Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-26 / 4. szám

hazai művészetünk emelésére, bizonyos. Valamiért csak ugy tudunk igazán lelkesedni, ha korán megtanultuk annak igazi becsét. Legbecsesebb régészeti emlékeinket nem kellene többé sok helyütt olyanok rombolásától félteni, kik épen azoknak fentartására volnának hivatva. Az értekezés utolsó részét a művészetek ajánlása képezi. En is sietek végezni ismertetésemet, még csak pár percnyi türelmet kérek az olvasótól. E beszéd célja, kimutatni a kiválóan klassikusokkal foglalkozó iskolák egyoldalúságát, s kiemelni, az egyéb tudományok fontosságát. Istennek hála! iskoláinkban lejárt a Ratio Educationis kora; de azért az értekezés ránk nézveis igen fontos,s tanügyünk jelenlegi helyzete mellett nagyon megérdemli, hogy a tanügy emberei ismét és ismét átolvassák. Van benne elég, ami gondolkodási anyagul szolgálhat. Mill e beszédben egy útat mutat a helyes mérték feltalálására, de világért sem mondja, hogy más is ne ajánlhatna talán rövidebbet, talán célszerűbbet. A miért a nagy gondolkodó terve előtt kalapot emelhetünk, az azon életbölcseség, mely nem akarja, hogy az egyébként is rövid életet oly tárgyakkal való foglalkozásban töltsük, melyek sem gyakorlatiak , sem közérdekűek. Mill a közoktatástól azt kívánja, hogy közös hasznú, közös érdekű tanulmánytárgyakat foglaljon magában. Non multa sed multum ! Minden benne legyen, ami az életre tartozik, de semmi haszontalan fölösleges, vagy külön szakba vágó. Mint a levegő közös, legyen egy a tanulmánykészlet, egy a közös kincs, melyet mindenki elsajátítson, melylyel behathasson életfeladatának legmélyéig. Neveljetek elsőben embert, müveit embert, s csak azután szaktudóst. Ha ily helyes szempontból fogták volna s fognák fel a közoktatás feladatát, nem irtóztak volna meg, ezeren meg ezeren az iskolázástól; nem volt volna a túlságos s mégis egyoldalú tanulásnak annyi szánandó rokkantja; nem keserülték volna sokan azt is, hogy tanultak, mert a tanoda nevelt volna az életnek, életre való, önállóan gondolkodó munkásokat. De a rendszer félszegsége miatt soknak sokáig kellett ismeret-hézagait pótolgatni, mi alatt szakmájában kellő jártasságot szerezvén, belátása alapján a szakot előbbre viheti, s közvetve a nemzeti műveltséget emelheti vala. A mult rendszer positiv veszteségei mellett, ez a szakokban való hátramaradás annál érzékenyebb negatív veszteség, mert valameddig helyreállítva nem lesz, addig az egyes szakok nem fejlődhetnek nemzeti alapon. Másik, ugyanezen forrásból eredő baj, hogy a szakerők hiányát nem nagyon érezzük mert hiszen önálló szaktudomány fejlesztésről mi nem sokat beszélhetünk. Innen az az anomalia, hogy szakembereink nem vehetik a mult fonalát kezökbe, hogy azt tovább fonják; hanem, hogy mégis valamely alapon álljanak, rendesen a külföldi, legtöbbnyire a német szakférfiak mellé sorakoznak. Látható ez a philosophiában, theologiában, a tudományoknak majd minden ágában. Óhajtandó, hogy a jelen okuljon a mult hiányain, s igyekezzék saját lábán járni. Figyeljen, mi mondatott nálunk önállóan egyik-másik szakban, s ugy menjen előbbre. A tudományokra is talál a philosoph költő ama mondása : a külföldet ismerni szép ; a hazát ismerni kötelesség. Igy sem a külföld vak utánzói nem leszünk, sem „sajátunk az ebek közé nem szorul" csak azért, mert valami uj és külföldön termett. Eljött az idő Isten kegyelméből, melyben remélhetjük, hogy „mindenek megujulnak, s ékesen és jó renddel lesznek." A politikai átalakulásoknak át kell hatni az országoknak egész organismusát. Tanügyünk nem lesz többé acorpus vile, melyen csak ugy experimentálgassanak. Iskoláinknak a vis recuperatrix naturae-ra oly szükségök van, mint talán sohasem volt. A megújhodott iskolázás regenerálni fogja az ifjúság energiáját is, s maga az ifjúság érezni fogja, hogy ő a nemzet reménysége, szemefénye; hogy minden nagyszerűre, mire a nemzet hivatva van, neki kell embert szolgáltatni. Törekedjünk mi is nemzetünk szellemi harcosainak számát a ránk eső illetékkel gyarapítani. Ismerkedjünk meg a legjelesebb eszmékkel, melyek nemzetünk, s minden idők legnagyobb elméiben fogamzottak. Igyekezzünk jókor önmunkásságra szokni, — s tisztába jőni a felöl, hogy minő munka vár ránk az életben. Hazánkat nem ugy szeretjük igazán, ha mindennap tízszer, százszor elmondjuk szóval, Írásban, hogy éljen a haza; hanem ha dolgozik, tesz mindenki tehetsége szerint, s lelkiismeretesen megfelel hivatásának. Tetteinkből fogják látni, hogy élünk, s a haza áll. Felméri Lajos. KÖNYVISMERTETÉS. A lélektan és logika rövid vázlata. Tanitványa számára vezérfonalul irta Steiner Sámuel vallás- és bölcsészettanár Késmárkon. Sárospatak 1867. (Ara 1 frt o. é.). Bölcsészeti irodalmunk szegénységét tekintetbe véve, bármely megjelenő munkát — csaknem kivétel nélkül — örömmel veszünk tudomásul, s minthogy tudjuk, hogy e nemű művek mily szűk olvasókörre vannak szorítva hazánkban, soha sem csodáljuk, ha csak iskolai compendiumok kerülnek s még azok is folytonosan m ások nyomán, már akár fordítva, akár átdolgozva (melyeknek nagy része, sajnos! — de szinte az előbbi categoriába volna sorozandó) akár mások bölcsészeti alapnézetei nyomán szabadon dolgozva. — Az ilyen műveket nálunk nagy elnézéssel szokták fogadni, mintha azt tartanák, hogy az egészért — külsőt-belsőt egybe véve — az a német tudós felelős, s már bizonyosan meg is vívta a harcot ellenfeleivel, a ki a könyv címlapján, vagy előszavában megemlittetik, mint az iró mestere. Ez a felfogás szembeötlőleg hibás. — En részemről az ilyen más nyomán készült munkától nagyon sokkal többet kívánnék, s szigorúbb itélet alá venném, mint az önálló munkákat, mert nemcsak az igaz, hogy egy nagy, a gondolatvilágban szinte rendülést okozó munka nagy kitűnőségei mellett még igen nagy fogyatkozásokat is elnézhetünk, el-