Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-18 / 42. szám
s melyek a különböző vallásfelekezetek ugy egymás közötti, mint az államhoz való sokoldalú viszonyait, e jogegyenlőség és viszonyosság szellemében alakították volna át. Fájdalmas ellentétben áll most is a folytatott régi sérelmes gyakorlat a 'örvény szentesitett, de nem alkalmazott alapelvével, kínos kételyek nyugtalanítják jelenleg is egyházunkat, valahányszor oly életviszonynyal jön érintkezésbe, melynek egyoldalúsága mélyen sérti meg a honpolgárok jogérzetét. A mit azonban az 1848 ki törvényhozás végre nem hajthatott, a mit az utána következett kényuralom végrehajtani nem akart: e szent kötelesség azon kormánynak és képviselőháznak jutott örökségül, mely a hazai alkotmány helyreállításának dicső müvét csak imént fejezte be. S nem hiába vártuk ez alkotmányos tényezőktől az 1848-iki törvényes igéret beváltását, mert a vallás és közoktatásügyi miniszter ur egy tjavaslata, mely a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonyosságára vonatkozik, már is le van téve a mélyen tisztelt képviselőház asztalára. Elénk örömmel üdvözöljük az első lépést az 1848. törv. valósítása felé; elismerjük, hogy e tjavaslat számos rendeletei az egyenlőség és viszonyosság alapjára vannak fektetve és sok keserű bajt fognak orvosolni, de azon őszinte vallomásssal is tartozunk hazánk legfőbb alkotmányos testületének, hogy e tjavaslatban, ugy a mint vün, teljes megnyugvásunkat fel nem leljük, s általa a viezonyosság tökéletes élvezetét biztositva nem látjuk. Mindazonáltal sürgős kérelmünk, forró óhajtásunk az: méltóztassék a mélyen tisztelt képviselőháznak ezen tjavaslatot mielébb, mindenesetre pedig még a jelen ülésszak folyama alatt tárgyalás alá venni, mert egyrészről az élet parancsoló szüksége oly eljárásra kényszeríti lelkészeinket, mely az 1848-iki törvény szellemének megfelel, de részletes törvény hiányában sok súrlódást és kellemetlenséget okoz, másrészről teljes bizalommal va gyünk aziránt, hogy a magas kormány és képviselőház jóakarata és bölcsesége oly megállapodást fog alkotni, mely valamennyi vallásfelekezetnek s igy egyházunknak jogos és törvenyes kívánalmaival is megegyeztethető leszen. S e biztos reménytől s a mélyen tisztelt képviselőház iránti tántorithatlan bizalomtól vezetve, legyen szabad őszinte nyíltsággal egyházunk álláspontjából jelölni ki azokat, melyekben meggyőződésünk ezen tjav. egyes rendeleteire nézve eltér, és megemlíteni azokat, melyekkel azt, hogy a viszonyosság elvének megfeleljen, még kiegészitendőnek tartjuk. Az 1-ső fejezetet, vagyis az áttérést illetőleg. 1. A 2. §-ban megállapított 18 éves kor helyébe a 14 éves kort óhajtjuk tenni, mivel ez azon kor, melyben az ifjak hitvallásukba már tökéletesen beavattattak. 2. Az áttérésre nézve azt tartjuk legüdvösöbbnek, ha ez minél kevesebb formasággal van összekötve, s e tekintetben az egyszeri bejelentést is elegendőnek vélnők — ha azonban azt el nem érhetjük, teljesen megnyugszunk az 1813 /4 . 3. t.cikkben foglalt kétszeri bejelentésben is, csakhogy azzal az átmenetet befejezettnek látni — tehát e t.javaslat 8. §-ában rendelt lelkészi végértesitést — mint felesleges és nehezítő formaságot — mellőztetni kívánjuk. 3. Százados szomorú tapasztalás győzött meg azon veszélyről, mely határozatlan és félremagyarázható záradékban rejlik oly életviszonyokra nézve, melyek érzékeny és kényes voltuknál fogva a lehetőleg világos és határozott szabályozást igényelnek: nem járulhatunk tehát helyeslésünkkel a 9. §-ban foglalt azon határozatlan értelmű záradékhoz, mely a „kivéve" szónál kezdődik s tömérdek keserű viszályra szolgáltatna, okot. A II. fejezetre, vagyis a vegyes házasságokra vonatkozólag. l; Valamint a 10., II. és 12. §-ban kifejtett elveket teljesen osztjuk, ugy nem egyeztethetjük meg meggyőződéseinkkel a 13., 14. és 15. §§-ba fektetett azon elvet s annak következményeit, hogy a szülök gyermekeiknek minő vallásban leendő neveltetése felett szabadon rendelkezzenek, s csak ha ezt nem tennék, vagy egyikök előbb halna meg, mintsem ily egyesség létrejönne, a fiuk atyjuknak, a leányok anyjuknak vallását kövessék. Mi ugyanis a törvény intézkedésében alkalmat, sőt mintegy felhivást látunk sok keserű tusára és azon boldogtalan külső befolyás gyakorlására, mely ily egyezkedés eredményének előkészítésében és biztosításában gyakran a családi békét s a házastársak egyetértését feldúlja. Célszerűbbnek és elkerülhetlenül szükségesnek tartjuk tehát, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek vallásos nevelésére nézve maga a törvény határozzon s e tekintetben nem a t jvaslat által kifejezett, hanem azon elvet véljük a családi egyetértés lehető megóvása s a nevelés céljának könnyebb megközelítése szempontjából legüdvösebben alkalmazandónak : h o g y a vegyes házasságból született gyermekek apjuk vallását kövessék. Ennek folytán a 13. §. t egészen kihagyatni — s annak helyébe a most ernlitett, az apa vallását zsinórmértékül szabó positiv rendeletet tétetni, a 11 §-t pedig odamódosittatni esedezünk, hogy a törvény ezen rendeletével ellenkező, a gyermekek vallási neveléséről kiadott minden téritvények, vagy bármily okmányok érvénytelenek, és azok érvényesítését követelni sem a világi hatóságok, sem a hitfelekezeti egyházak jogosítva nincaenek. S ugyancsak a fentebbi irányadó szabály értelmében a 15. és 16. §§. is oda volnának módositandók, hogy az apa vallása nem a 7., hanem egész a 12-ik évet meg nem haladott mindkét nembeii gyermekekre azon esetre is terjedjen ki, ba apjuk időközben más vallásra térne át, - hogy továbbá sem az apa halála, sem a házasság felbontása a gyermekek vallásos nevelésén mitsem változtat. — Ezen módositások mellett azután a t javaslat 17. § a egészen kimaradna.
