Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-09-13 / 37. szám
berek véleményeit, gondolatait, munkálkodásait is — mint a theosophok, humanisták — a reformatio kiegészítő részének tartva itészi bonckés alá veszi. E kitűnő munkának célja: a német protestantismust legmélyebb, eredeti lényegében fölfogva, ez által az egyháznak jelenét, mint jövőjét illetőleg, annak igazi, valódi föladatát és célját fölmutatni. Alapeszméje, hogy a „Protestantismus" nem végrehajtott, és kész tény, sőt inkább élő, folytonosan működő elv, nem tanok és intézmények rendszere, hanem hovátovább mindalaposabban megoldandó föladat; mely első föltünése óta, s jelenleg is, nemcsak vallásos elv, de ép ugy a nyilvános és egyéni élet minden körét átható szellemi, erkölcsi és társaséletelem,1 ) mely nem ösmer magosabb célt, mint hogy a keresetyénségnek... legtökéletesebb nyilatkozata legyen,2 ) mely a szabadság és igaíság egysége,3 ) melynek lényege, átalánosan fejezve ki: a keresztyén társaság szabad fejlődése az igazságnak személyes, minél szélesebb körű, s tökéletes elsajátítása által4 ). E protestantismusnak mindenek előtt az igazságot kell célul kitűznie,minek elérésére „az Istenre utaló, Istenből megujuló, Isten által teremtett subjectnek szabadságát" kell magáéva tenni, nem az egoistikus szeszély és önkény, — hanem a szellemi és erkölcsi önfelelősség szabadságát! Es mindezek mellé, még egységre is szüksége van a protestantismusnak, mert a z, öntudata legbensőbb kívánalmaival szorosan összefügg, s mivel nem rz egyéni hanem az átalános községöntudatnak kell abban érvényre jutnia, azért a protestantismusnak föladata: a z öntudat és hit erős alapjain épülő község fejlesztése 5 ) Igen! a protestantismus föladata: „megszentelni a keresztyén községeket, megszentelni az állami és társaséletett, az összes emberiséget, a keresztyén községek által," mely céljai elérhetésének alapföltételei : az öntudatból származó vizsgálódás; mely nem akar egyebet csak az igazságot és pedig a t e 1-j e s igazságot, — az Isten iránti feltétlen odaadó hit, — és a minden — uj hitélet által újjászületett — embert az Istentől megszentelt községben egyesítő szeretet.6 ) Ez eszmék adnak irányt Schenkel minden theologiai iratainak, és működésének. A két főgondolat: ö ntudat (Gewissen) és község (Gemeinde)vonul át azok mindenikén. „Dogmatikájá"nak 7 ) már címében alapul teszi az öntudatot, mely i 11 mindent határzó, s talán nincs egyetlen cikkelye is annak, melyben a főszerel) ,,W esen des Protest. 2-ik kiad. 1 1. ») Ugyanott: 4 1. D o g m a t i k : 427 1. *) W e s e n d. Prot. 9—12 1. «) U : o : 14 1. 6) U : o t 777—9 1. szintigy : „Die Reformátoron und die Reformatio n" 1856 : 221 és 227 11. ') „D ie Reformátoron u. d. Reformatio n" 267 — 8 1. T) „Kristliche Dogmatik, von Standpunkt des Gewissens geschrieben." 2. köt. 1858—9. pet ne vinné. E mellé társul az értelem, mint annak édes testvére, s igy Schenkelnél az ó rationalistikus okosság saját maga fölé emelve, legmélyebb lényegében fogatik föl. Ez alapon javítja át Schleiermacher érzéstheologiáját oda, hogy a vallásos érzék, mint a szellem centralorganuma, az „ö n t u d a 1 o m" központja ; ez alapon tekinti az öntudatot ugy, mint mely egyszersmind vallásos és erkölcsi jelentésű lévén, a vallásos és erkölcsi tényezők legmélyebb összetétele, s igy az emberbe, az isteni kijelentés elfogadásának eszköze. ') Ez azon öntudat, mely a protestantismus sarkkövét képezi, s a reformátoroknál annyira előtérben áll;2 ) ez azon öntudat, melyre Luther oly komolyan hivatkozék, midőn Wormsban a császári követ dorgáló beszédére válaszolá: „én meg vagyok fogva öntudatomban, — s vissza semmit nem vonhatok, mert sem nem biztos sem nem tanácsos az öntudat ellen cselekedni" 3 ) azon öntudat, nemcsak subjectiv természetű, sőt inkább az ö ntu dalom helyében, azon pontot jelöli, mely az örök igaszság alappal szorosan összekötve van, melyben az alany, saját lényének és életének középpontján, minden dolognak, minden tettnek alapját képezi; szóval azon öntudat, melynek „isteni alkotása az ember öntudalmában, Istennek örök bizonysága.4 ) Ez alapból kindulva kárhoztatja Schenkel azt, ha a szent irás canonicitását az authentia segélyével akarják bebizonyitni, — mert valamely bibliai könyv canoni voltát csak az mutathatja, ha Isten beszéde annak lényege, és Isten szelleme annak kezessége,5 ) s a mennyiben az, az ember üdvére tartozó tant foglal magában, a mennyiben eredeti és tiszta vallásos és erkölcs igaszságok vannak kimondva benne, annyiban bizonyosságok vannak kimondva benne, annyiban bizonyosan canonicus az.6 ) Igy az irást főtekintély és kiváló hitelesség inkább azért illeti, ha ugy a theologiában, mint az egyházban, az öntudat tényei szerint, üdvösönható 7 ) Es ha a dogmai traditiók, az üdvösségre forrásul nem tekinthetők is, de a vallás ösmeretének és megértésének — a keresztyén községélet körén belőli — történetére, folyamára nézve, forrásoknak használhatók. 8 ) Mi a szent könyv középpontját, Jézust illeti, a „megváltó" jellé m rajz a, nagyszerűen tűnik előnkbe, Schenkel „Charakterbild Jesu"9 ) cimü munkájában nem a dogma alapján, hanem a benső ember szellemi és !) Dogm • I, 223 1. *) „Wesen d. Protj" 55—60 11. és „Die Reformátorén." 32, 74, 132,167 stb. 11. s) Wesen d. P r o t; 41. 1. *) Dogm: I, 9cikk. s) Dogm: I, 363—4 1. •) Dogm: I. 291 1. 7) D o g m a : I, 361 1. 8) D o g m : I. 392 1. 9) „Das Charakte r-B i 1 d Jesu,, 1864. Alig egy óv alatt 3 kiadásban. Ennek apologiája gyanánt irta „P r o t e s t a n t ische Freiheit" cimü munkáján. t