Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-04 / 14. szám

437 432 í szerübb volna, ha az egyházi hatóságok Írásban szigorú kötelességükké tennék a tanitóknak, hogy a mulasztó Egyéneket időközönként terjesszék fel az illető egyházi hatóságoknak, ki azután az erkölcsi eszközök sikertelen­ségének esetében a polgári hatósághoz fordulna. Bizalommal reményi ve, hogy népiskolai közoktatá­sunk fent kiemelt lényeges hiányain fötiszteletü uraságod erélyes intézkedései folytán saját egyházkerületében gyor­san segítve leend, kiváló tisztelettel vagyok Budán, 1869. évi március hó 17-én. B. Eötvös József\ B E L F Ö 11). .4 szabadszállási egyház és Szász Károly. A mult héten következő sorokat vettük egy ügyba­ráttól. Nt. szerkesztő ur! „Lapja 10. számában olvasom, hogy Szabadszálláson Szász Károly cullusminiszteri oszt. tanácsosnak a papi hivatalról történt végi eges lemon­dása következtében febr. 21-én tartatott meg a papválasztás stb." —A szabadszállási ügy különféle pha­sisairól annyi minden hallatszott már egy pár év óta, hogy nomcsak engem, de igen sokakat érdekelne annak lefoly­táról a valót kiineritöleg megtudni. Jó szolgálatot tehetne Nt. ur, ha lapjában azt hitelesen közölné." stl>. stb. Valóban a szabadszállási egyház és Szász Károly ügye, egyházi életünkben oly sajátságos, sőt csaknem egyetlen, hogy közlése érdekes lehet; s mivel mindkét részre csak dicséretes, közlésétől semmi sem is tartóztathat. Legcélszerűbbnek tartottuk e tekintetben magához Szász Károlyhoz fordulni, ki szives volt a tény-állást egész tárgyilagossággal, a következőkben jegyezni föl la­punk számára. „1865 novemberben, midőn az országgyűlés decem­ber 10-ére már össze volt híva, a kis-kun-fülöpszállási vá­lasztókerület négy felső községe (Lacháza, Kun-Szentmik­lós, Szabadszállás, Fülöpszállás) által egyhangúlag szólit­tattam föl, hogy a választókerület képviseletét az ország­gyűlésre vállalnám el. Politikával csak annyiban foglalkoztam az előtt, mennyiben minden hazafi érdeklődik hazája ügyei iránt s minden értelmes és mívelt ember nézetet és meggyőződést alkot magának a közdolgok körül. Magamra nézve sem jósoltam szerencsét abból, ha a papi élet csöndes és biztos révéből, hol oly nyugodt s oly boldog valék, a politikai pálya hullámai közé vetem magam. Két körülmény mindamellett felhivásnak engednem intett. Az egyhangúlag nyilvánult bizalom becse, melyet polgártársaink részéről alig lehet, alig szabad viszautasitanunk ; s Deák-párti erős meggyő­ződésem, mely attól tartott, hogy ha visszautasítanám én, a bizalom (mely akkor inkább személyes mint elvi tekin­tetek után i ndult) ellenkező elvű ember felé találna fordulni. Bár a felszólitók közt saját egyházam (Szabadszál­lás) tagjai is ott voltak: azt véltem, egyházamnak mint ilyennek, engedelmét még is előre ki kell kérnem. A presbyterium, melyben azt bizalmasan szóba hoz­tam, azt tanácsolá, terjeszszem az ügyet az egyház köz" gyűlése elébe; mert bár jelenleg egyetlen lélek sincs a gyülekezetben, ki képviselővé választásomat ellenezné, sőt a legnagyobb lelkesedéssel ne óhajtaná, később lehetnek még is oly körülmények, melyekben hasznos lehet az összes gyülekezet engedélyére hivatkozhatnom. Ereztem a bizalmasan adott bölcs tanáes súlyát és becsét s a szerint tettem. Egyházi közgyűlést tartottam. Elébe terjesztettem a kérdést, s egyhangúlag megnyertem az engedélyt, hogy ha megválasztatom, három évi manda­tumomat mint országos képviselő elfogadhassam. En vi­szont Ígéretet tettem, hogy az egyházi szolgálatról kellő­leg fogok gondoskodni, hogy az távollétem alatt ne szen­vedjen. A rendes tanitó-káplánon kivül, magam költségén fogok másik káplánt tartani, a mellett az országgyűlési szünidőket itthon töltendem, urvacsora-osztásra s iskolai vizsgákra mind annyiszor haza jövök. November 30-án egyhangúlag megválasztattam. Az idő, melyben káplánról kelle gondoskodnom, rövid volt. Előre levelet váltottam volt már dunapataji lelkész Torday István barátommal, kinél tiszt. Tóth Gábor ur, általam igen elő­nyösen ismert ifjú atyafi volt a segédlelkész, ki azonban a káplánt szükség esetén nélkülözhette s szives volt meg­ígérni, hogy nekem, ha kellend — átengedi. A szükség be­következvén, főt. superintendens úrhoz fordultam a kéz alatt már kieszközölt csere megerősitéseért, ki rendeletét haladéktalanul kiadván, Tóth Gábor ur már december 8-án Szabadszálláson volt. Az 1866-iki super. gyűlés Tóth Gábor urat máshova s helyébe t. Szántó Elek urat rendelte Szabadszállásra. En e közben a téli vizsgák idejét, ugy szintén húsvétét, pünkösdöt honn töltöttem, s a kiütött porosz-olasz háború az országgyűlés elnapolását vonván maga után, huzamosb időre haza küldött, t. Szánthó ur csakhamar Abonyba ren­deltetett főt. superintendens ur által, s ott rendes lelkészül választatott. Néhány hónapig ismét mint rendes lelkész mű­ködtem kedves egyházamban. A gondviselés akará, hogy a csapások ez idő alatt ereszkedjenek reánk s köztem és egyházam közt még szoi'osabbra fűzzék a szeretet köte­lékét. Az ínség s a cholera (mely utóbbi az egész ország­ban sehol oly mértékben nem dúlt mint Szabadszálláson, az összes lélekszám 61 /2 %-át ragadván el!) otthon talál­tak épen s papi szolgálatomat és pásztorkodásomat sokszo­rosan igénybe vették. Novemberben ismét összegyűlt az országgyűlés. Se­gédlelkészül ismét Tóth Gábor urat óhajtottam s nyertem meg, ki aztán ez idő óta végig ott is maradt s híven, fed­hetlenül és köz-megelégedésre toljesitette szolgálatát. 1867 februárban kineveztetett a magyar miniszté­rium. Március folytán b. P>ötvös kultusminiszter ur által felszólittattam, vállalnék minisztériumában osztálytaná­csosi hivatalt. Nem tudtam elhatározni magamat arra, hogy papj 28 * '

Next

/
Oldalképek
Tartalom