Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-20 / 38. szám

ott ? Ugy látszik valami olyant beszél, mi a kisdedeket felette érdékli, mert szemok az elbészélő nőn függ, mintha csupa fül volnának. Ide is, oda is intéz egy-egy kérdést. Lépjünk lassan közelebb és figyeljünk oda. Halljuk, hogy a gyermekeknek szelid hangon igy beszél: Az atya tehát gazdag ember volt, — hát megtudnád-é mondani kedves Berta, mit tesz gazdagnak lenni. Berta: ha valakinek sok pénze van. Tanítónő: hát nincsenek-é más dolgok a pénzen kivül, melyekben az ember gazdag lehet, mit gondolsz te édes Emma ? Emma : oh igen, házak, szántók, tehenek, juhok, lovak. Tanítónő: ugy van,— na hát ez az ember gazdag volt és volt két fia. Ezeknek a fiuknak kellett apjuk halála után mindent, a mie csak volt, örökölni. De egyik ezek közül nem volt megelégedve, olyan sokáig nem tudott várni, pedig volt mindene, amire csak szüksége volt; de ez neki nem volt elég, — ő kívánta egész örökségét, és evvel azt tenni, a mi neki tetszik. Hát ugyan mit gondolsz édes Matild, ha neRed atyád most igen sok pénzt adna, mit vásárolnál vele ? Matild: kalácsot, egy nagy bábot, egy szép báb házat, egy uj kalapot és egy ünnepi köntöst. Tanítónő: igen de később hogy tudnál élni, ha te igy minden pénzedet elköltötted. Matild hallgat. Tanítónő: nem hiszed-é, hogy édes atyád legjobban tudja azt, hogy mit csináljon pénzével, és hogy miként neveljen és gondoskodjok rólad ? ! Igy beszél e fiatal nő vonzó, gyermekies modorban a Lukács 15 ik részében foglalt elveszett fiu történetéről. Menjünk már egy másik csoporthoz. Itt mintegy 10 fiúcska csoportosult össsze egy fiatal ember körül. Továbbá egy nagyobb leánykákból álló kört látunk, kik egy asszony vezetése alatt a Máté 11-ik részét olvassák, kik hasonló módon társalognak egymással. Most már álljunk meg csendesen egynehány pillanatig s tekintsük végig az egész jelenetet. Lehet-é szebb képet felmutatni, mint ez élénk gyermek csoportot különböző beosztásaival, hü tanítóival ? — és a tanitó társak mindenike nem ugy ül e kis gyermekek között, mint csaknem a megváltó tanítványai kőzött. Vagy lehet-é a hiterősitésben Jézus követésének megfelelőbb kinyomatát adni, mint ha az ember egy ily csoportot maga körül gyűjt és a szentlélek segélyével Jézus szavait adja át nekik, sőt magát a megváltót igyekszik a fogékony szivekbe juttatni. Es ki tudja, vájjon nem ül-é a kis hallgatók közt vagy egy fiatal Mária szel* lemben a Jézus lábainál, ki mialatt a szelid sz vakra figyel, — lelke fogékony lesz a szépre, jóra, nemesre. Talán van köztük egyegy fiatal András is, ki azért jött, hogy saját maga lásson, halljon, és a szót magáévá tegye, azután pedig, miután az igazságot megismerte, testvérének ezt mondja: Megtaláltuk a messiást, jer te is hozzá. Es egy kis Filep, ki megint egy Nathanaelt talál és igy beszél hozzá: mi felleltük őt, kiről Mózes és a próféták irtak, a Jézust — Józsefnek fiát, — jer és lásd. Igen itt van az a hely, hol a gyermek isten országát ártatlan gyermekies lelkében elfogadja; de továbbá tény, hogy a vasárnapi iskolára nézve sikeresebb, következmény dúsabb toborzó nincs, mint épen az ily gyermekek, kik az Isten szavának erejét, áldását magok érezték, tapasztalták szivökben. De nézzük, mi történik tovább az iskolában. Látjuk, hogy a gyerekek bizonyos, a hét folytán könyv nél„kul tanult szentirásbeli mondatokat mondanak fel, ezután papirszeleteken uj mondatokat kapnak, melyeket a jövő vasárnapra tudniok kell. Ezen kis tarka kártyák egyszersmind nemét képzik a dicséretnek a rendes látogatásért és a mondatok szorgalmas megtanulásáért, s ha a gyermekeknek van mintegy 25 ily kártyájuk, egy kis emlékkönyv vagy más egyébbel cserélik fel, mi a kisdedeket felette ösztönzi és nagy örömöt szerez nekik. Eddig körülbelül egy óra folyt le. Ekkor az elnök elfoglalja újra helyét és jelt ad egy dal elkezdésére, — az ének után az elnök ilyenformán beszél az egész gyermeksereghez. Kedves gyermekeim! Ti ez óra folyta alatt valami olyant halottatok az Istenről, hogy ö a mi tererntőnk, Ő a mi égi Atyánk, ki rólunk gondoskodik, ki minket oltalmaz véd, ki minket örök boldogságra hívogat és a miért öt szeretnünk, magasztalnunk kell. De ti sohasem láttátok a jó Istent, mert öt nem látta soha senki; de hát vannak oly dolgok, melyeket ti nem láttatok ? van bizony, — a világon sok város van, mint Bécs, Páris, London, ezeket ti épen nem láttátok, és mégis tudjátok, hogy azok léteznek, mert voltak olyan emberek, kik látták és irtak róluk, — vájjon, ha ezeket a városokat soha senki sem látta volna, tudnátok e ti, hogy azok léteznek ? Nem, ti azt nem tudnátok. Na hát aztán mégis honnan tudjátok ti, hogy van Isten'? Erre talán azt mondjátok : tudjuk mi, mert azok a szent emberek, kik a bibliát megírták, azt mondják nekünk, hogy van Isten. Igen de azok honnan tudják? Hát létezhetik valami olyan, a mit soha senki sem látott? Igen, bizonyosan. Álljatok csak egy zivataros nap szobátokban az ablak mellé, látni fogjátok, miként hintáznak a fák, miként hajlanak az ágak ide és oda, mint repülnek a levelek szerte szét. Honnan van ez ? Ah, hiszen azt ti mindnyájan tudjátok, hogy a szél rázza a fákat oly nagyon, s mégis a szelet épen nem láthatjátok. Közületek bizonyosan voltak sokan betegek, kiknek nagy fájdalmuk volt és orvosságot kellett bevenniük. Oh igen ezt alkalmasint mindnyájan tapasztaltátok, de vájjon a betegséget, fájdalmat láttátok-e, milyen volt, vagy hallottátok-e? nem, sem egyiket, sem másikat. Igen de mégis tudjátok, hogy fájdalmak, betegségek vannak. Talán voltatok éhesek is néha. Honnan tudjátok azt ? Láttátok az éhséget ? Nem. Hallottátok ? Nem. De az éhséget éreztétek. Ha én azt mondanám, hogy a világon nincs szeretet, mit mondanátok reá ? Ti azt felelnének : mi tudjuk bizonyosan, hogy van, bárha a szeretet nem is láthatni, mert mi szeretjük szülőinket s ők is minket. Feltéve, hogy egy kis fiu szemeit elvesztené és vak lenne, vájjon mégis képzeletében nem tudná-e, mint van berendezve lakása, vagy hogy milyen atyjának, anyjá-•