Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-26 / 4. szám

leg Henke által kiadott nagybecsű Atlasban vannak. (Atlas der topographischen Anatomie des Menschen, Heidelberg, körülbelül 10 tallér.). Teljesen helyeselhető Millnek az a kívánsága, hogy a történelmet bölcsészetileg kezeljék az egyetemen, vagy saját viszonyaink szerint, a bölcsészeti osztályokban; ámde abban nincs teljességgel igaza, ha a történetet, ezt a látkör szélesbitő és észfej lesztö tudományt az alsóbb osztályokból ki akarja hagyatni. Ki tanult valaha történetet magánszorgalmon kívül? — kérclé Mill; kitanult valaha mély tudományt az iskolában ? Kérdhetjük mi. Vájjon az iskolának az e feladata, hogy tudóst neveljen ? Ha nem, mert legalább ennyit Mill sem vár, még a skót egyetemtől sem; akkor az iskolai tanulás sok tekintetben hasonlít a tanulóknak úgynevezett növényező kirándulásához. A tanitó előre kijelöli az egyes helyeket, hol közönséges vagy ritka ; szép, hasznos vagy mérges növényeket találhat; a tanuló maga gyűjti össze nagy fáradsággal a növényeket, némelyeket rétekről, másokat mocsárokból, tavakból, ismét másokat holmi sziklás helyekről; a tanitó segít neki, ezeket nemekbe fajokba osztani, nevöket, tulajdonságaikat meghatározni stb. szóval a növénytömegbe, ez ismeretanyagba életet, értelmet, lehel, s a tanítvány csak most tudja, hogy ezután ilyen s ilyek fajú növényeket hol keressen ? Az egész iskolai élet nem egyéb ilyen útmutatásnál; a tanitó a kézikönyvnek holt betűit megeleveníti, hogy tanítványa könnyebben megtanulhassa azoknak tartalmát, a tudomány egyes köreire bevezető alapeszméket. Mill azt kivánja, hogy az iskola képezzen önmunkás ifjakat, kik maguktól is fölkeressék az emberiség múltjának legkiválóbb pontjait. Szép dolog; jámbor óhajtásnak megjárja; de vezető nélkül a tanulók nagy többsége bizony vagy későre, vagy sohasem fog a múltba belemélyedni. Fentebb a fafürészelésnek is be akarja előre taníttatni szabályait, s íme most oly tudománytengertől vonja meg a világító tornyot, melyből ha többet nem , legalább is annyi tapasztalatot meríthetünk mint akármelyik nyelvből, vagy tudo -mányból. Amit a politikáról s jogtudományról mond az értekezés, az alkotmányos országban minden művelt embernél oly szükséges, mint a levegő; de iskoláink tantárgyhalmaza miatt az elsőt a jogegyetemre hagyjuk, hogy a jogtan egy nevezetes ágának az alkotmánytörténetnek helyet szoríthassunk a tanrendben. Ez égető szükség minden fölserdült ifjúra nézve, különben nem fog világos tudatával birni alkotmányunk alapjául szolgáló törvényeknek, melyeket mindennap említenek a hírlapok. Egyelőre ennyi is elég lenne, a nemzetközi jogot hagyhatnók a nemzetközi iskolák korára, mely még az angoloknál is csak eljövendő. Nálunk azért esik oly messze távolba a nemzetközi iskolák kora, mert tanügyünk gyökeres reformja is sok időt fog igénybe venni. Aztán ha hazai tanügyünk reformálva lesz, s virágzásnak indulhat is: vájjon a lajthántúli tartományokban meddig fog még a Bonitz és társai alkotta tanrendszer, vagy annak mit tudom hányadik diluciója, regnálni ? Csak ha e copfos uraknak még unokái is kihaltak, ha rendszerök nevökkel együtt örök feledésbe veszett, s az Organ-Entwurfról, mint valamely országháboritó sárkányról, vagy kísértetről csak jámbor regék emlékeznek : akkor hiszem, hogy a c i s és transl aj tanús jezsuiták fényesen berendezett kalksburgi kollégiumát, majd csak átalakítják nemzetközi iskolává. Az értekezés kívánta erkölcstani rendszereknél sokkal többet adnak elé iskoláinkban, midőn a bölcsészet történetét tárgyalják. Az egyháztörténet is be van véve a rendes tantárgyak közé. Amit pedig a nevelésnek a valláshoz való viszonyáról a mily igazán, oly szépen mond Mill, jó lenne, ha egyetemeinken is mindenütt életbe léphetne. Jó lenne — mondom — mert még ma is sokan vannak, kik azt hiszik, hogy az embernek az egyetemen csalhatatlan igazságokat tanítanak, melyek fölött kételkedni, vagy azokat vizsgálni, isten-káromlás. S a tanár, aki azt meri állítani, hogy nem tud ilyen csalhatatlan igazságokat árulni, s tanítványait felhívja, hogy ők is elmélkedjenek, kutassák az igazságra vezető utakat, mások tekintélyére ne esküdjenek: az ilyen tanár — mondom — ama jámbor hitűek szerint, hivatásának teljességgel meg nem felel, s mint ilyen tanszékéből eltávolítandó. Az efféle, igazhitűek szeretnék ráütni, minden igazságra, mielőtt az forgalomba jönne, mint a császárok a pénzre, saját képöket, vagy mint a régi könyvekre az imprimaturt. S mindezt csupán abból a kegyes gondoskodásból, hogy minket a tévedéstől megóvjanak. Köszönjük igen szépen! de ha valaki nem hibázhatik, akkor nem is javulhat meg, pedig hogy mindjájunknak szükségünk van egy kis javulásra, s kivált ha tévedtünk, tévedésünk belátására, helyrehozására, az világos. Már ha a fentebbi nézet is, mely nem engedi, hogy hibázzunk, protestáns, akkor a katholicismus az igazi protestantismus, mert protestált minden szabad vizsgálódás ellen, és anathemát mondott mindenkire, a ki a teljes igazságot, melynek ö örökös és kiváltságos birtokosa másutt keresni merészelné. A művészetet igazán ugy fogja fel Mill, mint életszükséget. Szavai ránk is illenek, azon különbséggel, hogy mi inkább szegénységünk miatt (?!) nem pártolhattuk. Nemzeti zenénk, költészetünk mutatja, hogy nagy képességünk van a művészetre; de azt pártolni is, egészen különböző dolog. Különösen a képző művészetek iránt kellene az ifjúságban érdeket kelteni, hogy ezek is már egyszer virágzásnak induljanak nálunk. E végre a régibb idők építészeti, szobrászati és festészeti re mekei nézleltetése igen célszerű lenne, egyszersmind elősegítené ez a klassikusok megkedvelését. Iskoláink, elég sajnos, erre meglehetősen kevés gondot fordítanak, s a tanulók anynyira képzetlenek müizlés tekintetében, hogy a külföldön látott remek szobrok becsét csak ugy tudják igazán felfogni, ha előbb magánszorgalom utján ismerni tanulták. Hogy a nézleltetés (rajzokról s a hol alkalom volna, másolatokról, vagy eredetiekről) közvetve nagyon befolyna