Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-03-07 / 10. szám

A fenebbi cikk megjelenése után tizennégynapi hallgatás állott be. Senki sem mert a dologhoz szólani. Ugylátszik várták mit fog rá mondani a sajtó. Különösnek tünt fel eló'ttünk, hogy az egész hazafias sajtó hallgatott, s ezt onnan akarjuk kimagyarázni, hogy egy olyan sem hideg sem meleg lap szavára figyelni nem tartotta méltónak. Végre a január 14-iki számban egy vörösvári káplán vette fel a szót, s egy lépéssel már tovább is megy, amennyiben egyenesen a püspököket szólítja fel körlevelek kibocsátására oly értelemben, „hogy a papok oda működjenek, miszerint minél több jó érzelmit katholikusok választassanak meg; de tizenhárom próbások, mert csak imént volt alkalmunk hallani a felsőházban kath. szónokokat, kikre büszkén tekintettünk, s midó'n .elvégezték mondókájukat, mi is elmondhattuk : „Et tu mi fili Brute ? !" Ezután már élénkebbé vált az eszme vitatása. A szerkesztő jan. 15-iki számában már azt emlegeti, hogy hiszen ő semmiben nem áll ellenmondásban a vörösvári káplánnal. Alkalmasint felbátorította egyfelől a sajtó hallgatása, másfelöl egy nagyváradi tudósítás, melyet másnap közölt, de már akkor kezében lehetett. E tudósítás arról szól, „hogy N.-Váradon már kitűzték a katholikusok a választási cselekvőség lobogóját," s a szerkesztő is ezen szavakkal vezeti be: „Á hazai katholikusoknak az országgyűlési választásokra való tettleges befolyásuk fölött" — stb. — Az ilyen kifejezések gyakran előfordultak e rövid életű mozgalom alatt, mintha bizony eddig nem folytak volna be tettleg a katholikusok az országgyűlési választásokra. De az ultramontan sajtónak ultramontan szellemű befolyás kell, ily irányban pedig még eddig alig tapasztaltunk a népnél valami hajlandóságot. Az ultramontanismust az jellemzi legjobban, hogy saját érdekének minden mást alárendel. Nem bánja akárminő irányban kormányoztassák az ország, csak a hatalom kezelői vele egyetértsenek, s a papság kasztérdekeit előmozdítsák. u 0 kész mindig bármelyik pártot támogatni, ha ez politikája egyik pontjában a papok kiváltságait hangsúlyozza. Ezt háromszázados történetünk folytatásául a n.-váradi értekezlet is bizonyítja, melynek egyik határozata igy hangzik: „A politikánál magasabb szempont, t. i. a kathotholika egyház jogai és érdekei — leend a papság föllépésében a fő iránypont, melynek a politikai pártnézetek alárendelvék." *) Vagy amint Zoványi ur még világosabban kifejezi: ,,Áz értekezlet a katholicismus érdekeinek a törvényhozásbani kellő képviseltetését tűzvén ki célul, ezen cél eszközeinek megválasztásában politikai pártállásokhoz le nem kötheti magát; befolyása azonban a destructiv irányt nem támogatja, se clausulán belül hajlandó bármely politikai párt követjelöltjét támogatni, ha az az egyház jogainak és szabadságának védelmét is programmjának pontjai közé iktatja." **) Hogy ama clausula az eredeti jegyzőkönyvbe felvétetett-e — nem tudjuk, csak azt látjuk, hogy a tudósító nem emliti, s igy még az sem lehetetlen, hogy Z. ur találta ki. Ha nincs benne, annál roszabb, s ha benne van is csak a szélső balt zárja ki a clerus támogatásából, más pártbeliek — bárminő ellentétes nézeteket képviseljenek egyebekben, — mindnyájan pályázhatnak a magas pártfogásra, csak nyilvánítsák, hogy fenakarják tartani a szentszéket, a püspökök törvényhozói és bírói kiváltságait, s a papok befolyását a tanügyre. Legfőképen pedig a hatalom pártja számithat támogatásra, a hierarchia állandó hasznos politikája szerint. Hibásan Ítélnők meg a helyzetet, ha állit— nók, hogy a magyar kormány clericalis politikát űz. Ezen állításra sem a kormányférfiak múltja, sem a lefolyt ülésszak tapasztalatai nem jogosítnak fel. A mult ülésszak alatt csak két oly kérdés merült fel, melyből e tekintetben ítéletet hozhatunk. Az egyik a népoktatási törvény, melyben a magas clerus a baloldallal szavazott a kormány ellen; a másik a szentszékek kérdése, melyet a clerus érdekében döntött el a kormány pártja. Helyesebben szólunk ha azt mondjuk, hogy a clerus űz kormány-politikát most is mint mindig. Ügyes politikája az a római hierarchiának, hogy amig csak az uralkodó párt erőszakkal el nem löki magától, a legnagyobb készséggel fogódzik annak uszályába, s minden kormányváltozásnál az uj kormányéba. Világosabb példát erre nem lehetne felhozni, mint hazánk utolsó harminc éves történetét, mely igen gyakori kormányváltozásaival szemeink előtt folyt *) L. „Aut." jan. 17. sz. **) L. „Aut." jan. 16. sz.