Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-25 / 17. szám

tett lapot nem olvassa : azt nem érdekli az egyházi és vallásos élet; enélkül pedig én prot. lelkészt nem is gondolhatok .... oly járatlan az izraelben, mint az a paptársunk, ki soha gyűlésre nem járván, nem is tudhatja az ott történteket; s megtörtént, hogy jegyzőre adandó szavazatát oly egyénre adta, aki több mint tiz évig viselvén e hivatalt, ekkor már az e. m. tanácsbirói széken ült pár év óta. — Az egyházi és iskolai, ugy szintén a prot. tudományos téren felmerülő ujabb mozzanatokat nem ismerni, nem tudni: ez lehetlen; nem akarni érdeklődni azok iránt, melyek életszükségek: indolentia. — De nem fűzöm tovább eszmém fonalát. Tartok tőle, hogy oly térre jutok, melyen már szégyen nélkül meg nem állhatok. Igaz, hogy van anyagi szegénységünk, de sokkal kiáltóbb, ha lelkileg szegények, elmaradottak vagyunk. Bármily egyszerű falusi község sem ok arra nézve, hogy — lelkésze annyira elhagyja magát, miszerint attól, ami körülte történik, mit se tudjon Csak azt akartam elmondani, hogy én semmit nagyobb érdekeltséggel nem olvasok, mint az egyházi életre tartozó dolgokat; s nagyobb örömem nincs, mint szemlélni az e téren s mi ezzel összeköttetésben van — a nevelés és vallásosság mezején felmerült örvendetes jelenetoket. Figyelemmel kisérek minden cikket, mely e lap hasábjain lát világot. Sokra megjegyzéseim is volnának.. Do arra megint okom van : miért nem teszem közzé észrevételeimet. Igy, érdeklődve olvastam a közelebbi (15.) számban közölt „Nyilt levelet" is a tárcában, moly e lap nt. szerkesztőjéhez, s általa minnyájunkhoz van intézve. Nyilt levél névtelenül, nem ellenmondást rejt-e magában ? Ezt kérdem. Válaszom azonban magára a dologra vonatkozik. Azt mondja a cikk irója: hogy „aki a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ban javaslatokat, terveket, eszméket, közérdekű igazságokat vitat, vagy birál, tegye ezt névtelenül." Aki ellenben egyes személyek vagy testületek eljárását s cselekedeteit támadja meg, vádolja vagy gyanúsítja: az meg tartsa erkölcsi kötelességének közlése igazságáért nevének nyilt kiírásával állani jót." Saját meggyőződése szerint ennek kell a szabadsajtó moraljánalc lenni. Megmondja erre nézve indokait is, Álláspontjáról kiindulva helyesen vezeti eszméit, s gondolatmenete nem lehet más, mint az, a melyet kifejt, elmond. Ámde vegyük a dolgot más oldalról is. Mert két oldala van minden tárgynak. A mellette és elleno felhozható érvek nyomóssága döntse el a vitás kérdést!.. Hogy mi a szabadsajtó morálja? azt nem vitatom. Csak azt kérdem : Nincs-e megszorítva az egyéni szabadság vagy cikkíró indítványa vagy javaslata által, ha kimondatni akarja: mikor kell kiírni az egyénnek cikke alá nevét, mikor nem. . Legalább én ellennézetben vagyok cikkíróval. Az egész eszmecsere akar lenni. En azt az egyéni szabadságra hagynám, mikor irja ki az iró nevét, mikor nem. Szeretjük ugyan tudni, ki irja; de a fődolog az amit ir. S ha igy lehet a polit. napi lapoknál a dolog ; mért ne az egyházi téren? De a m tulajdonképi indokaimat illeti. Egy esetet mondok el. Egy vidéki levelező teljes igazságot, megtörtént dolgokat tesz közzé az egyh. lapban, mint szemmel látó tanú, — vagy az illető e.megyei gyűlésen keresztül ment érdekosb eseményeket akarja megírni egész meztelenségükben, tudva, hogy sokszor a közvélemény ítélete sujt ott is, hol a földi itélő bírák kezei közül ki lehet siklani. Megírja az örvendetes eseményeket, de meg az elszomorító hátramaradást, vétkes mulasztást s ennek okozóit is-Minek tegye ki magát az, aki jó célból, — hogy javítson a dolgon, észre hozza az illetőket, — irta meg a valódi tényállást, — minek tegye ki magát a mások haragja — vagy neheztelésének ? Mult években nálunk is, de másutt is annyi visszaélés követtetett el néhány papválasztásoknál, épen mint közelebb a követválasztások alkalmával láttuk. Idegen elemek, szolgabíró, egész hivatalos tekintélyét mérlegbe veté, korcsmákon korteskedett, csendbiztos stb. minden befolyását felhasználta stb. hogy a szavazás alkalmával, az egyhm. küldöttség felhívására som távozott el a helyszínéről... oly dolgok, molyok megtörténtek, adatok, szemtanuk igazolják. Megírtam e rút viszszaélést, hogy miután egyhm. kormányunk kellően meg nem büntetheti szolgabíró urat: talál ja meg illetlen s erkölcstelen tetteinek jutalmát a nyilvános közvélemény ítélőszéke előtt. Helyes volt volna nevemet kiírni. Szolgabíró úrtól nem féltem; hanem a lelkész, aki ily uton ment be, jó barátom, szegény, számos tagu családja van .. ez nem nézett volna rám többé jó szemmel, — okosság lett volna-e ezt tenni ? Minden amit irtain, tárgyilagosan volt elmondva; megtörtént dolgok, melyek az egyhm. széken okmányokkal igazolvák... Azért tanácsos volt-e nevemet aláírni ? A szerkesztőség tudta ki vagyok; én ezt elégnek tartottam. Mások gondolkozzanak felette, ha tetszik. Az nem lényeges, ki irta; hanem az, amit irt. Igaz, hogy a nt. szerkesztőség nem nyomatta ki közlésemet, csak azon esetre, ha felelősség esetén nevemet oda adhatja. En, bár tudtam, hogy ezért soha a nevezett szolgabíró ur még csak kérdést sem támasz!, — magasabb érdekek forogván előttem, nevemet ki nem irtani. Mikor többet ártunk magunknak, mint használunk az ügynek: mirevaló akkor a nevünket kiírni? Szóljanak hozzá mások is !... Más alkalommal többet,.... f§— f. Vitnyédi ístván levelei, (Vége.) E levél is koholt a következő okoknál fogva: 1. Azt állítják erről Lapsánszky és mások, hogy titkos jegyekkel íratott: de miért nem mutatták meg ezt a vádlottaknak ? ! 2. Ez 1669. május 10-én Eporjosen kél, még is öszszeütközésbo jő, az ugyanazon évben decemberben K ccerhez irott levéllel; a mennyiben ez utóbbiban az áll, hogy „a dunántúl a Vitnyédi gondja," mig a Bethlenhez írottban azt jelenti, hogy a dunántúlt a