Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-15 / 46. szám

E két pont alatt meghatározott száma személyek egyszerre választathatnának az egyes egyházak presbyteriumai által; s midőn mind a papi és isk.tanitói, mind a világi egyének közül a legjelesbbek szemeltetnének ki, a legbiztosabb alapra lenne fektetve a képviselet, s feleslegessé válnék az egész IV. fejezetbeli isk.tanitók külön választása. Ez lenne véleményem szerint a válódi paritas alapján szervezett e.megyei képviselet; mely valamint a világiak részéről elenyésztetné azon — nem mondom alapos — de keletkezhető gyanút, mintha az isk.tanitók 1

/6 képviseltetése által szándékosan akartunk túlsúlyra szert tenni — ugy másrészről megsemmisitné azon kiáltó szegénységi bizonyítványt is, mely a tervezetben ki van adva az erdélyi ev. ref. anyaszentegyház isk.tanitói egyeteméről Szólani akartam még a tervezetben meghagyott házassági törvényszékről is; de mivel az országgyülési többség a szentszékek életét törvényesítette — ezen, a protestantismus keretébe belopott -— de tudtomra még csak az erdélyi ev. ref. anyaszentegyházban létező bebalzsomozott múmiát illetetlenül hagyom. Fungat, quamdiu poterit. Fábián Dániel, sz.-csehi ev. ref. pap. Schlefer macher álláspontja a dogmatikában. (Folytatás.) A Schleiermacher-féle hittan főfogalma továbbá a megváltás. A bün és kegyelem ellentétét, melyre a vallásos tudalom oszlik, a megváltás közvetiti. Itt is azon látszatot veszi magára ezen hittan, mintha a megváltás szigorú ker. egyházi fogalmához szorosan ragaszkodnék, a mennyiben minden jóravaló természeti képességet megtagad az embertől s azt mondja, hogy csak a megváltás teszi át az embert a bün állapotából a kegyelem állapotába. Ez a Schleiermacher-féle hittan főkiinduló pontjainak egyike. Még ennek megjelenése előtt Bretschneider aphorismái (1817) alkalmat adtak Schleiermachernek, hogy a rationalisták ellenében a szigorúan augustinuskálvini tan védelmezőjéül lépjen föl az elválasztatástól való tan feletti értekezésében (Berl. theol. Zeitschrift, 1 f. 1819). Bretschneider azon állítással lépett föl, hogy a lutheri egyház rendszerében egy oly tantétel van, melylyel a lutheri elválasztatási elmélet ellenmondásban áll, nevezetesen, hogy az ember teljesen képtelen önmagát megjavítani, és hogy természeti ellenállással viseltetik az isteni kegyelem iránt, mely egyedül képes a javítást végrehajtani, de a kálvini elmélet e tannal a legpontosabban Összhangzik. Abba Schleiermacher is teljesen beleegyezett, hogy azon két elválasztási elmélet ily ellentett módon állnak ama tanhoz, mely az isteni kegyelem nélkülözhetlenségét tanítja az ember megtérésénél. De ez nincs mindig kellőleg kiemelve, sőt inkább háttérbe van szoritva és sokan ugy adják elő, mintha a kegyelemről való ama tan az elválasztatás feletti mindkét elmélettel egyformán megegyezne, azért nem lehet eléggé dicsérni azon elfogulatlanságot, melylyel az aphorismák ezt felismerték. Itt tehát választás dolga az, vájjon valaki az isteni kegyelem nélkülözhetlenségét fogadja-e el a megszentelésnél, de a szigorú cálvini elválasztatás formát is megtartani akarja, vagy hogy e helyett inkább a lutheri formát fogadja-e el, de a mellett az isteni kegyelem nélkülözhetlenségéröl is lemond és saját lábain akar állni. Bretschneider ezen feltett választásban igen világosan oda határozta magát, hogy a lutheri theologusnak amaz előtételt, mivel azt az iratban sem találja, minden aggodalom nélkül feladhatja, mert a cálvini elméiet következik abból szigorúan és szükségképen. Ellenben Schleiermacher az ellenkező oldalra állt, és a cálvini elméletet igyekezett egyedül következetesnek felmutatni, de mégis ugy, hogy a cálvini decretum h o r r i b i 1 e-jét szelídítette, a mennyiben az a kárhozatot szükséges fejlődési foknak tekintette. Ha egyszer az emberi nemzetség mint a bün hatalmából az isteni fiu megjelenése által megváltandó, a világ eszméjéhez tartozik és ebben nélkülözhetlen helyet foglalva el istentől előreláttatott és rendeltetett, ugy az is következik^ hogy egész teljességében el volt előre rendelve, és hogy az emberi tehetségek minden különböző összeszövődéseinek, de egyszersmind a romlottság és tehetlenség legkülönbözőbb fokozataiban, a mi az isteni dolgokat illeti, Krisztus előtt kellett fejlődni, az isteni végzés szerint mindegyiknek a maga helyén és a maga idejében. Az elromlott lét ezen sokféle teljességébe csak Krisztus által jött az isteni szellem az ige hirdetéséhez kötve és az által, épen mint Krisztusban a fiu emberré lett és igy jő létre a szellemi élet az isteni végzés szerint épugy, mint a természeti, miután a ker. egyház, az isteni igének közös hordára, az életre képes tömegre való hatásában elérte azon feltételezett pillanatot, melyet isten az egyes élet előállására előre hat rozott, azaz azon pillanatot, midőn a megváltás utáni vágy, mely az emberi természetből teljesen soha el nem tünő jó, egész fogékonyságát kitárja a szellem befolyása előtt. Ezen tételekben van Összefoglalva a Schleiermacher-féle rendszer minden alapvonása. Habár Schleiermacher egyrészről az ember természeti képtelenségét a jóra, másrészről az isteni végzés feltétlenségét az ember üdvözitésére vagy a megváltás szükségességét állítja is, ez nem annyira az egyházi tan érdekében történik, mint inkább csak oly rendszer értelmében, mely mint pantheistikús csak is deterministikus lehet. Ha Isten és a világ viszonyát ugy határozzuk meg, mint az Schleiermacher meghatározta, ugy a szabadságot is csak a végesnek az absoluttól való általános függésében foghatjuk meg. A Schleiermacher féle rendszer ezen determinismusa ki van már mondva a vallás fogalmának Schleiermacher-féle meghatározásában, midőn azt a teljes függésérzetnek mondja. De ezen teljes függésérzet nem meriti még ki egészen a vallás lényegét, ha a magasabbnak és alantibbnak vagy az érzéki tudalomnak