Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-22 / 47. szám

szerencséssé váljék, s egymás kölcsönös boldogitását eredményezze; hanem köztapasztalat szerint ép oly gyakran, mint a protestánsoknál, kik a házasságot sem szentségnek, sem felbonthatlannak nem tartják, megtörténik, hogy a miben két, az életet még csak félig ismerő fiatal ember legnagyobb boldogságát, nyugalmát, anyagi és szellemi előhaladását vélte feltalálhatni, az válik ránézve a boldogtalanság, anyagi bukás és szellemi bénultság forrásává, valóságos földi pokollá. Már hogy az ilyen állapotot a házastársak isten különös kegyelmi eszközének, melyet boldogitásukra nyújtott, tekintsék, azt józan eszű ember még csak nem is képzelheti, s következőleg nem követelheti, hogy holtig együtt éljenek gyötrelemben. Mi történik ekkor ? Elő áll a kath. püspök és azt mondja: „A mi zsinataink és pápáink, kik által maga a mindenható isten szólott, a házasságot felbonthatlan szentségnek nyilvánították, tehát vagy azt bizonyítsátok be, hogy köztetek voltaképen sohasem is létezett valódi, hanem csak vélt házasság, mert oly akadályok állottak útjában, melyeket akkor még nem tudtatok, vagy tudva áthágtatok, és ha ez sikerül, ugy kétfelé mentek, s uj, törvényes házasságra léphettek; ha pedig nem, akkor következnek az ágytól és asztaltól elválasztás különböző nemei" A mint a maga körében ki-ki tapasztalhatta, a szerencsétlen felek többnyire az érvénytelenítést kisértik meg először. Hamis esküt tesznek le magok is, fogadnak hamisan esküvő tanukat is, minden vagyonukat oda fizetik a szentszéknek, csakhogy a gyűlölt viszonyból szabadulhassanak, s egészen törvényes házasságra léphessenek egy kedves személylyel, kiben boldogságokat végre feltalálhatni vélik. — De céljokat ennyi bün és anyagi áldozat árán is ritkán érik el, mert a szentszék csak igen kivételes esetekben és kiváló egyének és érdekek kedvéért hoz érvénytelenítő ítéletet, a minthogy a vélt házasságok már az előleges gondoskodás következtében is csak nagyon ritkán fordulhatnak elo. A végzés tehát csak ágytól és asztaltól választja el a feleket, amit akkor már legtöbbnyire minden bírói Ítélet nélkül, magok fejétől végre is hajtottak. Ezután a két fél, ámbár egymásnak törvényes házastársa, uj, törvénytelen viszonyba, úgynevezett vad házasságra lép, mindkettőnek gyermekei születnek, s boldogok is volnának, ha nem mardosná szüntelen azon tudat, hogy oly szerencsétlen lényeknek adtak életet, kiket a társadalom törvénytelen származásuk miatt üldöz, olykor atyjok vagyonától is megfoszt. A baj még növekedik azáltal, hogy e csapást tisztán az egyház egy nagy^ tévedésének köszönhetik, melyet az állam elmulasztott a polgárok érdekében jóvá tenni. És vájjon minő ragaszkodást mutathatnak az ily egyének az egyház iránt ? Semmit, sőt megfogják gyűlölni még azt is, ami jó és nemesítő van azon vallásban, mely szerencsétlenné vált híveinek baját még fokozza egy úgynevezett „vallási szabályu

által. Ehez járul még, hogy számosan vannak, kik ily házassági törvények mellett nem kívánnak házasságra lép ni, hanem inkább vad házasságban, vagy valóságos vagy successiva polygamiában élik le napjaikat, s ezek és az ágytól t

és asztaltól elválasztott szerencsétlenek erkölcstelen életök által rosz példát adnak másoknak is, a társadalom alapja és talpköve, a tiszta erkölcs megvész, a panaszok miatta egymást érik, anélkül, hogy a rosznak fo forrását megakarnák látni. A házasságok felbonthatlansága és a papok nőtlensége fő okai a róm. kath. államok, — Francia-, Olasz-, Spanyol- és Magyarország — erkölcsi sülyedtségének. — Mindezekre pedig nem lehet azt felelni, hogy a kinek nem tetszenek a róm. kath. egyház intézményei, szabad kilépnie, a ki pedig marad „volenti non fit injuria." Mert nem is említve, hogv hazánkban legalább a mai napig azon házassági ügyek is a kath. püspöki szék elé tartoznak, melyek megkötésökkor katholikusok voltak ugyan, de később tiszta protestánssá lettek, és igy a kath. clerus körmei közül nincs menekvés semmi áron; ezt, mint talán nem sokára megszűnő bajt mellőzve, csak azon okot akarom érvényesitni, hogy a társadalom egy részének erkölcsi romlottsága károsan hat a másik részre is. Itt körül-belől az az eset, mintha valamely felekezet dogmává tenné a többnejüséget, s vallásának ezen szabálya szerint akarna élni, az sem mások hasonló jogát nem sértené, sem méltatlanságot senkinek nem okozna, mert csak az venne több feleséget, ki a többnejűség üdvözítő voltáról meg van győződve, s a nőnek is szabadságában állana menni, vagy nem menni feleségül polygamiában élő férfiúhoz. Es mégis a ker. államok, ámbár érintetlenül hagynák a fele-