Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1869-02-14 / 7. szám

ban rejlik, melyet mint ilyet elhárintani nem áll egészen lelkipásztori, csupán erkölcsi fegyverrel biró és küzdő működésűnk hatáskörében. Azonban egyházkormányzati rendszerünk épen küszöbön álló, régen óhajtott üdvös átalakulásával, t. i. az egyház tekintélyesebb világi tagjainak közügyeink folytatásában leendő közvetlen befolyásával reméllenünk szabad e terén is némi üdülést. Es pedig legelőbb is az által, hogy a 2. szám alatt jelzett okot a közvetlen és aránytalan fizetést, — habár mostanában, tekintve az állam óriási terheit, az 1848-ban kimondott elv valósítására, nem is számithatunk, — még is talán egyházi uton lehetne némileg a méltányos igazsággal összhangzólag módosítani. Annyi módosítást minden esetre, és mulaszthatlanül szükséges sürgetni, hogy a lelkész ne legyen inaga személyesen közvetlen fizetés beszédő a hívektől. Hanem a megyetanács, — illetőleg megyegondnok, szedjen be minden nemű fizetéseket, s azután a készletet szolgáltassa az egyháziak kezébe. Ez által kikerülve lenne az egyes hallgatókkali örökös egyezkedés, engedés nem engedés fölötti idő és kedélyrabló számtalan kedvetlenség. S ki kerülve lenne az ilyszerü súrlódásokból nem ritkán keletkező vallásváltoztatássali fenyegetőzés, ki a pap és templom meggyülőlése ! A 3. sz. alatt jelzett kór ellen, aligha ajánlhatunk más gyógyszert, mint a mivel vigasztalá magát urunk idvezitőnk látva felnőtt kortársai nagyrészénok romlottságát. A következő nemzetekre vetni reményteljesen szemeinket, a fiatalság számára törekednünk megépíteni isten országot. Ezt pedig az iskolai és iskolábol kinőtt mindkét nemű ifjak lélekismeretes erkölcs-vallásos oktatása által lehet elérnünk. Fontosabb a 4. sz. a. jelzett kór, melyre nézve értekezőnek határozott véleménye az, miszerint a jelenleg alakulóbanlévő egyházmegyei közgyűlés mielőbb össze hivatván, az ott megjelenő, remélhetőleg egyházmegyénk buzgóbb világi tagjai előtt is nyomatékosan fel fejtendő lesz azon veszély, mely a hívek egyházias érzelmének rombolására következik abból, hogy nemzeti kormányunk nem fordított elég figyelmet az előző kormányok minden szent iránti kegyeletlen eljárása által eszközölt, vallástalanságra — mert közegei ugy a megyei, mint a községi tisztviselők ma is megrontják a vasárnapot. Ez okon egy kimerítő felterjesztés lenne készítendő a közelébbi köz szent zsinat utján a magyar királyi magas minisztériumhoz, melyben kéressék fel a minisztérium országszerte erélyes intézkedést tenni a vasárnapok komoly megünneplése, különösen a törvényszéki és sorozás körüli hivatalos eljárosok betiltása végett. Hogy el végre lenne nálunk is valaha a vasárnap igazán az urnák szent napja, mint ez a nagy, dicső és gazdag angol népnél gyakorlatban van. — Ily uton remélhető, hogy mit a felülről jött rosz példa évtizedeken át rombolt, a felülről jövendő jó példa talán évtizedeken át ismét kiépitendi! — Végül : Az 5. pont alatt helyett, általában a tárgyalt kór elleni leghatályosabb gyógyszerül ajánlja értekező, hogy mi lelkipásztorok igyekezzünk legjobb, legnemesebb tehetségeink határozott ráfordításával nagy fontosságú hivatalunkat lélekismeretes hűséggel betölteni. Soha senki ne láthassa azt mi rajtunk, hogy mi unalommal, robotszerüen vagy tán épen kelletlenül végezzük hivatalunkat; hanem lelkesültség és erős meggyőződés hassa át minden hivatalos működésűnket. Különösen pedig az urnák szent háza, legyen igazán szent előttünk. Erezzük mélyen és komolyan, hogy mi csatorna vagyunk, melyen át az Ur szól az ő népéhez. Ne igyekezzünk azért ottan egyebet tudni, mint a megfeszített Krisztust. Ámde Krisztust hirdessük ugy, mint a ki feltámadott és él; nem pedig ugy, mint ki az ódon hitcikkek mohos sírjában eltemetve alszik ! E végett tanuljunk, és ismét tanuljunk, hogy a tudomány ujabb kori vívmányaival megismerkedhessünk, és ne legyünk jövevények a tudomány magas hegyén ragyogó Jeruzsálemben! Ezt pedig, tekintve csekély jövedelmeinket, egyenkint meg nem bírhatván, vegyük érdemlett pártolás alá a nemes, jóra törekvő szivek buzgalmán megszületett; de a rideg, részvétlen keblek hideg karjai közt csak vonagolva tengődő egyházmegyei köz könyvtárunkat. Mindenek fölött pedig minmagunk életünkkel, cselekedeteinkkel mutassuk ki az élő hitet, és vallásos buzgalmat, mely keblünket hevíti, hogy: „mindenek a kik reánk néznek, látván a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék a mennyei atyát!" Csiszér Gábor* egerpataki ref, lelkész. ISKOLAÜGY. Nem győzöm elégszer ismételni, hogy a népek szabadsága mind addig valóság nélküli puszta agyrém lesz, mig a népnevelés általánositása által a köz-értelmesedés e hon minden polgárát arra nem képesiti, hogy a szabadsággal ugy maga mint a köz javára, kellően élni tudjon is akarjon is. Azért sürgettem annyira a népnevelési törvényt, azért örvendeztem annak létrejöttén, s azért örvéndek minden legkisebb mozzanatnak, mely e téren dolgaink jobbrafordultát mutatja. Ma két ily mozzanatot jelőzhetünk : az egyik a vallás és közoktatásügyi miniszter körirata a néptanítók segélyezése tárgyában; a másik egy, illetékes helyről jött megnyugtató szózat a tanfelügyelők kinevezése dolgában. Szivem repdesett örömében, midőn olvastam, hogy 1018 tanítónak 73,680 forint osztatik ki. Nagy volt az örömöm, nem azért, mintha ez összeget valami nagyon jelentékenynek tartanók oly terjedelmes birodalom részéről minő