Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-06 / 36. szám

1155 11 5(í célhoz elvezet — épen e tábornak lelki vezérei — a lelkészek nem vonulhatnak el.... s annyival inkább nem, mert a clérus nemcsak lelki fegyverekkel — hanem még mindig hatalmas kül befolyásával is elkövet mindent, hogy a szellemtábort diadalmas előhaladásában feltartóztathassa. Egyházmegyémnek egyik elnöke s a ft. e.kerületi kormányszéknek egyik tagja vagyok. Ugy az egyik — mint a másik testölet iránt vannak, még pedig erkölcsi felelősséggel összekötött kötelmeim. Teendőim körét mind a két testület irányában kötelességszerüleg igyekezem betölteni. Az erőinknek egyesítéséből eredő hatalmat — melynek képviselői ez idő szerint az e.kerületek — egyházunk s a közjó érdekében igyekezem fentartani, mert érzem, hogy e hatalomra szükség van, de nem annyira be- mint inkább kifelé. Beleegyezésemmel sohasem növendi ki magát az e.kerület oly központi hatalommá, melylyel szemközt az e.megyék csak is önállás nélküli eszközökké — végrehajtó közegekké törpülnének alá. Az egyeseknek — sőt még testületek közt is az alsóbbaknak jogait megsemmieitő, ezeknek önkörükbeni szabad mozoghatását is gátló minden központi hatalomnak - jelentkezzék bár egyházi vagy politikai téren, az mindegy — határozott ellene vagyok és leendek. A merev oentralisatio —• mint ezt a történelem tanulságos példákkal igazolja — sirja a valódi szabadságnak, — a protestantismus pedig a szabadságnak fejlesztésére, diadalra juttatására, nem megsemmisítésére van hivatva. Óhajtom, hogy a szentek egyessége összekötő — központosító kapocs által fentartassék, de e központ a testvéries együttérzésnek, együtt gondolkodásnak s kifelé egyitett erővel hatásnak, ne pedig a benn, alá felé nyomást gyakorló s minden szabad mozgást megakadályozó hatalomnak központja legyen, — s az e.megyék közönségének ide küldött kormányzóik, képviselőik által hiven felfogott, lelkiismeretesen előadott, erélylyel védett érzülete és gondolkodásmódja nyerjen itt mindig tiszta — hű és meghamisitatlen kifejezést. En e.megyém érzülete, s gondolkozásmódjának hü kifejezésére törekedendem e helyen, s ha ne tán érzületem s gondolkozásmódom eltérne e.megyém többségéétől, ott s csakis meggyőző okokkal igyekezem azt érvényre emelni előbb, sem mint diadaláért itt ereszkedném bele a szellemharcba. Védem az e.megyéknek autonómiáját az itt fölmerülhető centralisticus törekvések ellenében, de ahhoz sem adandóm beleegyezésemet, hogy az e.megyék mint scopae dissolutae széthulljanak, a szellemi közösség jelzőjeül tekinthető külső közösségnek megszüntetése által, mert az erők egyesítésére égető szükség van, szemközt azon külről jöhető támadásokkal, melyeknek már oly sokszor volt — s ki tudja, hogy még mennyiszer lehet kitéve a magyar protestáns egyház. Oly összekötő — de a szabadon mozoghatást benn, aláfelé nem veszélyezö — kapcsot, minő az e.megyékre nézve az e.kerület, az e.kertietekre nézve is óhajtanék létesíttetni, természetesen nem kinevezéssel, hanem választással, alólról fölfelé megalkotva, mert a protestantismus életföldében csak oly intézmény verhet életerős gyökeret, mely belőle nőtt fel, nem ugy erőszakolják bele, mely alólról fölfelé s igy a hivők egyeteméből kifejlőleg létesül, azok szükségérzetének — akaratának — óhajtásának kifolyása. — Óhajtandó, hogy mielőbb zsinat jöjjön össze, mely szabatosan s ugy irja körül az alsóbb és felsőbb egyházi testületek hatáskörét, hogy az alsóbbaknak önkörükben a lehető legszabadabb mozgás engedtessék. Az államhatalommal szemközt a magyar prot. egyház autonómiájának leendek mindig hü és erélyes védelmezője, országos törvények által biztosított önkormányzási jogainkból a legjobb hazafiakból alkatott legszabadelvübb kormány előnyére sem fogunk beleegyezésemmel föladni semmit... mert a jövőt sötét fátyol fedi, s ha kedvezőtlen politikai fordulat áll be, nem leend akkor törvény sáncával övezett védhelyünk, honnan bátran, ellenállásra képesítetten verhetnők vissza az ellenünk intézett rohamokat. A közel mult intő példa, hogy jogainkat alku tárgyává ne tegyük, a helyett — hogy megszorittatni engednők, inkább lehetőleg terjesszük ki, mert az igy nyert tér nem kizárólag csak a mienk, hanem nehéz időkben, a megpróbáltatásnak válságos napjaiban a nemzeté— a köz szabadságé is. A közel múltban is, mikor a nemzet szent temploma feldulattatott, oltárai leromboltattak, csak is a milliók szivének szentekszentébe helyezett oltár: a hazaszeretet oltára maradt meg épen, sértetlenül — de azon is csak titokban lehetett áldozni mikor jogaink eltiportattak, alkotmányos életünk szünetelt, szabadságunk egy tollvonással semmisnek nyilváníttatott: a szabadságnak törvényes alapon nyugodott erődjei közöl csak egy erőd maradt fenn, ha nem is épen — sértetlenül, de legalább összetöretlenül.... ezen erőd a protestáns autonomia volt. Ide vonult a közszabadságnak végmaraclványa, e folytonosan ostromolt de bevehetlen erődbe.... védői szellemi fegyverekkel küzdöttek csak, de a fegyverek elől erőtlensége beismerésével volt kénytelen visszavonulni a szuronyoknak száz ezrei felett rendelkezett hatalom. E íényes eredményt törvény által nyert palladiumunkkozi hü ragaszkodásunknak, az ősök által drága kincsül örökbe hagyott autonómiánknak köszönhetjük. A nemzet elvesztette a fő csatát, s vele együtt elveszett szabadsága, s a nemzetnek egy töredéke a protestantismus — s tömörülése folytán kiválólag a kalvinismus-autonomiájának erődjébe vonulva gyözött, s győzelmével megmentette a protestáns — s halottaiból támasztá fel a hazai alkotmányos szabadságot is mert a töredék diadalának látása által erejének tudtára ébresztett nemzetet megszállta a bátorság lelke, s föltárta előtte az alkotmányos élet kapuit ujolag. Lehetett volna e szellemi küzdelmeinknek ily fényes sükere, sőt átalában lehető lett volna e az a küzdelem a kis — de lélekben erős Dávidnak küzdelme az óriás Goliáth ellen, ha az 1848-ik évi valóban szabadelvű kormány iránti pietasból föladtuk volna a protestáns egyháznak önkormányzati jogát ? — Legyünk hát ovatosak, okuljunk a