Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-21 / 8. szám

egész eszmemenetét — a legrövidebben tán ez a nyilatkozat jellemző leginkább, mely igy szól: „A mi vezérelvünk a biblia magyarázásában az, hogy a biblia emberek számára, emberi nyelven van irva és hogy annak jelentményét abban a modorban kell keresni, mint más könyvekét. Azt hisszük, hogy Isten, midőn az emberiséghez szól, szavát — ha szabad igy szólanunlc — a beszéd és irás megállított szabályaihoz alkalmazza. Mit érne a biblia, ha ismeretlen nyelven volna irva ?" s ebből felyólag az emberi értelemnek a biblia tiszta felfogására való képe-zését s abban gyakorlását tartja szükségesnek, s az értelem erejét, értékét bizonyitja a vallás kérdésére nézve is, s ezt annyira teszi, hogy épen ez erős búvárkodás, a dolognak minden oldalról való megvitatása által nyer uj érdeket, mert ez egész máskülönben semmi egyéb nem volna, mint a sereotyp unitárius tan egyszerű expositiója. Igy a szónok egyéni érdeklődése is belejátszik s uj érdeket ad a régi nézetnek; mert ujjá szüli azt, mint a nagy elmék a reproductiónál általában tenni szokták. — A második részben előadott tanok azok, melyek általában jellemzik az unitarismust: 1 a z isten egységének hite, melyből idézzük azt a részt, moly a maga szempontjából igazán lángolmüleg ragad meg egy olyan pontot a trinitarius tanban, moly lélektani észlolődés szerint is, a tapasztalás szerint is, Krisztust fölébe emeli ránk emberekre nézve magának az Atyának *) Azt gondoljuk, hogy a háromság tana nem csak az által zavarja az ábitatosságot, hogy az atya mellé másokat is veszen fel imádása tárgyául, hanem az által is, hogy azt a szeretetet, mely egyedül az Atyát illeti, a fiúra ruházza. És ez igen nevezetes. Mert hogy Jézus, isteni méltóságra emelve, érdekesebbé válik az atyánál, a történet és az emberi természet elveiből következik. Az ember önmagához hasonló tárgyra vágyik, melyet imádhasson, és ebben fekszik a bálványimádás titka. Egy testbe öltözött és szükségeinket s bánatainkat érző Isten hathatósabban szól a mi gyarló természetünkhez, mit egy égi Atya, a ki csupa lélek, láthatatlan, s csak a gondolkozó és tiszta lélek által közelíthető meg. Azt hiszszük, hogy az a sajátságos állás, melyet a népszerű hitvallás Jézusnak ad, őt az Istenségben a legvonzóbb személylyé teszi. Az Atya tárháza az igazságnak, védője a jogoknak és bosszulója az isteni törvényeknek. A fiu pedig az ő kegyelmének kisugárzása, ki a haragos istenség és a vétkes emberiség közt áll, ki kiteszi magát érettünk a viharoknak, keblét az isteni igazság kardja hegyének, magára veszi büntetésünk terl ét és saját vérével minden áldást megvásárol, a mely égből jön. Kell-e mutogatnom ez állítás eredményét, melyet különösen a közönséges lelkekre gyakorol, kiknek a keresztény vallás szánva volt s kiket az az atyához, mint legszeretetre méltóbb lényhez vinni törekszik. Azt hisszük, hogy egy vérző, szenvedő Istennek imádása, bár mily vonzó legyen is, nem elég alkalmas arra, hogy a lelket szellemiesitse, és hogy Isten erkölcsi tökélyei iránt mély tiszteletet ébreszszen. A második s a többi tanok, melyekről még szól, a beszéd második részében :2,a Krisztus Jézus egy*) Szigorúan kálvini alapon álló egyházakban valóban tapasztaljuk is, bogy Isten hármas személyében az A t y a és Szentlélek együtt véve sem foglalnak sem imában, sem prédikációban, sem énekben annyi részt, a mennyit egymaga Jézuz, sőt vannak esetek, hogy az Istenről csaknem megfeledkezve, kizáróan Jézus az imádás tárgya. Minket magyarokat e tekintetben, részint az elődök gyakorlata, részint valami tulajdon világosságunk meglehetős szerencsésen megóvott aa egyoldalúságoktól. s é g é r ő 1 (t. i. ember voltárol), 3. Istennek erkölcsi tökéletességéről, 4. azokról a szempontokról a melyekből ők Jézus közbenjárói hivatalát s az ő küldetése célját tekintik, 5. végre a keresztyén erény természetéről uralkodó unitárius nézetek. — íme a dogmák egy teljes rendszere, egyetlen prédikációban ! s minden részlet az ővéikkel nem egyező tanoknak ellentmondólag állitva szembe. — A rendes polémiáktól abban az egyben Channing se tér el, hogy nem ugy cáfolja a háromsági tanokat, a mint azokat az illető egyházak értik, hanem a mint ő felfogja. Ez pedig bár némi mentségét leli abban, hogy az unitáriusokat sem igen szokták soha a maguk szempontjaiból nézve cáfolni, sőt sokszor általában nem is vitáznak velők, csak egyszerűen lenézik tanaikat — nem helyes, mert igy aztán nem azt cáfolja, hogy Istennek hármas felfogása nem keresztyéni, mert a bibliában nincs, hanem azt, hogy három Istent hinni észszerütlen dolog s a biblia tanával meg nem egyeztethető; nem azt mutatja ki, hogy Krisztusban két oldalú működést látni káprázat s igy vakhit, hanem azt bizonyitja, hogy két Krisztus nincs stb. stb. Általában azt hisszük, hogy a dogmatikai viták, bármenynyi jót eredményezzenek is különben, oly rendkívül sok aprólékosságot kénytelenek felölelni, melyek önmaguktól is elévülnek, hogy egy-egy felekezet dogmarendszerét, a másikéval szemben vizsgálni csakis" egy mindkettőénél magasabb álláspontról hálás munka. Egyiknek szempontjából itélni meg a másikat igaztalan eljárás, — tulajdon szempontjából tekintve pedig csak nem mindenik egyenlő következetességgel fejthető ki. — Channing e beszédje egy tekintetben érdekes kiválólag, s e tekintetben nagyon óhajtanok, ha minél szélesebb körben megismernék, s ez a világosság, tiszta berendezése a gondolatoknak, ugy, hogy könnyebben kisérhető, kevesebb fáradsággal megérthető valamit még felszínes íróknál is ritkán találni, a mivel pedig őt egyáltalában nem vádolhatni. Van még ezenkívül mintegy kilenc egyházi beszéd különböző szerzőktől és Albert János tói egy hétre való templomi imák, melyek mind jóra való, s az olvasást nagyon megérdemlő dolgozatok, de a melyeknek fejtegetésébe most nem bocsátkozhatunk ; csak annyit jegyzünk meg róluk, hogy eléadási módjuk, eszméik s több más sajátságok által oly tulajdonokat hoznak a magyar egyházi irodalomba, melyek által az tagadhatlanul gazdagabb lesz, ha pedig az eszmék cserélődése által rendesen következő termékenyülést nézzük — miután lelkipásztorainknak egy jelentékeny része (sajnos de igaz !) kizárólag anyanyelvünkre van szorulva — még e tekintetben is tápláló hatásúak lehetnek. Altalános jellemöket az olvasó eddigi fejtegetéseink után már különben is gondolhatja, tárgyaikról meg legyen elég annyi, hogy a legkülönbözőbb tárgyúak, ugy hogy a szerkesztők egybeállítása e tekintetben csakis dicsérhető. JDÖUlÖiÖt* *!ÚHO$. (Vége köv.)