Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-25 / 43. szám
óhajtása ; az egyöntetűség, s egyik iskolából a másikba könnyebb átlépés stb. stb. De midőn a népiskolák ügyét, habár egyenesen csak a községi iskolákra nézve, az állam saját kezére veszi, hogy a törvény holt betű ne maradjon, oly közegekről kell gondoskodnia, melyek annak életet adjanak. Ezek a törvényjavaslat szerint, a tankerületi és megyei felügyelők. Fogunk-e elég egyéneket találni, kik a szent ügynek méltó munkásai leendenek ? Különösen ha talán még a politikai pártállásra is tekinteni fognak, a mivel ugyan az iskolának semmi köze, és nagy hiba lenne a különben alkalmas egyént ez okból mellőzni. Jól tudom én hogy az emiitett állomásokra igen is bőven leendenek folyamodók és ajánlottak, de elég lesz-e itt a pártfogás utjáu fac talem talis erit eljárás? kivált kezdetben, mikor a községi iskolákat mintegy teremteni kell, s melyek felállításában annyi különböző érdekekkel megharcolni, ellentéteket kigyenliteni, féltékenységet legyőzni, s tehetetlen szegénységgel küzdeni stb. kellend, hogy itt a valódi ügyismeret mellett, okos körültekintéssel párosult ügyszeretet, türelmes tevékenység és a nép szivéhez férni tudás birand csak kellő sikert felmutatatui. A hideg kötelességszerű eljárás igen lassan fog célhoz vezetni; pedig nekünk itt sincs sok veszteni való időnk, már alkotmányos életünk biztos haladása is azt kívánván, hogy az értelmesség minél szélesebb körben terjedjen, s népünk a nyert jogok élvezetére s okos használatára méltó s alkalmas legyen. Általánosságban, s lehető rövidséggel ezúttal enynyit akartam elmondani felvilágosításul s megnyugtatásul a tulfélénkeknek vagy felekezetesse'g embereinek ; az ügy nagy fontossága s sokoldalúsága miatt a higgadt hozzászólás mindenkinek joga sőt kötelessége levén. c. A tiszántúli ref. egyházkerület felsőbb iskolái. A tiszántúli egyházkerület tizenhárom egyházvidékből vagy megyéből áll: Ezen 13 egyházmegyében 1868. kezdetével volt együtt 561 anyaegyház; — és 412 fiókegyház 557 rendes és 68 segédlelkészszel. Az egyházkerület öszszes ref. népségének száma tett 802,418 lelket. A mult 1867. évben született 35,196, meghalt 31,419 egyén. Az iskolaköteles gyermekek száma az egész kerületben 85,000-re tehető; melyből 66,000 járt iskolába és pedig 951 tanitó által taníttatva, s e szerint minden tanítóra mintegy 70 tanítvány esett. Az egyházkerület főiskolája-: a debreceni collegium; ez áll: akadémiából a mult évben 506, tanitóképezdéből 35, gymnasiumból 627, alreál vagy III. osztályú polgári iskolából 54, négy osztályú elemi iskolából 536 tanulóval. A debreceni főiskola mellett van még e kerületben: lyceum M. Szigeten 3 bölcseleti s 6 gymnasialis osztálylyal s 251 tanulóval, — 8 osztályú gymnasium Holdmezővásárhelyen 260 tanulóval; hat osztályúreál-gymasium Békésen 133 tanulóval; hat osztályú gymnasium Szatmár-Németiben 179, Kisújszálláson 65, Mezőtúron 82, H.-Böszörményben 91, H.-Nánáson 42, N,-Szalontán 75, Szentesen 185. Derecskén 44 tanulóval; — négy osztályú gymnasium H.-Szoboszlón 44, Karcagon 52, Makón 39, Beregszászon 160, Nagyváradon 66" tanulóval. Es igy az egész kerületben van főiskola egy; lyceum 1, 8 osztályú gymnasium 1, 6 osztályú reálgymnasium 1, 6 osztályú gymnasium 8, 4 osztályú gymnasium 5. Tehát együtt ezen egyházkerületben 17 felső iskola működik. Legnagyobb baj az, hogy a felsőbb iskolák nincsenek az egyházmegyék közt aránylagosan megoszolva. Nevezetesen: Nagybányai egyházmegyében 22,000 lélekszámra 1116 titanulóra nincs felső iskola. Békési megyében 150,000 lélekszámra s 8236 fit anulóra van: egy nyolc osztályú gymnasium Hold-Mezö-Vás?' rhelyen, egy VI osztályú reálgymnasium Békésen, egy VI osztályú gymnasium Szentesen, egy VI osztályú gymnasium Makón. Beregi egyházmegyében 39,500 lélek számra s 2000 fitanulóra: egy IV. o. gymn. Beregszászon. Bihari e.megyében 44,000 lélekre 2094 fitanulóra : egy VI ossztályu gymnasium Nagy-Váradon. Debreceni egyházmegyében 92,145 lakossal 3321 fitanulóval: a debreceni főiskola és a derecskei IV o. gymnásiumi Ermeliéki egyházmegyében 42,300 lélekre 1789 fitanulóval: nincs felső iskola. Heves-n. kunsági e.megyében 103,000 lélekre 5210 fitanulóra van: két VI o. gymnasium Kisújszálláson és M.-Turon, s egy IV. o. gymn. Karcagon. Nagykárolyi e.megycben 27,771 lakosra 1465 fitanulóra: nincs főiskola. Máramaros ugocsai e.megyében 10,000 lélekkel 1188 fitanulóval van: egy lyceum M.-Szigeten. Alsó-szabolcsi és Hajdúkerületben 96,000 lélekre 3487 fitanulóra van: két VI o. gymn. Böszörményben és Nánáson; egy IV. o. gymn. Szoboszlón. Felső-szabolcsi e.megyében 63,000 lélekre 2571 fitanulóra : nincs felső iskola. Nagyszalontai e.megyében 64,982 lélekre 3038 fitanulóra van VI. o. gymnasium N.-Szalontán. Szatmári egyházmegyében 43,750 lélekre 23L7 fitanulóval van: egy VI o. gym. Szatmáron. KÖNYVISMERTETÉS. A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története. Irta P. Szatkmári Károly, a nagyenyedi főtanodában történelem és nemzeti irodalom ny. r. tanára ; Nagy-Enyed. Szerző sajátja. Ara 2 frt 50 kr. E munka irodalmunkban eddig alig mivelt téren mozog. Címéhez híven megírja ugyan az enyedi reform, főiskola történetét oly részletesen, a mennyire mi, tudva hogy azon intézet több ízben majdnem földig leromboltatott, s irományai is elpusztultak, nem is tartottuk már 86