Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-10-25 / 43. szám

nak lenni arra is, hogy a népet szellemileg oda emelje, miszerint törvényeit tiszteletben tartsa, vagy a mint Macaulay mondá, kissé erősen fejezvén ki magát: Ha van az államnak joga, hogy akasztasson, kell jogának lenni arra is, hogy tanítson. E jogból foly egyszersmind kötelessége is. Ezek vita feletti dolgok már a míveltebb államokban, s nálunk is vagy az avatatlanok harcolnak még ellene, vagy azon felkezetesség emberei, kik, mint a kath. papság, régi hatalmukat s befolyásukat akarják tovább is fentartani, vagy minta protestánsok egy része — saját javuk,szabadelviiségük,s vallásos elveik érdekében mondjuk hogy csak egy része, — kik háromszázados nyomatásuk s zaklattatásuk emlékezete alatt bizalmatlanokká lettek az államkormány irányában. Azonban amazoknak meg kell gondolniok, hogy a korszellem feltarthatatlanul halad s a mereven útjában állókat végre is eltiporja, holott idejében engedve s hozzá simulva, magukat fentarthaták. Emezeknek pedig különbséget kellene tenni az absolut s idegen kormány és az alkotmányos nemzeti kormány között. Mig autonómiánkban fennmaradhatásunk védbás tyáját birtuk az ostromló hatalommal szemközt, ideje volt, s jóltettük, hogy e védbástya mögé vonultunk ; de midőn a hatalom más irányt vett, a vallás egyenlőséget proklamálván, a haladás versenyterét szabaddá tette, hibáznánk, ha tovább is a védbástya falai közé zárkózva, mások által tulszárnyaltatni engednők magunkat. Igen, mig az idő viharos volt, gyenge bárkánkat nem volt tanácsos a siktenger vészes hullámaira bocsátani, be kellett vele érnünk ha e biztos öbölben ugy ahogy megmaradhassunk ; de most már a haladás tágas tengerére koll kivernünk, hogy életrevalóságunkat kimutassuk s elveinknek érvényt szerezzünk. Az államnak nincs oka, nem is jól tenné ha az egyházak vagy felekezetek belügyeibe avatkoznék, vagy azoknak kormányzatába mélyebben nyúlna, mint az állam fenállása s jóléte kívánják. Rendezze minden egyház saját ügyeit, mint jónak látja. Szabad egyház szabad államban, ez korunk jelszava. Az államnak nincs, ne is legyen vallása. De az iskola kiválóan államügy, itt az egyház nem állhat ennek elébe. A miniszteri törvényjavaslat az elvet nem viszi szigorúan keresztül, meghagyván a felekezeti iskolákat azon feltétel alatt, hogy az általa kiszabott színvonalon alul ne maradjanak. De midőn ott, a hol vagy épen nincs, vagy oly gyenge iskolák vannak, melyek a tanrendszernek meg nem felelhetvén, a mértéket meg nem ütik, községi iskolákat állit, ez utóbbi esetben már lehetetlen, hogy a felekezetekkel ne érintkezzék, sőt némi súrlódásba is ne vegyüljön. Vegyük gyakorlatilag a dolgot. Községi iskolák állíttatván, az ezekben működendő tanítóknak az állam szolgálatában lételök s előmenetelök biztosit\a van, a mellett, mint nem felekezeti tanitók, a vallástanitástól s kántorsági teendőktől felmentvék, mi természetesebb mint az, hogy a felekezeti tanitók, s épen a jobbak, kiktől a vallástanítás és kántori teendők sok időt rabolnak el, s ez utóbbiak sokszor nem kevés kellemetlenséget is okoznak nekik, örömest jönek át a községi iskolákba. Visszautasítsuk őket ? Lehetetlen. Kapni kell rajtuk, mert községi iskolák felállításánál kezdetben épen a lesz a legnagyobb akadály, hogy alkalmas tanítókkal nem rendelkezhetünk, ilyeket csak a feállitandó praeparandiákból nyerhetvén, c szerint azoknak felállítása a legsürgősebb teendő, nélkülök az iskolaügyben nem sokra megyünk. De ha elfogadjuk a felekezeti tanítókat, nem jövünk-e kellemetlen súrlódásba az illető felekezetekkel, melyek ez idő szerint, mennél kevesebb jó tanítókkal rendelkezhetvén, — e hivatalra még most csak oly egyének vállalkozván, kik vagy szegénységök, vagy szellemi gyengeségük miatt felsőbb osztályokba s tanszakokba lépésre tehetetlenek — ha ezek is ott hagyják őket, a hiányt alig fogják hamarjában kipótolhatni, s igy több iskoláik oda sülyednek, — hogy az állam rendelkezése, vagy talán bezáratás? alá esendnek. Innen folyand gyakorlatban s másik, talán még kellemetlenebb súrlódás. A felekezeti egyházak lassanként annak tudatára jővén, hogy a községi iskolákban sok tekintetben jobban megy a dolog mint náluk, önkényt fognak ajánlkozni iskolájukra nézve, a felekezeti állásbóli kilépésre, néhol talán a terhes díjfizetés miatt, másutt azért is, hogy egy hanyag vagy ügyetlen tanítótól megmeneküljenek. Elfogadja e ezeket az állani? Saját elveit tagadná meg, ha visszautasítaná. De szó nélkül fogják-e hagyni a felekezetek ezen kilépéseket ? Nem akarnak-e azoknak utjokba állani, nehogy végtére nagyobb részt az iskolák kiváljanak kezelésök alul ? Azt hiszem, igen. Es mégis e leend a dolgok természetes folyama. Nem volna e tehát kívánatosabb mind a két részre nézve, gyökeres reformot vinni keresztül, az iskolaügyet kivétel nélkül államügynek nyilatkoztatván, a mi a költséget ugy is nem megbirhatatlan arányban nevelné, mert a felekezetek azon iskolái, melyek a színvonalon állanak, vagy a mértéket megütik, díjazás tekintetében is megfelelnek az állam által felállitottnak; ez oldalról tehát nem lehet áthághatlan akadály. De igen a felekezetek részéről ! A fentebb elmondottakból higgadt gondolkozás után, a felekezeteknek lehetetlen be nem látniok, hogy az ügy természetes fejlődése ugy is oda fog vezetni, miszerint nem sok idö alatt az iskolák nagyobb részt az államéi leendenek. Miért tehát annak jelenleg is oly makacsan útját állni ? Nem ajánlják-e azt az egyháznak, mint vallásközegnek, tisztább állása, s magasztos rendeltetésének kellőbb megfelelhetés, a vallás szolgáira bízatván a vallástanítás, mely ott mindenesetre jobb kezekben leend, mint sok ügyetlen, „tapintatlan, és a vallástudományban kevésbé jártas tanitók kezében. Nem ajánlják-e azt a felekezeteknek egymással, s mindnyájuknak az állammal gyakoribb összeütközésök kikerülésének