Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-11-08 / 45. szám
3. A jövő conventre elnökeinken kivül, két rendes képviselőt küldünk, kettőt pedig helyettesül, titkos szavazás által választva. Rendes tagokul t. Madarassy Mór segédgondok, n. Kacsóh Lajos e. k. aljegyző, póttagokul t. Konkoly Thege Dénes és Horváth Mihály esperes urak választattak meg. 4. A magas kormány által felállíttatni célba vett praeparandiákra nézve egy küldöttség véleménye az, hogy mivel e célra fordítható alaptőkénk — miből a költségeket fedezni lehetne — nincs: a m. k. cultus minisztérium az iránt lenne megkeresendő, hogy az állami praeparandiák egyikét Pápára helyezni méltóztassék. 5. A pápai főiskolai tanári fizetéseknek 60 illetőleg 50 forinttal indítványozott pótlása elfogadtatott. A főiskolai bennlakásra vonatkozó intézkedése a főiskolai tanári gyűlésnek — mint ideiglenes helybehagyatott. 6. A vallás-tanügy és államsegélyezés tárgyában kinevezett bizottságnak, főkép az 1867. évi conventi j.könyv pontjaira, s a tiszántúli f. egyházkerületnek az 1848. évi vallásügyi törvény részletezéséről és az iskolaügyről közzétett véleményére alapított munkálata felolvastatván helybehagyatott. E küldöttségi munkálat az egyetemi értekezlet j.könyve 19 pontját, mely igy hangzik: „a vegyes házasságból született fiuk mindenkor az apa-, a leányok pedig az anya vallásában neveltessenek." — következőleg módosítja: a vegyes házasságból született gyermekek — viszonosságnál fogva — mindenkor az apa vallásában neveltessenek. E nézet közhelyesléssel alfogadtatott A conventi j.könyv 20. sz. l-ő pontja a fentebb kifejezett nézettel összhangzólag igy módosíttatott: „ha az apa vallását változtatná, a 14 éven alól levő gyermekek az apa vallását követik, a 14 évet meghaladott gyermekek pedig saját tetszésök és belátásuk szerint követhetik áz általuk választott vallást." A állam általi segélyeztetés kérdésében a bizottmánynak azon véleményét fogadta el a közgyűlés, s azt tartja leghelyesebbnek, „hogy az állam jövőben egyetlen hitfelekezet költségeit se viselje, és reményli is, hogy a hazánkbeli hitfelekezetek közötti egyenlőség ezen elvnek megfelelőleg fog mielőbb valósággá tétetni. Azon esetre is azonban, ha ez máskép történnék, kijelenti, hogy az állam által netalán adandó segélyért önkormányzati jogainkat soha fel adni nem fogja." Az iskolaügyben a tiszántóli főt. e.kerületnek a hivatolt „vélemény"ben részletesen kifejtett nézete (49. laptól végig) helyeselve s elfogadva lett. De mivel ezen előterjesztésben a praeparandiákról szó sincs, s mivel ezek felállítása a legégetőbb szükségek egyike : egyházkerületünk minden utat és módot megkísért a praeparandiák létesítésére, s azok célszerűségét tekintve azon óhajtásnak ád kifejezést, hogy a praeparandiákban a földmivelőknek szükséges és hasznos gazdászati tudományok elméleti és gyakorlati előadására kiváló gond és figyelem fordittassék. 7. Kellő részvéttel tárgyaltatott a Csajághy alapítvány ügye, melynek rendbehozására — némely érdeklett felek több év előtt felhívák a főt. egyházkerületet, most pedig egy lelkész azon panaszt emeli az alapítvány kezelő ellen, hogy az alapítvány élvezetére végrendeletileg jogosított tanuló fiának már két év óta nem adta ki az alapítványi jótétemény illető részletét, sőt annak kifizetését teljesen meg is tagadta e.kerületi gyülésünk már 1862-ben s azóta több gyűlésében intézkedett arról, hogy a kedvezőtlen közvélemény alatt álló Csajághy alapítvány ügye kellő világosságba és biztosságba helyeztessék, de fájdalom eddigelé minden intézkedés siker nélkül maradt. Most erélyes kezekre bizta a közgyűlés e jeles alapítvány tisztába hozatalát, a kezelő megszámoltatását, s a tőkék biztosítását t. Madarassy Mór segédgondnok és t. Pulay Kornél R.-Komárom egyházi főgondnok urakat küldvén ki s bizván meg t. Csajághy Károly jelenlegi kezelő úrral magukat érintkezésbe tenni. 8. A veszprémi e.megyében Monoszló felülfolyamodása, melyben az e.megye gyűlésében történt lelkészválasztásnak azért mond ellene, s szabad választási jogának visszaállittaiását azon okból kéri, mivel küldöttei a meghívó levélre számukra kijelölt hatáskört átlépték — figyelmen kivül hagyatván, az e.megyei eljárás és ítélet az e.kerületen is helybehagyatott s megerősíttetett. 9. A barsi e.megyében N.-Peszeken a lelkész 4, a tanitó 2 hold erdőt nyert illetékén felül a földesuraságtól kegyelemből a tagosztás alkalmával. Az egyház tagjai azért folyamodtak, hogy az egyházi személyektől ezen kegyelemből nyerendő rész vetessék el s bocsáttassák az egyház használatába. A barsi n. t. e.megye itéletileg belehelyezte az egyházi személyeket a kérdéses erdőrész birtokába s használatába, ez ítéletet a fő gyűlés is megerősítette azon hozzáadással, hogy a lelkész és tanitó 2 hold erdejét az erdészeti szabályok figyelemben tartása mellett használhatja. 10. A diós-jenői egyház, — mely e.kerületi határozatok ellenére még most sem szűnt meg kényszeríteni egyházi hivatalnokait az illetéktelen adó fizetésére, okot és alkalmat adott arra, hogy az oly visszaélések meggátlása s elkeserítő zaklatások megszüntetése végett a m. k. pénzügyminisztériumhoz felírás intéztessék. 11. Egy e.megye még a mult gyűlés alkalmával felhozta az e.kerületen, hogy adja értelmezését azon szavaknak „ubi sponsa: ibi copula," most a közgyűlés ennek oly magyarázatot kiván adni, hogy ahol van az ara akkor, mikor esküdni kell a házasoknak: azon helybeli lelkész fogja, az esketést végezni; de ha 6 hetet azon helyen ki nem töltött: köteles az előbbi lakhelyén levő lelkésztől a kihirdetésről bizonyítványt s elbocsátó levelet felmutatni. 12. A jövő évi tavaszi gyűlés Sz.-Fehérvárott leend. K.—