Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-04-04 / 14. szám

422 432 í torna történetétől. Egyszer így szólék hozzá: Ne siessen ön meghalni, ön ugy is biztos lehet, hogy a csatorna mindkét végén emlékszobra fog állíttatni, nem is említve szülő városát. De e dicsőség nem csupán az övé, és a késő jövő is hirdetni fogja, hogy Francziaország fia volt ki a két tengert egyesitette. Az egyesülési jog egy más előnye, a jóságos tettek, én e kifejezést: jóságos tettek, nem a keresztyén könyörület, hanem azon hazafias adományok értelmében veszem, melyek tisztességére válnak egy országnak. Nálunk, ha meghal egy nagy ember, és e nagy ember nem hágy vagyont maga után, pl. egy nagy művész, teszem: Iialévy, — akkor mi a kormányhoz folyamodunk; a kormány megteszi, a mivel tartozik és amennyit tehet; az özvegy számára 5 — 6000 frt. életjáradékot javasol. — Ez nagyon jól van. A kormány nem terhelheti a budget-et többel; nem kívánhatja, hogy olyan polgárok, akik soha egy hangot sem hallottak Halevy zenéjéből, több adót fizessenek Halevy özvegye kedveért; hanem mi, a kiket gyönyörködtetett, megtettük-e amivel tartoztunk? Nem tudtunk-e semmi okosabbat tenni, mint a kormányhoz egy könyöradományért folyamodni, mely adónknak alig észrevehető csekély részét képezi? Nem! Angliában nem igy járnak el. Bebarangolnák az egész országot, minden városban Halévy életrajzát terjesztenék, egyidejűleg előadások által megismertetnék a nagy mester zenéjét, gyűjtögetést eszközölnének és elvinnének a nagy szerző özvegyének 5 vagy 600.000 frt, mely nem a kormány kegyadománya, hanem oly pénz volna, mely kétszeresen becses, mert egy egész ország adta. A mily különbözők ez egyesülések tárgyokra nézve, oly különbözők alakúkra nézve is. Az Angliában és Amerikában legkevésbé gyakorlott mód az, melyet mind e mai napig mi követtünk, t. i. a vitatkozási mód. Az Angolok azt mondják : Mirevaló embereket egyesíteni, kik nincsenek egyértelmen, s nem dolgot vitatnak meg, hanem versengenek, mit nyer ez által az igazság? Ahelyett tehát hogy oly gyűléseket rendeznének, amelyekben civakodnak, olyanokat létesitenek, melyeket én rokonszenves egyesüléseknek neveznék, amelyekben egy véleményen lévő emberek összegyűlnek, hogy oly kérdéseket hányjanak meg, melyek a közvélemény módosítására vezethetnek. Igy készítették elő például a gabonatörvényt, ama törvényt, mely a kereskedelem szabadságát proclamálta. Igy vitatták meg két évvel ezelőtt a rabszolgaság eltörlésének kérdését. De hát az ellenkező véleménynyel mi történik ? mondják talán. A angolok ezt felelik: Az egyesülési jog minden embert megillet; akik az ellenkező véleményen vannak, gyűljenek össze a mellettünk levő terembe n. A törvényhozó gyűlésekben mindenkinek vitatkozni kell; mert itt minden szavazáson végződik; de ti, kik nem azért jöttök ide, hogy megtudjátok, vájjon négy vagy öt száz angol egyetért-e, hanem, hogy meglássátok, vájjon egész Anglia ez vagy amaz^gybe bevonható-e, apelláljatok a közvéleményre; ez a dolog rendje. A helyett, hogy meddőn civakodjatok, forduljatok az országhoz, s ez merő nyeremény lesz az országra nézve. Van még egymás neme az egyesülésnek, és ez az, mely minket érdekel közelebbről, mert épen ilyennek létesítésén fáradozunk ma: ez oly egyesülés, melyben megkérnek egy jeles, szeretett embert, hogy jöjjön és beszéljen egy feladott tárgyról. Világos, hogy ilyen tudományos vagy irodalmi egyesületben nincs helye a vitatkozásnak; az nem kérdés, hogy a közönségben osztják-e avagy nem a felolvasó ur ilyen vagy amolyan nézetét az erkölcsöknek az irodalomra vagy az irodalomnak az erkölcsökre való befolyását illetőleg. Itt semmi egyebet nem akarnak, mint hallgatni egy szeretett szónokot, élvezni azon beszédet, mely bizonyos előjognál fogva a törvényhozótestületbe vagy a senatusba való, de amely az egész nemzet közbirtoka tartoznék lenni. Amerikában még tovább szeretik a dolgot vinni. Nekem e tárgyra nézve bizalmas közleni valóm volna, ha nem kellene félnem önök indiscretiojától; de ha megigérik önök, hogy semmit sem szólnak a dologról, akkor, minthogy magunk közt vagyunk, elbeszélem, mi történt velem. Tiz napja, kaptam Amerikából egy levelet, melyben írják, hogy az Amerikaiak engem látni szeretnének. Azt feleltem: „Én is vágyom önöket látni." De mivel az amerikaiak üzlet emberei, elgondolták, hogy nem mehet az ember Amerikába csak ugy sétálgatni; engemet tehát barátjoknak tekintvén, a következő javaslatot teszik: Mi megfizetjük az ön útját, megfizetjük az ön költségét, 27*