Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-23 / 21. szám

jogos és határozottan körvonalozott befolyása. Ha a buzgó munkásnak a méltányos elismerés nem adatik meg egyházi életünkben mind fönt, mind alant ugy mi a tisztán erkölcsi alapon társult testület, kevésbé fogjuk teljesíteni ezen erkölcsi kötelességet, mint a leganyagiasb nyerészkedésre alapított társulatok kormányzó testületei. 3. Az egyházi felsőbbségnek a lelkészi állomások betöltésénéli befolyásában mulaszthatlan kötelessége arra vigyázni, hogy a kit akár a választhatóságra való jogosítás, akár az előállítottak közüli megerősítés által a gyülekezethez bocsát, — azáltal Pál szavai szerint, meg ne foszsza a gyülekezetet. Más szavakkal: Befolyása által határozottan az érdemet emelje mindig és mindenütt. Akire az előállítottak közüli megerősítés bízva van: annak kell tudnia, hogy ő nem indokolás nélkül intézkedhető sors, hanem öntudatos és felelős szénaély. Ezért neki a megerősítést világos és határozott indokolással kell kisérni. Ki kell emelnie a megerősítendőnek az előállítottak fölötti érdemét, melyet eddigi munkásságában tanúsított, — és ha ez az előállítottak közt egyenlő, akkor szolgálati éveit. Ez által a megerősítő, példát ad a gyülekezetnek az érdem méltánylásában, s ennek nem külsőségekbe való helyezésében. E mellett buzdítja a lelkészeket a munkásságbani nemes versenyre, s ez által is az egyházbani valláserkölcsi élet emelésére hat. III. Ámbár az eddig mondottak meggyőződésem szerint sem a lelkészek jól felfogott érdokét nem sértik, sem a gyülekezetek irásszerü jogát a legkisebbé sem csorbítják : mégis az ezek ellen ugy az egyik, mint a másik oldalról, egy és más indokból tehető ellenvetéseket is világosítsuk meg egy kissé. Némelyik lelkész azt mondhatná: fölavattatásom vagy vizsgám folytán, én is ép oly jogosultan vagyok választható, mint bárki más. Ezt az eddig mondottak által nem vontam kétségbe, de ha a mindenekben egyenlő jogosultságot tagadnám is, még akkor se követnék el valami rendkivüli igaztalanságot. Nem vontam kétségbe a választhatóságot: de igenis megosztottam a választás teljesítésének jogát három tényező közt. llol eddig korlátlanul szabad választás dívott is, ott is meg volt ejog osztva a fölavató superintendentia, s a választó gyülekezet közt. Minél többen folynak be ugyanazon jog gyakorlatába: annál jobban van biztosítva annak helyes használata a visszaélés ellen. A gyülekezet eddig is csak egyet választhatott, a hol választott is, pedig minden lelkész választható volt. Igaz hogy az ilyen választásnál a gyülekezet aztán nem mondta azt, hogy egyik vagy másik lelkészt azért választotta, mert érdemesbnek találta, mint a harmadikat. Es épen a túlérzékenység, a mely restelli, ha a megerősitő végzésben kimondatik, hogy szolgatársa valamely állomásra érdemesebb mint ő, vitatja teljes erővel ama tételt, hogy minden fölavatott lelkész egyenlőn érdemes bármely állomásra. E túlérzékenységet le kell vetkeznünk. Én legalább csak örülni tudnék, ha nem csak egyes gyülekezet tagjainak indokolatlan szavazata, hanom valamely felsőbb s következéskép emelkedettebb gondolzozásu testület is, indokolt végzésben ismerné el valamely állomásra való érdemes voltomat. Ha az érdemesbet elibém tenné: annak örülnék az érdem nevében. Ha érdemetlenebbet emelne fölém: azon tán tudnék boszankodni a csalatkozás miatt, de nem szégyenleném. A ki a túlérzékenység teréről e térre lép, az nem fog ellenvetést tenni a fölebb mondottakra Habár a fölavatás minden lelkésznek egyenlő külső jogot ad is, azéi t még voltaképen nem minden lelkész egyenlőn jogosult választható bármily állomásra.. Ezen tétel indokolását elengedi tán most nekem a szives olvasó. A gyülekezetek állítólagos érdekének szempontjából vannak, kik azt vitatják, hogy a közvetlen választás joga, a gyülekezetek szabadságának követelménye. En általában nem szeretek az egyházi kérdésekben a politikai élettől kérni tanácsot, vagy annak hullámzó szabályaira hivatkozni. Mulhatlaunak tartom az egyházi, és politikai élet egymásrahatását, de e hatást olyannak szeretném, hogy eszményibb voltánál fogva mindig az egyház legyen a haladás, a tökéletesedés vezetője; mert mihelyt a politikai élet vontatja maga után az egyházit, s ez szervezetében csak annak elhányt s elhasznált kerekeit illeszti: eo ipso megszűnik az egyház létezésének erkölcsi alapja. Azonban mihelyt csak igy általában emlittetik föl a szabadságnak a választásoknál való követelménye, nem fog ártani, ha ezen kérdésben a politikai élet mezején is kissé szétnézünk. Akár politikai, akár egyházi szempontból tekintsük a szabadságot, annak követelménye az egyén és a rész vagy tag részére sohasem lehet több, mint a mennyit a többi egyének, tagok és a társulat közérdekeinek sérelme nélkül, az egész testület által elismert alaptörvények korlátai közt, elérhetünk. Ha a szabadság nevében olyat követelünk, a mi testületünk többi tagjainak jogait, vagy az egész testület által elfogadott alaptörvényeket sérti: ugy többé nem szabadságot, hanem kiváltságot, előjogot követelünk, az előjog pedig mindig a legegyenesebb út a féktelenségre, és az egyes előjogositott tagnak, az egész testület fölötti zsarnokoskodására. Testületi szervezetünk két felsőbb kereke, vagyis jelenleg a tractus és superintendentia, egyaránt felelős arról, hogy az atyai gondja alá bizott gyülekezetek hogyan láttatnak el evangeliom hirdetőkkel. Ezen határozott felelősség e tekintetben határozott befolyást követel. Kiváltságot sem a gyülekezetnek, sem a tractusnak, sem a superintendentiának adnunk nem szabad: hanem ugyanazon egy jogot kell köztök, testületünk létalapjának a sz. írásnak utasítása szerint és a sz. írás által kitűzött célnak megfelelőn fölosztanunk, ugy, hogy a gyülekezetnek az irás által adott joga a legkisebb mérvben is csorbát no szenvedjen. Ezen kívánalomnak az általam fölállított tételek azt hiszem kielégítőn megfelelnok. Hogy a közvetlen választás valóban követelménye-e a szabadságnak: politikai tekintetben is sub iudice lis est és a közvetett választás védői teljességgel hivatkozhatnak e tekintetben az e. amerikai egyesült államokra, hol