Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-10-25 / 43. szám

nul a leghatalmasabb szellemi erő az emberben; ez emel a csupa érzéki lét fölébe; ez adja az öntudatot, hogy a dolgok egy magasabb örök rendjének polgárai vagyunk. A vallás azonban mindig egy bizonyos külső alakot ölt magára, mit cultus- vagy egyháznak nevezünk s ebben van a nyitja ama sajátságos jelenségnek, mintha néha a vallás az emberekre nézve értéktelen pénz volna s annak ügyei iránt főkép a mívelt osztály nem nagy részvétet tanúsít. De különböztessük meg óvatosan a fogalmakat. Maga a vallás iránt az emberi kedély közönyös soha se lehet. Máskép áll a dolog az egyházzal. Ez sok esetben nemcsak hiányos külalakja, de hátrányára is van a vallásos életnek. A reformatio ez akadályt akarta elhárítani, de — bár a protestantismus a reformationak egy be nem végzett s be nem is végezhető örökös processusa — visszaesések időnként kebelében is történtek, ilyen pl. Schleiermacher halála után az orthodoxia fellépése, mely hitcikkes igazhitüségével a protestantismus eredeti éltető szellemét kívánván elfojtani, már most alakjáért magát a vallást látszanak mellőzni az emberek. Mentül közönyösebbek pedig a világiak az egyház iránt, annál könnyebb a lelkiismereten bíráskodni vágyó hierarchiának lábrakapni. Hogy ez be ne következzék, Badennek sokat zaklatott ezabad-theologusai, a néhai Rothe, Schenkel s mások kezdének ellenszerekről gondoskodni s gyámolitva a legjelesebbektől megtették a lépéseket egy német protestánsegylet alakítására. Az első tanácskozás e végre 1863 aug. 3-án tartatott Durlachban. Schenkel értekezése s indítványa folytán az alakító gyűlésre sept. 30-ára meghívott 120 legtekintélyesebb férfi majd kivétel nélkül jelent meg a Majna melletti Frankfurtban s a világiak és egyháziak legismertebbjeit magában foglaló egylet azóta minden évben egy gyűlést tart Németország különböző pontjain. A gyűlések tárgyait a legfontosabb egyházi függő kérdések képezik, melyekre előre neveznek ki értekezőket, ezenkívül a theologiai tér szabad munkálkodás alá van bocsátva. A gyűlések egybehívására s az egylet egyéb ügyeinek intézésére egy Heidelbergben székelő állandó központi bizottmány van kinevezve. Eddig a röviden okadatolt historicum. Az egylet kitűzött feladata és alapelvei természetesen következnek az alakulását létrehozott okokból. A prot. egylet az evangeliumi kereszténység alapján áll. Ez alapot maga Jézus Krisztus tette, a ki sem maga dogmákat fel nem állított, sem tanítványait hitcikkekre nem kötelezte — s ép ezért az alap ezek nélkül is sértetlenül megállhat. A kereszténység a világnak hit és életelve, a szellem és erő forrása, melynek igazságait Jézus plántálván az emberi kebelbe, az ő személyéhez, valamint elveihez rendithetetlenül ragaszkodik a protestáns egylet, s épen azért feladata dogmatikai egyesség létrehozása nem lehet, mert több százados tapasztalat bizonyítja, hogy az oly törekvés a hilro konokat még inkább elidegenítette egymástól. Ennélfogva, bár az idevágó tárgyalásoktól tagjait el nem tiltja, de azokat saját feladatává nem teszi az egylet. Az ő törekvése „a protestáns egyház reform álása az evangeliumi szabadság szellemében s korunk összes kulturai-fejlődésével összhangban. Hogy egy ily újítás az egyház érdekében égető kérdés, az tény, mert a kor minden tekintetben túlhaladta. Ma már hiába hivatkozunk hivatalos tekintélylyel a hitcikkekre, az ujabbkori tudomány rég megmutatta, hogy a hit és néma tan, az élet és nem a theologiai alak képezi a protestantismus lényegét. Az átszolgáltatott tanfogalom annyival tarthatatlanabb lett, minthogy támpontjai: a 17-ik század i h 1 e t é s t a n a-, a 4. és 5-ik szásad Krisztusróli tana saza nézet^ mintha a theologusoknak joga volna a közönség hitét meghatározni s az úgynevezett világiakat, mint kiskorúakat kézenfogva vezetni, mindez a tudományos criterium előtt menthetetlenül elesett. S midőn némelyek ennek látására vészharangot húznak az ur házának pusztulásán a vallástalanság és erkölcstelenség örvényéhez látva közeledni az emberiséget, előttünk tisztán és határozottan áll a feladat: visszahelyezni az embert amaz u j-t e s t a m e n t o m i ős jogába, mely minden kereszténynek papi jogot és szabadlelkiismereteket biztosit. Erre törekszik a prot. egylet az evangeliumi szabadság szellemében és e törekvés végcélja a világiak látszólag gyengülni mutatkozó érdekeltségét és részvétét teljes mértékben viszszaszerezni és biztosítani az egyház számára, midőn egyszersmind ez reájok nézve az élet mellőzhetetlen tényezőjévé válik. A prot. egylet az egyházat továbbá ko r u n k ö s zszes kulturai fejlődésével összhangba akarja hozni. A bevett theologia ugyanis azon feltevésből indul ki, hogy az egyház természetfeletti eredettel bir, míg a cultura egyszerűen természeti dolog. A természeti alá kell hogy rendelje magát a természetfelettinek ; ebből pedig egyszerűen következik, hogy a cultura csak annyiban jogosult mennyiben a theologusok vele egyetértenek. A prot. egylet ellenben maga részéről elismeri az újkori tudomány teljes jogosultságát, haladni saját pályáján s meg van győződve, hogy mihelyt az elv az egyházban átalános elfogadtatásra talál, kereszténység és cultura között a béke meg van kötve, hogy a tudomány a kereszténységben több okokból ellenségét látja, ennek oka az egyházi theologia. Az a theologia, mely a bibliát az az astronomia, geographia, természet- és világtörténelem csalhatatlan tankönyvévé teszi; mely e földet a teremtés középpontjába, Isten trónját a három-egység három személyével az ég felhőibe s a poklot az elkárhozottakkal a föld belsejébe állitja; mely az ég és föld közötti űrt angyalok és dámonokkal népesiti be, melyek egyebek közt a jó és rosz időt is okozzák; mely az őrültséget a rosz lélek megszállásból magyarázza ki, az embertől a szabad akaratot s jóra való minden erőt megtagad s Isten fölsé-