Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-12-20 / 51. szám

veszély, de te, te úttörő vagy a materialismusra, és azért — el egyetemeinkről, hogy az egyház féke alá helyezve fejleszd Németalföldön a szellemi életet, melyet magadra hagyatva megsemmisítenél !u E kis idézetből is látszik, mily érdekkel — mondhatnám szenvedélylyel szólaltak fel a szabadelvűek a miniszteri javaslat ellen. E szenvedélyességet eléggé megfejtheti a fenforgó kérdés rendkívüli fontossága. Valóban fontos kérdés.. Es... ki nem látja be, hogy mutató nomine, e fontos kérdés ránk magyarokra nézve is létezik. Az aránylag nagy Magyarországnak egyetlen universitása; ez egyen is hasztalan keresnők a független vallástudományt. Jól van-e ez igy ? maradhat továbbra is igy ? Tudom, hogy a klérus elvitatja vagy elakarja vitatni ez universitás állami voltát. Joggal-e vagy jogtalanul, ezt az állam kötelessége kitisztázni. És ha az állam valóban igazat adna a klérusnak, ha ugy találná, hogy a nagy Magyarországnak mint állam nak nincs egyetlen universitás a, egyetlen felső tantanintézete, melyen polgárai különbség nélkül kereshetnék és feltalálhatnák a szabad tudományos képzést: ha igy találná, mondom, ugy az egyetlen felekezeti univjersitás (contradictio in adjecto) létele nem mentheti fel nagy kötelessége alól sürgősen segíteni polgárai égető szükségén; e kötelesség: állami universitás felállítása, mely előtt ne legyen „zsidó, ne legyen görög" csakis ember és honpolgár; és ez universitáson illő helyet jelölni ki a vallástudomány nak is!! Hiszem, hogy az alsóbb oktatás szabályozása után, gyorsan fog következni nálunk is a felsőbb oktatás kérdése, és hogy e kérdésben az itt szőnyegre hozott tárgy fontos szerepet játszand. — Videant consules ne quid detrimenti respublica capiat.! Kovács Ödön. Schleiermacher álláspontja a dogmáit Si ában. (Vége.) Bármily kévéssé kételkedhetünk is Schleiermacher igazi véleményében, mégis mindig kérdeznünk kell, hogy mért nem fejezte ki magát tisztán és nyiltan, miért mindig csak ugy, hogy csak rendszerének egész Összefüggéséből kell levonni tulajdonkép véleményét, miért törekedett oly szembetünőleg azt mesterkélt fordulatok alá rejteni s azon látszatot ölteni föl, mintha isten személyiségét egyenesen tagadni nem akarná. Ismételve kimondja, hogy csak dogmatikailag közönyös az isten személyiségében való hit. Legfigyelemreméltóbb e tekintetben azon jegyzet, melyet „Reden über die Religion" harmadik kiadásából a 137 és következő lapokon mond, hol nagyon sophistikus módon puszta félreértésnek igyekszik felmutatni, ha azt hiszik, hogy ő az isten személyiségében való hitet valahol pártolta. Nekünk álláspontunkon épen az ellenkező érdekünk van. Mig Schleiermacher mindenkép azon fáradozott, hogy valódi véleményét mesterkélten beburkolja és lényegtelennek tüntesse föl azt, a mi rendszerére nézve a legnagyobb jelentőségű volt, nekünk csak az lehet törekvésünk, hogy ezen látszatot szétrontsuk és az a mögött lappangó igazságot egész meztelenségében tüntessük föl. Es hogy Schleiermachernek ily törekvése volt, az nem csak az ő hittanára nézve nagyon jellemző, hanem különösen azon korra, mivel ugyanazon lényeg más jelenségen is meglátszik. Bármily kevéssé akartak is oly rendszerrel egyesülni, mely csak a tekintély elvére támaszkodott és a subjektum szabadságát jogához jutni nem engedte, a nyilt szakitást mégis mindenfélekép kerülni akarták ; ezért hajlandók voltak egymáshoz simulni, egyezkedni, egymásnak kölcsönösen engedményeket adni, mintegy kiszabni a határt, melyen belől mindegyik rész megtarthatja alkotmányos jogát. Oly formát választottak, mely az ellentéteket legalább külsőleg egyesitette; meg voltak elégedve azon jogformával, melyhez magukat tarthatták; a régi elvnek megmaradt formai joga, mivel külsőleg meghagyták, és irtóztak nyiltan megtámadni, és az uj elvre nézve is elegendő volt, ha azon formában érvényesíthette magát. Hogy a Schleiermacherféle hittan is mennyire ezen kétértelműségen nyugszik, eddigi fejtegetésünkből kilátszik; további igen erős bizonyíték erre az eschatologia tárgyalása. Hogy mind azon tannak, melyet rendesen az eschatologií hoz számítanak, oly rendszerben, mely minden transcendentalis ellen oly negatíve viseli magát, helye nem lehet, az világos. Azonban azt egyenesen kimondani, ezen hittan diplomatikus okossága ellen lett volna, oly formát kellett tehát találni, mely szerint az egész ugy tűnjék föl, mintha a hittan magában nem is lenne azon tan ellensége, sőt még bele is illeszthető azon kikötéssel, hogy jövendőben jobban lehet majd azon tant igazolni, mint eddig történt. Ez azon profetikus tandarabok jelentése, melyeket Schleiermacher dogmatikai rendszerének végére tett. Nem lehet mást tennünk - mondja Schleiermacher — minthogy azon képzetmódokat, melyek régtől fogva az egyházban érvényesültek s minden uj megvizsgálás nélkül hitcikkelyeinkbe is átjöttek, csak mint nem eléggé támogatott sejtelemtehetség kísérleteit profetikus tandarabok neve alatt a mellettök és ellenök szóló okokkal és aggodalmakkal felemiitjük, midőn előre kijelentjük, hogy ezen tanok netaláni uj alakulásainál a képzelőtehetséget, mely-