Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-22 / 47. szám

küdségtől a miniszterségig készek jövedelmet és rangot nyújtó minden teendó're vállalkozni, csak az egy tanulásra nem. Pedig jól tudja ön, igen tisztelt miniszter ur, liogy mind a közigazgatási, mind a törvénykezési pályán még csak lehet előleges elméleti alapos tanulmányok nélkül gyakorlati készséget, ügyességet szerezni ; de ha azoknál, akikre az oktatás ügye van bizva, előleges tanulmány, hosszas tapasztalat, szakértelem és ügyszeretet hiányzanak, e hiányokat semmiféle routine, hatalom és kültekintély nem pótolhatják és ily emberek által a szent cél kockáztatva az ügy compromitálva lesz. Azonban az ország több részéről tudósítanak, hogy a megyék élén álló férfiak a kormány által ez állomásokra alkalmas egyének ajánlására felszólittatva, közülök némelyT

ek azori nézetből indulván ki, hogy e hivatalra nem szakértelem és tudomány. hanem külső tekintély kell, oly embereket ajánlottak és akarnak ajánlani, akiknek van ugyan négy lovak és jelmezes inasok, de kik eddigelé minden egyébbel foglalkoztak csak a nevelés ügyével nem. Ha ily emberek neveztetnének ki a felállítandó iskolafelügyelői állomásokra, ebből legelső sorban magára a szent ügyre háramlanék a legnagyobb kár; mert nem élünk többé azon aristocratfcus korszakban, midőn cim, külfény és csillogás mindent pótolhatott, s ma amaz urakat sem csillagos lovaik, sem zsinóros inasaik nem mentenék meg a tanitók, sőt még a tanítványok gúnyától sem, épen oly kevéssé, mint nem nagyon rég amaz excellentiás urat, a ki egyik felső iskolai látogatás alkalmával, fitogtatni akarván, hogy ő a tudományhoz is ért, felforditva tartott görög könyvből vizsgált. On t. miniszter ur, igen jól tudja, hogy hivatalos működésének közoktatási terén nem a külső ragyogvány, hanem csakis a tudomány és szakértelem adja meg a szükséges tekintélyt, épen ezért biztat a remény, hogy majd mikor az inspectori hivatalok betöltése napi renden lesz, a nevelés terén érdemeket szerzett tanférfiak nem fognak háttérbe szorittatni oly egyénekért, akik nem annyira teendőt, mint hivatalt keresvén, sem az ügynek előmenetelt, sem a tudománynak gyarapodást szerezni képesek nem lennének. Tekintély! külső fény szülte tekintély! ha sikerülne a feudalismusnak e hiu maradványát ledönteni, e lesz az első határozó lépés a jóra való társadalmi cultura felé. A léhaság, mely nálunk bizonyos körökben annyira honos, kilenc tizedrészben onnan ered, hogy polgárzatunkban a hiu feltűnés inkább számolhat a tömegek bálványzására mint a legbecsületesebb munkatétel. De épen azért nem hihetem, hogy miniszter ur a népnevelés -nagy ügyét oly emberekre bizhatná, kik miután hivatalukra az uraságnál más jogcímmel nem birnak, bizonyosan el nem fogják mulasztani azt községgel és tanitóval egyiránt éreztetni és a korszellemet mételyezni. Hogy is képzelhető, hogy oly ember, ki teljes életében a munkát legföllebb unaloműzőnek tekintette, komolyan fogna oly hivatalban eljárhatni, hol egyik nap ugy mint a másik órákat keliend ripők gyerkőcök zsivaja közt tölteni és feszült figyelemmel végig hallgatni oly dolgokat, melyek reá nézve soha érdekkel nem birtak. Vájjon oly ember nem a gályarabsággal egyformán kinos állapotnak tartaná-e, ha neki csak egy esztendőig is iskolatanifónak kellene lennie? pedig százszorta nehezebb és súlyosabb kötelesség vár arra, ki háromszáz iskolát vezetni lesz hivatva, mint ki egy iskolának gyermekeit tanítja. Hiába! itt csak azok fognak szerencsés sikerrel eljárhatni, kiknek a tanügy életfeladatuk és kik abban örömüket találják. Túlfelől tán első eset ez, hol a tudomány szerény munkására oly állás vár, mely tisztességes jutalom mellett társadalmi díszt is fog az illetőnek nyújtani, és ön, miniszter ur, nem engedheti, hogy e kedvező alkalom a tudományszeretet élesztésére nézve eredménytelenül repüljön el. Nem lévén a banális frázisoknak barátja, nem akarok közműveltségi elmaradásunkról hoszszasan szónokolni; de tagadhatatlan tény, hogy a tudomány, mely a modern államok hatalma és virágzatuknak főforrása, nálunk oly annyira hiányzik, hogy ami hazánkban a század hatalmas vívmányaira emlékeztet, mind idegen népek esze-és pénzéből került ki, kik ennek fejében zsirunkat emésztik S ha e szomoritó tény okát keressük, bizonyosan nem utolsó az, hogy nagyobb tehetségű