Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-25 / 43. szám
B E L F Ö I I). A tiszántúli ref. egyházkerület oct. 1 ső és több napján oct. 6-ikáig folytatva tartott közgyűlésen következő nevezetesebb ügyekben történt intézkedés : — Révész Bálint egyházkerületi főjegyző, családi súlyos vesztesége által előidézett szellemi lehangol tságára hivatkozva beadván végleges lemondását, — az egyházkerület őszinte mély részvétének kifejezése mellett kijelenté, hogy nem mondhat le azon reményről, miszerint szeretve tisztelt köztisztviselőjét akkor, ha fájdalmait az idő orvoslandja, a közügyeknek ismét visszanyerendi; miért is lemondása el nem fogadtatván, helyettesítése iránt intézkedés tétetett. — Tisza Kálmán segédgondnokká újból lett megválasztása örvendetes tudomásul vétetett. — Ugyanezen alkalommal bejelentetett, miszerint Silye Gábor az alsószabolcs-haj dukeriile ti egyházmegyében a hajdúkerület részéről egyik segédgondnokul ismét megválasztatott; — Könyves Tóth Mihály heves nagy-kunsági esperest, és F a z e k a s Károly ezen egyházmegye segédgondnoka pedig leköszöntek, — utóbbiak állomásának betöltése iránt intézkedésre az egyházmegye felhivatván. — A főiskola ó-épületének megújítására szükséges költségek fedezésére az eddig beérkezett ajánlatok elégségesek nem levén, az egyházmegyék felhivattak, hogy gyülekezeteiket ez épület megújításának égető szükségességéről felvilágosítván, kedvezőbb eredmény elérésére mindent kövessenek el, s eljárásuk végeredményéről f. év végéig jelentsenek. •— A pesti biztosítóintézettel az egyházkerületbeli egyházi javak tömeges tüzkármentesitése iránt a közgyűlés jóváhagyása reményében megkötött előnyös szerződés megerősíttetett és az elnökség 3 szerződés életbeléptetése iránt szükséges intézkedés megtételére felhatalmaztatott. — Az aldunai missio ügyében érkezett értesítések, addig, mig az ügy állásáról az egyházkerülethez bővebb hivatalos adatok érkeznek, előleges tudomásul vétetnek; s a korábban keletkezett határozat érvénye fentartatik. — A gyomai gyülekezetnek engedély adatott arra, hogy lelkészét általános szavazattal választhassa. — Az And ahá zi S z i 1 á g y i-inte'zeti gondnoki állomás betöltése tudomásul vétetvén, egyszersmind ezen intézet számadási ügyei elintéztettek. — A tisza-szőllősi takarékmagtár alapszabályai megerősíttettek. — A polgári hatóságokhoz megkeresés intéztetett az iránt, hogy a beadott, de az ideiglenes kormányzat idejében eltévedt anyakönyvi másolatok újból leiratására szükséges pénzerő kieszközlése iránt a minisztériumhoz intézne felterjesztést. — Amáramaros-sulíguli savanyuviz forrás jövedelmének hova fordítása iránt a minisztériumhoz azon javaslat terjesztetett: hogy ezen pénzösszeg felekezeti és nemzetiségi színezet nélküli reál tanintézet szervezésére fordittassék. — A nazarénusok ügyében azon megállapodás jött létre: hogy ezen egyéneknek egyházunk kebeléből kilépése ellen semmi akadály ne tétessék ; — a polgári hatóság részére hagyatván fel ugy intézkedni, hogy a nazarenusuk családjában előforduló születési, egybekelési és halálozási esetek nyilvántartásáról intézkedjék. — Révész Imre levéltárnoknak a levéltár rendezése végett beadott javaslata küldöttséghez utasíttatott. — Gr o n d a László békési gymnasiumi tanár peres ügye átvizsgáltatván, a békésbápáti egyházmegye ítélete alaki hiányok miatt megsemmisíttetett, és a peres írások ujabb vizsgálat eszközlése s ujabb ítélethozatal végett az egyházmegyéhez visszautasíto ttak. — Az egyházmegyei pénztárnok 1867. évi számadása és a főiskola gazdasági választmány intézkedései helyben hagyattak ; szegény egykázak segélyzése iránt intézkedés tétetett s egyes egyházakat érdeklő számos közigazgatási ügyek bevégeztettek. — Egy küldöttség bizatott meg, hogy az Apafiféle só alapítvány ügyében az országgyűléshez felterjesztendő kérvényt Révész Imre kimerítő jeles történelmi dolgozata alapján készítse el s helybenhagyás végett a jövő közgyűlésre adja be. (A H.) KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. „Mehr Licht, mehr Licht!" Goethe. E mottóval jelent meg S c h e n k e 1 nek egy röpirata, mely a német protestáns-egylet, alakulásának, eddigi működésének és alapelveinek okmánytárral hitelesitett hű leírását tartalmazza. A német protestantismus keletkezésének első perce óta megtartotta s háromszázados páratlan egyházi irodalmával biztosította magának a vezérszerepet és méltán, mert a vallásos és egyházi életnek oly gazdag for -rása buzog fel itten, mely bár iszapot is hagyott maga után, de táplálólag ömlik szét ma is az összes protestáns világon. Szükség tehát minden lépését figyelemmel kisérnünk. E lapok t. olvasói előtt nem egészen ismeretlen már a német protestans-egylet s igy annál könnyebb lesz annak alakulását, akkor kitűzött s azóta folyton követett alapelveit, a most emiitett röpirat alapján közelebbről megismertetni. Korunknak -- mondja szerző — egy sajátságos je lensége, hogy az egyház ama régi befolyása emberek és népekre csaknem egészen eltűnt. Egyik örvend a felett, a szellemszabadság győzelmét-, másik sóhajtoz, a vallási és erkölcsi romlottság jeleit látván ebben. Mi azonban megkísértjük ezt kimagyarázni. A vallás tagadhatatla--86 *