Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-21 / 12. szám

Szabad vallásos közügyek. Közönségesen tudva van, hogy 1844-ben a trieri szent rubához tett botrányos búcsújárások alkalmával R o n g e vezetése alatt a német katholikusok egy jelentékeny része kilépett az egyedül idvezitő egyházból s az anyanyelv lithurgiába újra behozatalán kiviil igen lényeges dogmaticai elvekben is kimutatta szabad irányát, mely általában véve a protestáns felekezetével rokon volt, sőt a szabad vizsgálatnak még nagyobb tért is engedett. — Sajátságosan azonban még lelkészeink és theologusaink előtt is alig ismeretes azon körülmény, hogy ezen úgynevezett „német-katholikusok" ujabb időben "szabad vallásos községek" cime alatt egy a keresztyén elvektől eltérő philosophiai vallást igyekeznek megalapítani. Sajátságosan, mondtam, nem azért, minthogy e társulatok ujabban igen nagy kiterjedést nyertek (csak Németországon 136 gyülekezet létezik), mert ez magában fontosságokat meg nem alapítja, hanem azért, mert e nyílt keresztyénellenes fellépés korunk egyik legérdekesebb tüneménye, melyet a theolognak, ha szinte gondolkozásmódjokat apriori elitéli is, megismerni múlhatatlan kötelessége. A mult század rationalistái testületet nem képeztek s a keresztyénség nyilt ellenei alig is foglalkoztak rendszeresen a vallással; az ok nélkül elhírhedt szabad kőmívesek pedig a közönséges nézettel ellenkezőleg vallástannal egy általában nem foglalkoznak s miként politikailag, ugy vallásilag is oly conservativ irányúak, hogy pl. a frankfurti zsidó loge-k elismerése még most is kétes. Annyival érdekesebb tünemény e testület, mely tisztán vallásos dolgokkal foglalkozik s moly tekintélyektől független gondolkozása eredményét a kormányok és egyházak üldözése dacára nyiltan hirdeti. Nem szándékozom itt ezen vallásos testületek történetét és belszervezetét ismertetni, mint melyek magokban kevésbé lényegesek; csak hittani elveiket akarom röviden közleni. Kik a személyes megismerkedésben gátolva vannak, azoknak e célra szabad legyen ajánlanom Kampe „Geschichte des Deutsch-catholicismus und freien Protestantismus Leipzig 1862" cimü müvét s a társulat ujabb német közlönyét, melyet a szövetség jelen elnöke nordhauseni pap, Baltzer ad ki „Bundesblatter" cim alatt. Korunk legnevezetesebb uj irányzatai csaknem tisztán negativ irányt mutatnak. A materialismus, hogy a két fő példát felemlitsem, megtagadja a szellemet, de nem képes az anyag lényegét s annál kevésbé a szellemi tünemények alapját megmagyarázni ; a socialisták felforgatják az uralkodó állami rendet, anélkül, hogy egy uj társadalmat, legalább tervben, józanul felépiteui képesek volnának. Ily s ezen eredményt mutató törekvés a szabad vallásos társulatok fő jellemvonása is. Az egyes tagokat e negativ küzdelem s igy a tekintély helyében a józan ész uralma egyesi ti. — Épen ezen negativ jelleg okozza, hogy az irány nézeteit hitelesen előadni teljesen lehetetlen. Már 1845 szabályaikban kimondatott elvül, hogy a különbféle felfogás szakadásra okul nem szolgálhat s mult évi utolsó szövetségi gyülésökön tisztán ezen negativ szabad irány következtében nem engedték meg, hogy különben elvileg'elfogadott programmjok : „vallásos-erkölcsi életök szabad elhatározása a fejlődő ész és tudomány elvei szerint" mint kötelező tétel az alapszabályok közé tétessék. Általában véve azonban — a mennyire eddig megismernem lehetett — 3 fő irány különböztethető meg nálok e közös határon belől. A legconservativabb, ha szabad itt e szót használni a „christkatliolische" v. „freie kath. Gemeinde" cim alatt állók, melyek még a biblia egyes önkényesen kiválogatott elveire fő súlyt fektetnek. A „deutsch-cath. Gemeinde" képezi a második osztályt, mely a mult század deistáinak felelne meg. A harmadik, legszámosabb és legtekintélyesebb irány pantheisticus elveket vall; elnevezései igen sokfélék, leggyakoribb azonban a cimül tesz : „szabad vallásos közeégek" (freie religiöse Gemeinden). Ezeken belül ismét egy töredék, mely egyszerűen „szabad község'-'nek nevezi magát, az állam egyházból nyiltan ki is lépett, mig a többiek ezt tagjaiktól meg nem követelik, ha szinte azok gyermekei vallásos confirmatiojáról saját papjaik (közönséges nevök: szónok) által gondoskodnak is. Ezen eltérő irányzatok dacára méltán lehet őket öszszefoglalni a közös negativ elv alá. Önmagok is teljes türelemmel ismerik el közös céljokból folyó egységöket s a nagy különbségek ujabb időben még élénkebb vitát sem idéztek elő. Különben nagy is a ronkonság egymás közt az uralkodó egyház ellenében. A biblia s természetesen a confessiók és traditio határozó tekintélye ellen mindanynyian küzdenek, a keresztyén bűntudat ellenében a cselekvésre kész jellemszilárdságot sürgetik, mely önmaga küzdi ki célját s nem kell a túlvilágban jutalmat vagy büntetést várnia. Az individualitás és józanész hangsúlyozása vonul át e nézetek megalapításán s ez sok tekintetben rokonokká teszi őket a mult századbeli rationalistákkal, kikkel még a negativ irányban is megegyeznek. De ezen hasonlóság nem egyneműség is egyszersmind. A rationalisták mélyebb kutatás nélkül cáfolgattak s azért sohasem terjedtek ki az egész rendszer alapgondolataira s másrészt a vallás helyébe ajánlott erkölcstanok csaknem teljesen üres casualistica volt. A szabad vallásos testületek vezetői azonban legtöbbnyire Hegel követő s mindannyian philosophiai készültséggel a keresztyénség alapjaira mennek vissza s különösen az erkölcstanban, még közönséges összejövetelük alkalmával is, mély philosophiai eszmékkel foglalkoznak. Mint emlitém, egyik főjellemvonása ez iránynak az értelmi munkásság rendkivüli kiemelése. E szempontból kiindulva állítják ők, hogy a hit eddig az értelem elnyomására törekedett. E szempontból tagadják, hogy megértés nélkül lehetne az emberre nézve kötelesség avagy erény s igy az ember rendeltetése csupán a még fel nem ismertet kifejteni. Miként a kültermészetben a tünemények oka felismerése által megszűnik a tölök való félelem (p. napfogyatkozásoknál) ; épen igy a szellemi tüneményekben csak azért, mert az okot nem ismerjük eléggé, veszünk