Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-25 / 17. szám

soproni és kőszegi kiváló prédikátorokra l) i z t á k. 3. A bányavárosok, Kassa, Eperjes, Lőcse stb. a helyek superintendenseire és senioraira bizatnak, — holott a Kecerhcz irt levél szerint ezeket magának Vitnyédinek kell igazitni. 4. Ez is emlit superintendenseket Lőcsén, Kassán stb ; pedig köztudomásu dolog hogy azon részen egy superintendens volt Liefman Mihály, de ez is 1673-ban, tehát e levél napfényre jötte előtt elűzetett. (Monumenta Ev. Aug. Conf. in Hungaria. II. 238. lap.) 5. A soproni lelkészek súlyosan vádoltatnak, s mégis bántatlanul maradnak ; holott Vitnyédivel, ki Sopronban lakott, épen ezek érintkezhettek vala legjobban. 6. Holott a mozgalom kezdeményezői katholikusolc voltak, s Klein szerint Vitnyédi, Zrinyi bánnak benső tanácsadója, Bethlen szerint igen k e d v e s b ar átj a, — Nádasdi országbírónak pedig a História diplomatica irója szerint titoknoka volt: hogy használhatott levelében ily aljas, embertelen, a közérzületet sértő kifejezést: „a pápista ebeket majd megtanitjuk!" Valóban ez is elárulja a levélkoholó idétlen gondolkozásmódját. 7. Bethlen Miklós nem a hajdúknak és hódoltságnak, hanem a székelyeknek volt főkapitánya, — a mit Vitnyédi bizonyosan jól tudhatott. 8. B e t h 1 e n n e k s általában az erdélyieknek R ák ó c z y Ferenccel semmi egybeköttetése nem volt. 9. Vitnyédi 1668. junius 19-én Bethlenhez levelet irt, mely köztük éles meghasonlást idézett elő: mi módon Írhatott volna, néhány hó múlva ahoz titkos ügyben levelet ? ! s megfordítva ? ! 10. Maga Bethlen bizonyságot tesz róla, megesküdvén a szentháromságra, hogy amaz 1668. junius 1 9-di gúnyos levél után Vitnyéditől levelet soha többé nem kapott, s ö sem irt. 11. Ha már ez evangelikus status jól intézte ol a dolgot, s Magyar- és Erdélyország egyet ért: mi szükség lett volna ez ügyben Bethlenhez irni ? Erre ugyan ő helyesen jegyzi meg: a hazugnak jó emlékező tehetséggel kell b i r n i. — Hát a nem evangelicus status vájjon hogy szervezkedett ? !... 12. Epen 1669-ben, midőn e levél kél, jelen voltak Eperjesen Erdély törvényes követei, még pedig olyanok, kik több év óta ismerték a magyarországi tanácskozásokat ; épen ugy mint Bethlen, és a kik Vitnyédinek igen jó barátai voltak; ha tehát ekkor Eperjesen volt Vitnyédi: nem önthette-o titkát meghitt barátinak keblébe? vagy ha már irt, nem bizhatta-e biztosabb kezekre, mint a minőkre állítólag bizta ? ! 13. Úgyde Vitnyédi ekkor, midőn e levél kél, a leghitelesebb forrás szerint nem is volt Eperjesen. (Bethlen levele a gályarabokhoz. Január 4-én 1675.) 14. De mi szükség is lett volna a lelkészek általi izgatásra: nem százszorta inkább megtették volna-e a nemesség és tisztviselők ? !. 15. Az is különös, hogy épen Pozsony és más oly városok a „lázítás" színhelyei, melyek bizonynyal még azon mozgalmak első évében, midőn a Rákóczy-zászlók alá tömegesen tódult a magyar nép, csendben s bekében voltak, sőt utoljára császári őrizetet kaptak, s most ezek volnának a szerepvivők ?! 16. De vájjon eredetiben vagy másolatban jöttek-e o levelek napfényre ? Ha eredet, iben, ugy azok soha Bethlen kezéhez nem jutottak, tehát a benne foglalt utasítások ténynyé nem váltak; ha pedig csak puszta másolatban: vájjon olég-e az az Isten és az egész keresztyénség előtt arra, hogy annak alapján a protestáns felekezot üldözése, kiirtása foganatba vétessék ? Sőt, — igy szól Bethlen, — ha Vitnyédi és Keczer Ambrus ma élnének, és ha ő maga is, t. i. Bethlen az evangelikus lelkészeket ily bűntényre ösztönözné: elég ok volna-e arra, hogy egyik vagy másik eszélytelensége vagy gonoszsága miatt az összes protestáns felekezet üldöztessék ? ! ítélje meg ama minden birák legfőbb birája, itélje meg az egész keresztyénség! 17. Ha pedig csakugyan puszta másolat találtatott s vétetett vádalapul: ugy az orodetinek Bethlenhoz kellett mennie. „De én — úgymond Bethlen a gályarabokhoz intézett levelében — soha ne lássam meg az isten kegyelmes orcáját! ha ilyes valamit láttam, és ha százszor láttam volna is, bizonynyal inkább arra intettem volna mind a lelkészeket, mind a magyar urakat, hogy amazok ilyen tisztökön kivül eső dolgokba no elegyedjenek, ezek pedig olyanokat ne bízzanak az egyház szolgáira, melyekből t. i. az egyházak tönkrejutása származnék ! 18. A mi több, Bethlen bizonyságtétele szerint 1669-ben Vitnyédi István már nem is élt. (Geschichte der evangelischen Kirche in Ung. v. Anf. d. Reform, bis 1850. Berlin 1854. 225. lap). „De, a mint a koholónak tetszik, — mond Bethlen fent idézett levelében — te énnékem, jóllehet távollétedben, jóllehet halott létedre, mintegy második Theseus, felidézve a pokolból felelsz és irsz. stb. 19. Végül megjegyzendő még, hogy S eh mai András (Monum. ev. aug. conf. in Hung. II. 239. lap) azt mondja: „a ki tehát a Vitnyédi féle leveleket igazeredetüeknek hiteleseknek tartja, az vagy az evaugyeliomi egyház dolgaiban még a tudatlannál is tudatlanabb, vagy pedig hitetlen gonoszságnál fogva bolond. Mert minden mívelt ember egyező véleménye ez : „őrjöngő az, a ki az igazat bevallani nem aka r j a !" Most már azt hiszem, eléggé be van bizonyítva, hogy a Vitnyédi neve alatt koholt két levél nem ő tőle származott, és igy a Pozsonyba megidézett s gályákra itélt protestáns lelkészek s tanitók rebellió ürügye alatt a r e 1 i g i ó é r t szenvedtek. De hogy ki légyen e levelek koholója: azt még eddig kideríteni nem sikerült. Bethlen igy nyilatkozik ezekre nézve : „én, bizonyára minél mélyebben vizsgálom e koholmányt, annál nagyobb s világosabb jelenségek