lesz, hogy a régi kiváltságaiban bizakodó felekezet papjai is megmaradnak törvényszabta korlátaik között, s tartózkodnak oly eljárásoktól, melyek a keresztyén hit és erkölcstan legsarkalatosabb elveivel ellenkeznek ? V.-Hunyadon, május 28. 1869. Gr ál Sámuel, v.-hunyadi ref. pap. llissiotigyck. A bukuresti magyar egyház-község villongásai. A romániai független szabadoskodás, melynek élén Cz e 1 d e r Márton áll, már kezdi az osztrák-magyar alattvalók számára érlelni a keserű gyümölcsöt. A műveletlen nyers tömeg, mely között e szabados-főnök oly boldognak érzi magat, mindenre rá engedi magát vétetni. A magyar kormány e független szabadoskodásnak gátot nem vetett, bár hatalmában állott; nem gátlá meg a titkos kezet, mely a nyers tömeg rovására, idegen földön, magyar nemzeti becsületünk sirját ássa meg. Tanuja ennek a jelenlegi bukuresti eset is, melynek hazafias megoldása a legsürgősebb. A nevezett C z e 1 d e r Márton néhány mesterember élén a mindenkitől tisztelt Koos Ferenc hazánkfia ellen a legundoritóbb módon szövetkezett; a magyar-ellenes lapokban becsteleniteni kezdé, hogy magát a román kormány előtt ezzel is behízelegvén, kedvesebbé tegye; sőt az erdélyi egyház főtanács által, az ügy megvizsgálására kiküldött két tisztes férfit is, névszerint tiszt. Székely János és tiszt. Zoltáni Elek urakat a román minisztérium előtt bevádolni nem irtózott, egy pár lakatos és kovács köpenye alá bújván. Ezen állitásom bebizonyítására a Cogalniceanu miniszterhez beadott irat hü fordítását, melynek hitelesített román másolata Zulauf lovag főconsul, s a főconsistorium küldötte birtokában van, ezennel ide mellékelem, hogy ítéljen a müveit közvélemény. Az irat igy hangzik : „M i n i s z t e r ur ! Azt hisszük, hogy senki som ismeri jobban a mi ügyünket volt lelkész, Koos-sal a reformált egyházban, azaz ugy az általa elkövetett visszaéléseket, mint az idegen lapokban közlött gyalázatot. Most két lelkészszel találkozunk, kik az ő barátai, kiket a kolozsvári püspök küldött a mi ügyünk megvizsgálására. A dolog egészen másként van, mert mi még január 14-én tudtára adtuk azon püspökségnek, hogy mi egészen függetleneknek fogjuk magunkat ismerni. „Ez a bizottság a helyett, hogy figyelembe vette volna azon püspökség által megerősített alapszabályaink 4-ik cikkét, mely azt mondja, hogy hitsorsosaink közül senki sem vehet részt gyűléseinkben, csak is azok, kik az egyház fontartására adóznak; minthogy itt oly gyűlésről van szó, mely a letett lelkész javára tartatnék, minden nemzetek részt vehetnek; azután felkérvén azon bizottmányt, hogy kötelezze őt: nekünk számot adni, ez ok miatt támadt az összeütközés. Ez a két pap azt nyilvánitá, miszerint ők nem ily szinü ügyben jöttek, hanem csak azért, hogy a volt lelkészt behelyezzék, azt követelvén tőlünk, hogy még lemondásunkat is adjuk be. A mint látja miniszter ur, e bizottmány ide jövetelének nincs más célja, mint ezen ország törvényeinek lábbaltapodása, ez államban államot képezni, és a mi bazisunkat figyelembe nem véve, önkényüleg azt tenni, a mit akar, mert — mint mondók — nekik ez az ő utasításuk.