Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-21 / 8. szám

zetünk épen ezen isteni jogból folyólag számokra kivánja fenntartani. A papok fegyelmi kihágásait Deák Ferenc is a püspöki joghatóság körébe utasitja; de hát ha a pap épen az autonom testület törvényeit sérti meg, és a püspök nem lesz hajlandó érte megbüntetni ? Számadásra fogja-e vonni érte a vegyes tanács a püspököt, és igy joghatóságot gyakorol a püspök felett, midőn erre az egyszerű pappal szemben sem érzi magát jogosítva? Tartozik-e feleló'séggel az autonom testületnek az egyház minden hivatalnoka, s ezek közt a prímás is, — és törvényszegés esetében meg fogja-e őket büntetni, végső esetben hivatalvesztéssel is, amint ez a prot. egyházban, s általában minden valódi alkotmányos társulatban történik ? És ha nem, hol van az egyházat „teljesen" képviselő testület kezében a biztosíték, hogy törvényei megtartatnak? Oly kérdések, melyek még azon esetben is a bonyodalmak hosszú sorát rejtik magokban, ha mindenki részéről a legjobb akaratot tesszük fel, mert "az ember gyarló, s a pokol is jó szándékkal van kikövezve. De hagyjuk ezeket, s irányozzuk figyelmünket egy oly kérdésre^ melyet eddig az ezen tárgygyal foglalkozó napi sajtó a „Századunk"' kivételével egészen figyelmen kívül hagyott. Bőségesen hallottunk lamentatiokat az állam gyámkodásáról a kath. egyház fölött, s az autonomicus törekvések eddigelé kizárólag az egyháznak az államtól függetlenitésére irányultak. Ez ellen bizonyára protestáns ember szólhatna legutoljára. A mi egyházunk e célt a legtöbb országban már elérte, s kitétel nélkül mindenütt törekszik rá állandólag és sikerrel. Mi tehát csak örülhetünk, ha a római egyház is leakarja rázni a megalázó gyámkodást, s mint nagykorú társulathoz illik, maga óhajtja ügyeit kezelni. De azt is szeretnők tudni, hogy vájjon ha az állami ellenőrködés karjai elmetszeínek, mi biztosítékot, tud az egyház nyújtani az államnak aziránt, hogy független helyzetével vissza nem él? E biztositék a prot. egyház részéről abban áll, hogy nincs alávetve semmiféle külföldi hatalomnak, szervezete teljesen demokraticus, mely szerint minden ügyét a polgárok egyeteme intézi, s képzelni sem lehet oly ellenmondást, hogy ugyanazon polgárok, kik az országgyűlésen, megyei és községi képviseletben minden lehető eszközzel biztositni akarják az állam nyugalmát, másnap a zsinaton, tractualis gyűlésen vagy presbyteriumban azt felzavaró határozatokat hozzanak. Ily szervezet mellett már az állam megelégedhetik a supprema inspectio azon módjával, hogy utólagosan elnyomó rendszabályokat alkalmazzon, ha csakugyan ránézve káros határozatokat hoznánk. Mind ez másként van a római egyházban. Ott az egyházat nem a polgárok egyeteme alkotja, hanem a clerus, tehát egy zárt testület, melynek mint olyannak saját testületi céljai vannak, és hozzá feltétlen engedelmesség kötelezettségével alá van vetve egy külföldi hatalomnak, melynek csalhatatlansága folytán inkább kell engedelmeskedni, mint a hazai törvényeknek. Továbbá, a római egyház mai napig is verseng, gyakran háborút is folytatott az állammal a hatalom és elsőség fölött, ellenben a prot. egyház ezt sohasem tette. Innen lehet kimagyarázni, hogy a bécsi kormány még akkor is kevésbé elegyedett a mi egyházunk belügyeibe, mint a katholikusokéba, midőn fegyveres erőt küldött kiirtásunkra, a derűst pedig kegyeivel halmozta el. A clerus legkedvezőbb napjaiban is fenállott hazánkban ajus placeti, a főpapok kinevezési joga, s kezében tartotta az állam az egyházi alapítványokat. Ellenünkben pedig utólagos rendszabályokhoz is csak egyszer nyúlt a törvényhozás, az 1715. országgyűlésen, midőn az 1707-iki rosenbergi ágost. hitv. értekezlet határozatait megsemmisítette,* de azon egy alkalommal sem lett volna oka, mert a kérdéses határozatok nem mást tartalmaztak, mint négy superintendens és két consistorium választását. A „Magyar Állam," mely semmitől sem irtódzik jobban, mint a nép befolyásától, ugy véli, hogy ezután is a cultusminiszter fogja kinevézni a püspököket, a mi kétségen kivül biztositék volna az állam kezében; de hová lesz akkor a kath. egyház függetlensége az államtól, mit neveznek akkor világi kath. hazánkfiai autonómiának, ha valamely protestáns vagy zsidó cultusminiszter jó tetszésétől függ, hogy ki legyen az esztergomi érsek? Ebbe azt hiszem a világiak beleegyezni nem fognak, pedig ezenkívül még csak két lehetőség van. Az egyik, hogy a pápa nevezze ki a püspököt, a másik, hogy a nép válassza, ugy mint a prot. püspököket. Az elsőt még a „M.-Allam" sem merészelné inditvá-