Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-28 / 13. szám

a kath. fél plebánusa előtt köttetett, vagy más szóval: melyet a prot. lelkész adott össze. Ezt helyben hagyta XVI. Gergely is 1832-ben. A magyarországi 1791. XXVI. t. c. azt rendeli, hogy minden vegyes házasságot a plebanus adjon össze. Sok derék kath. pap, kinek szíve inkább húzott hazájához és nemzetéhez, mint Rómához, emez országos törvényt ugy kivánta értelmezni, hogy akkor is egész pompával kell a szertartást végezni, ha a prot. férj nem ád reversalist. Ebből az a nagy baj szármozott, hogy igy az egyház tényleges részvétével mintegy helyeselni látszott a vegyes házasságokat; már pedig ennek látszatát is mindig kerülte. A római egyház inkább eltűrte azt, hogy történeti jogait egymás után elveszitse, mint högy mások hasonló jogát elismerje; inkább meghal, mintsem nyilvánítsa, hogy rajta kivül másnak is van joga élni. E feltevést elkerülendő' XVI. Gergely 1841-ben oly engedményeket adott hazánkra vonatkozólag, a milyeneket a pápai széktől kinyerni egy országnak sem sikerült. E szerint ha a prot. fél reversalist ád, a vegyes házasság innepélyes áldásban is részesül; ha pedig nem, a házasságot akkor is ki kell hirdetni, de a pap csak közönséges házi öltönyében a papi lakon, vagy bármely tisztességes helyen — kivéve a templomot — adhatja össze a feleket. Az ily passiva assistentiáért stólát nem követelhet. Ezután a feleknek szabad házasságokat a prot. lelkészszel megáldatni, sőt az egész szertartást is végezheti a prot. pap, midőn a kath. papnak a hirdetésről szóló bizonyítványt ki kell adni. Ez volt a gyakorlat nálunk 1858-ig, melyet az 1843

A-iki országgyűlés törvénybe is igtatott. 1858-ban tartományi zsinatot tartottak a püspökök Esztergomban, s a concordatum boldog korszaka épen alkalmasnak látszott arra, hogy a magyar főpapok a pápai brevevel és az országos törvénynyel ellenkezőt határozzanak, s újból felzavarják a vallási békét. Az esztergomi zsinat határozata szerint „Ha valamelyik a hívek közül az ily házasságtól elállani nem akarna, a papok azon legyenek, hogy a nem kath. fél törvényes biztosítékot adjon minden gyermek kath. neveltetése felől, s egyszersmind gondjok legyen rá, hogy a kath. fél hite minden veszély ellen biztosíttassák. Csak ezek után folyamodjanak a püspökökhöz az apostoli szék fel mentvényeért a vegyes házassági akadály alól, mely nélkül az ily házasságokat még kihirdetni se m e r j é k.u E nagyon rövid és szakadozott történeti rajzból is meggyőzhetett az olvasó afelől, hogy a római curia a vegyes házasságokkal szemben zsibárusi politikát üz, melyszerint a hol csak lehet száz percent nyereséget is szivesen fogad, a hol pedig nem, ott megalkuszik. Hogy mi az ősi törvény azt tudhatjuk, mert az az abjuratio haeresis követelése; de hogy az egymásnak minden pontban ellentmondó pápai ügyiratok és tartományi zsinati határozatok közt melyikre támaszkodik az egyház, arra csak azt mondhatjuk, hogy egyikre sem és mégis valamennyire, — azaz, minden egyes előforduló esetnél arra, amely — tekintve az országos viszonyokat, a házasulandók egyéniségét és a prot. pap hivatali buzgóságát,— azon egy esetben kivihető. Rendesen legfelül kezdi, aztán fokonként száll alább. Az 1868. LIII. t. c. alkotói ugylátszik jól ismerték a clerust, s gondoskodtak is minden lehető esetre az ellenszerről. Ennek alapján talán célszerű lesz a következőleg eljárni: Midőn a házasulandók nálunk megjelennek, saját szolgálatunk szives felajánlása után figyelmeztessük, hogy a születendő gyermekek közül a fiuk az apa, a leányok az anya vallását tartoznak követni, s a szülőknek nem áll jogában ezzel ellenkező szerződést kötni (12. §.)• Azután mondjuk el, hogy a kath. pap mindenféle törvényellenes követeléssel fog előállani, pl. hogy a prot. fél legyen katholikussá, vagy adjon reversalist, különben nem fogja kihirdetni, vagy a trágya dombon esketi meg. Ne hallgassuk el, hogy kivánsága megtagadása esetében nem ugyan a trágya dombon, de a kath. templomban sem, hanem a papi lakon fognak összeadatni és áldásban és semmi ünnepélyes szertartásban nem részesülnek. Ezt a kath. pap még ha nagyon óhajtaná sem tehetné máskép, mert a hivatal vesztésen kivül még egyéb büntetést is vonna magára püspökétől. Azt is mondjuk meg, hogy ha megelégesznek avval, hogy a plébánus csak néma tanuja legyen szándékok kijelentésének, azért neki semmi stólával sem tartoznak, s ha mégis követelne, mi felvesszük ügyöket a törvény előtt. —