Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-06 / 36. szám

íestantismusnak egyik legértékesebb 8 bibliai alapon nyugvó — vívmánya: a lélek bilincseinek összetörése, a sötét századokban legértékesebb kincsétől ; a gondolatszabadságtól, az igazság keresketésétől megfosztott emberiségnek ezen őseredeti — Istenétől nyert — kincse birtokába visszahelyezése. Gondolatszabadság mellett az éretlen eszme ugy is elbukik a vele mérkőző, életképes eszmék elleni harcban, s előbb, mint ha üldözik, mert az üldözés részvétet, rokonszenvet ébreszt iránta, s ez által — különben ephemér — életét meghosszabbítja. Az életre való eszmét pedig hiában üldözik, kivívja az okvetlen létjogát, s mint a történelem dicső példákkal igazolja: az igazság dúsabb tenyészetnek indul azon téren, melyet érette küzdött bajnokainak kiontott, nemes vére megöntözött, megtermékenyített. Az oly protestáns testület, mely az uj eszmék ellen más, mint szellemi fegyverekkel vív, önmaga alatt ingatja meg azon alapot, melyen egyedül állhat szilárdon, saját éltető elvéhez hütelen, azon forrást zárja el, melyből eredett, s mely által kell életerejének tápláltatnia, hogy el ne csenevészüljön, s az emberiség életében oly fontos — nagyszerű — áldást hozó hivatásának megfelelhessen. A protestantismusnak az emberiség életében történelmileg igazolt azon dicső missiója van, hogy haladásában elősegítse azt, s ha valaha a gondolat szabadsága ellen küzdök sorába lépne, hűtlen lenne missiojához, önnön halálitéletét irná alá. A Jézusi eszméknek nemcsak a templomokban kell hirdettetni, hanem — hogy áldás lehessenek az emberiségre nézve — az életben is meg kell dicsőülniök. Ezen eszméknek az életbe való átvitele — a jelen politikai küzdelmekből kitünőleg — korunk hivatása. A jelen kornak jutott osztalékul azon szép föladat megoldása, hogy a templomokat az élettől elválasztó ösvényt betöltvén, közelebb vigye az egyházi szószékeket az élethez, s az igét megtestesítvén, mintegy áldón hatásra képesítse. A keresztyéni eszmék magvai —- melyek az egyházi szószékekről ihletett magvetők által hirdettetnek ki — az élet földébe hullanak, hogy ott kikelvén, s az irodalom által gondoztatván — íejlesztetvén, megerősödjenek, s áldásos gyümölcsöket teremjenek az emberiségnek. E korszak teremtésénél fötényező volt a protestantismus, áz általa terjesztett felvilágosodás. A mi haladás észlelhető társadalmi — politikai stb. téren, az mind a protestantismus hatásának köszönhető, mint szinte az alapnak — melyen vívmányai nyugosznak — azon szilárdságnak, mely megvédi azt a középkorban oly hatalmas átokvillámok ellenébe a megingattatástól. En szent kötelességemnek ismerendem a közreműködést arra, hogy a protestantismus a haladás tényezője legyen, s a felvilágosodásnak terjesztője, az észszerű haladásnak eszközlése, az átokvillámoknak romboló erejöktől megfosztása által siettesse a valódi keresztyénségnek az életbeni uralkodó hatalommá tételét, a társadalomnak keresztyéni intézmények általi boldogittatását. Ezen okból nem oszthatom azoknak nézetét, kik az ige szellemfegyverével küzdő harcosoknak: a protestáns lelkészeknek a jelenkor politikai küzdelmeiben részvétét helytelenítik, mert a jelenkornak politikai küzdelmei épen oda irányozvák, hogy az emberiséget megváltó keresztyéni eszmék — melyeknek lobogóját a protestantismus emelte föl az elvetett külsőségek alól, s lengeti most is magasan — az életben is megtestesüljenek ; — hogy a protestantismus által újra proclamált krisztusi elvek : a gondolat — tan- és lelkiismeret szabadság, a jogokbani egyenlőség, a testvéri érzület, önfeláldozásrai készséggel védendő önkormányzati jog s örök igazság — melyek már a társadalomnak életelvévé lettek — az államéletben és realizáltassanak. — S az a protestáns lelkész, kinek elődei tűrtek, szenvedtek ez eszmékért, hirdették ezeket alkalmas és alkalmatlan időben, börtönbe hurcoltattak — gályapadokhoz láncoltattak érettök .... de ezen elvek lobogóját sem a börtönök bűzhödt, penészes fenekén -— sem a gályarabság korbácsütései alatt meg nem tagadtathatták, el nem hagyathatták velők soha — most, mikor a keresztyéni eszmének lobogója többé nem kizárólag az egyházi, hanem a politikai élet földébe is ki van tűzve — jelzéseid annak, hogy elközelített az idő teljessége, — most, mikor a lobogó alatt maga a társadalom — még pedig felekezeti különbség nélkül sorakozva küzd, — most, mikor a keresztyéni eszmék mint uralkodó hatalom lépnek föl s indulnak ki az emberi lelkek meghódítására, a társadalomnak átalakítására, az államoknak keresztyéni alapra leendő fektetésére: most vonhatná e vissza önmagát ? most nézhetné e némán, tétlenül azon eszméknek küzdelmét, melyeknek hirdetésére, terjesztésére s az életben megtestesitésére van hivatva? elszalaszthatná e a jó alkalmat, melynek áron is megvételére buzdítja az irás ? nem ! a protestáns lelkész sohasem volt, s most még kevesbé lehet néma és tétlen ott, hoJ az igazságért —- melynek bajnokául van fölszentelve — küzdenie lehet és kell. — Izgatási térre nem fog lépni egy protestáns lelkész sem, ki magas hivatását felfogta, ismeri; kerüli a szélsőségek Scylláját és Charybdisét; érzi főgondnokunk Tisza Kálmán azon mondatának — mely csak pár perccel ezelőtt hangzott le ajakairól — igazságát; hogy: -a szabadságnak korlátja a rend",... de a törvényes téren nemcsak jogosítva van — mint egyenjogú polgár, — hanem köteles ís közreműködni, hogy a protestantismusnak krisztusi elvei az életben is diadalt nyerjenek. E győzelem teendi föl a koronát a hazai alkotmányos élet biztosítása terén eddig szerzett érdemeire is, mely érdemnek hosszú és fényes sorozata van. mert valahányszor életjogáért vívott a lelki vezérlete alatt álló sereg, mindannyiszor vivott — még pedig diadalmasan — a haza alkotmányaért is. Elközelített Isten országa, vagy is az a kor, melyben a protestantismus nem sectai minőségben szerepel többé, hanem a társadalomnak átalakítására — az emberi nem boldogitására irányzott, s épen ezért a társadalomnak is életelvévé vált krisztusi eszméknek diadalmas előharcosául ismertetik el — s a harci térről — mely a közeli