Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-02-09 / 6. szám

tani a hagyomány legutolsó betűjét is!," s elismerve azon csaknem csalhatlannak bebizonyult igazságot, hogy Jézus képét az evangéliumokból csak a hagyomány színezett üvegén át láthatjuk: arra szentelte erejét, hogy összehasonlító exegesis és kritika segélyével találja meg az eredeti képet, habár azért némely bibliai eseményt fel kellene is áldozni ? De nemcsak Jézus élete történetében játszik az exegesis és kritika ily fontos szerepet, hanem azon nagy elvi harcban is, mely a vallás és általában a világrend felfogásában századok óta bár különböző alakban, létezik. — A vallásos ember a dolgok természetes összefüggésében Isten akarata és tanácsa nyilvánulását s megvalósulását látja. Isten az, kiből minden dolgok vannak ő nyilvánítja teremtményei életében s fejlődésében saját, öntudatos életét, bölcseségét, szentségét és szeretetét. Ezt még minden vallásos ember, elismeri. De mig egyik rész azt tartja, hogy isten ezen önnyilvánulása mindig, rendesen , a dolgok természetes összefüggésében történik, s e természetes (organicus) menet, ép azért, mert alapja istenben van, változhatatlan, és igy kivétel nélkül minden esemény az okozatosság törvényei szerint kimagyarázható, a mely felfogás embereit jobb név hiányában ,,az organicus felfogás barátjainak" nevezhetjük: addig mások azt hiszik, hogy isten néha a természetes összefüggést tekintetbe nem véve, vagy épen megzavarva nyilvánítja magát, s hogy igy vannak események, melyeknek okát az előttünk mutatkozó jelenségekben hiába keressük, hanem csak isten közvetlen egyenes közbenyulásából magyarázhatók ki. Az ily felfogást már mindenki supranaturalismusnak nevezi. — Tudva van, hogy a prot. theologusok közül a supranaturalisták is csak két eseménynél, Izrael története s a ker. egyház alapulása kimagyarázásánál térnek el az organikus felfogástól állítván, hogy ezeknek oka nem a természetes fejlődésben, hanem egyedül isten természetfeletti működésében keresendő ; az ellenpárt pedig itt is isten működése fenséges nyilvánulását szemléli ugyan, de a történeti összefüggést mégsem látja megszakitva. Hogy e két felfogás közötti különbség mily módositólag foly be az összes theologiai tudományok felfogására, az képzelhető. Ugyhiszem, az olvosónak csak után kell gondolnia, hogy kitalálja, mely tér az, melyre a vitatkozásnak át kell tétetnie, ha azt akarjuk, hogy valaha közös munka s eszmecsere folytán az igazság birtokába juthassunk, t. i. azon adatoknak pontos, kritikai tanulmányozása, melyekből Izrael történetét s a keresztyénség alapulását megismerhetjük. Ebből kell kiderülni, ha vájjon képesek vagyunk-e kimagyarázni ezeket is a természetes fejlődés utján, és igy az igazság az organicus felfogás részén van, — vagy pedig kénytelenek leszünk elismerni, hogy itt az organicus fejlődés megszakadt, és igy a supranaturalismusnak kell hódolnunk. S hol találjuk azon „adatokat ?" Tudjuk, hogy a bibliában. — E szerint tehát ma még sokkal jogosabban ismételhetjük, mit Ernesti mondott, hogy a bibliai könyvek tanulmányozása a theologusnak nehéz, de legfőbb feladata. E — bevezetésnek kissé hosszú, de a tárgy fontosságához képest nagyon is rövid átnézet célja lett volna éreztetni az olvasóval, mily fontos, ugy szólva Archimedesi pontja a bibliatanulmány a theologiai tudományoknak főleg ma, midőn minden jel oda mutat, hogy egy uj vallásos átalakulás előestéjét, vagy ha tetszik, hajnalát érjük. Egyszersmind gyanitattatja azt is, hogy a tudósok e fontosságot fel is fogták, s méltó fáradtságot fordítnak rá. — Holland, mely a theologiai tudományokban általában, az exegeticumokban különönösen sok nemzeteknek felette állott, alatta pedig egynek sem, most sem tagadá meg régi dicsőségét, sőt a munkálkodás nagyszerűségét még sokszorosan fokozza azon általános érdek, melylyel a holland nép viseltetik minden iránt, mi a vallással összefüggésben van. — Második éve hogy megfeszített figyelemmel kisérem ezen, a protestantismus életében oly fontos ország vallásos átalakulását, igyekezve amennyire lehet bele küzdeni magam a főszereplők müvei és szelleme megértésébe. Hogy mit tesz ez egy magyaros készültséggel kijött tanulóra nézve ?! — — tán lesz alkalmam egyszer kimagyarázni ! Most csak annyit jegyzek meg, hogy csak „tö rekvésről" szólottam, s igy „vallomásom" szerénytelenségnek nem vehető. Mielőtt e nagyszerű vallásos és tudományos mozgalom színhelyétől végbucsut vennék, elhatároztam annak néhány, főleg a Biblia-tanulmányra vonatkozó mozzanatát hazámfiai előtt felmutatni, olyakat főleg, melyeket nagy részben csak a helyszínéről tehetni. De engedjen meg a szíves olvasó még egy második és utolsó önvallomást. Midőn arról kezdtem gondolkozni, mily alakban tegyem ezt, hogy annál inkább tarthassak számot néhány olvasóra?: akkor egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy gondolataim oda tértek vissza, honnan kiindultak, t. i. ha egy általában tegyem is-e? Ezen gondolatugrást fejtse meg az, ki a „Prot. Lap" különben szorgalmas olvasóit is zúgolódni hallá, hogy miért közöl a szerkesztő exegeticumi dolgozatokat? Pedig ama dolgozatok ép a szerkesztő kitűnő tollából folyt „Bibliatanulmányok" voltak, melyekhez hasonlót én, bár nem kevésbé jeles tudósok munkái után, bizony nem Ígérhetek. Már ebből azt hozni ki, hogy nálunk még a theologiával foglalkozó közönség sem viseltetik kellő érdekkel az exegeticumok iránt, arra valóban nem nagy logika kellett, sem nagy tudvágy arra, hogy e jelenség oka felett gondolkozzunk. Ez okokat sejteni tán igen, de mostani helyzetemben magamnak tisztán megfejteni nem tudtam. De, gondolám, nem kevés világot vetne előttem s mások előtt is amaz okokra, ha kipuhatolnók, mely okok folytak be egy más nemzet tudományos fejlődésében ezen tudománynak magas fejlettségére. Ezért próbáltam meg kikutatni s közölni a Bibliatanulmány fejlődése nevezetesebb phásisait s ezek létre hozó okait a hollandnép tudományos életében. Hiányait mentse ki saját gyarlóságomon kivül a rendelkezésemre álló idő rö-