Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-30 / 35. szám

nyilvánította, kik irányában a szent széknek az a kötelessége, hogy ha tévelygésükben átalkodottan megmaradnak, őket büntetések alkalmazása által a megtérésre kényszerítse. Már ez magában mulatságos egy bolondság, hogy azért mert a Jézus Krisztus nevére kereszteltettem, s ezzel a szellemileg szabad emberek sorába léptem, lelkemmel adóssá lettem volna ama jámbor öregnek, ki mindamellett hogy kis duoclez államának sem tvid parancsolni, a világ urának képzeli magát. De ez még mind semmi, mondaná Hán bácsi. Ketteler, mainzi püspök legújabban egy könyvet irt, s abban szóról szóra ezeket mondja: „Oly országokban, melyekben a hitegység még megvan, mint Spanyolországban, az egyházi államban, Mexicóban és déli Amerikában, a hitkényszer magától értetik és teljes értelemben természeti jognak mondható, melyet az egyház csak elismert." Hogy az inquisitio természeti jogon alapszik erről ugy-e sem Grosz, sem A h r e n s, de még Virozsil sem álmodott soha; de ez a hátrafordult arccal előre haladó tudósokat cseppet sem zavarja; ők az emberek bolondjára építenek s lehetséges-e bolondabb eszmetársitás — ennél: inquisitio és természeti jog ! Ezért tanitják bátran, hogy s z a b a d s ág é,s egyenlőség, ezek csak a mindent felforgató forradalmárok emberi találmányai; ellenben inquisitio, egyházi cenzúra, ezek a szellem természetében gyökerező emberiségi javak. Amit Mi r a b e a u a fejedelmekről általában mondott, hogy t. i. „semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek (ils n'ont rien appris, et rien oublié), az egyházi fejedelmekről csak részben áll. Ok sem felejtettek semmit, a középkor minden motozkái elméjüket folyvást foglalkodtatják, de hogy nem tanulnának semmit, azt épenséggel nem mondhatni. Sőt ellenkezőleg a szidalmazott emberi ész ujabb vívmányait, szabad sajtót szabad egyesülést haszunkra fordítják, hogy a középkor tanait az ujabb kor fegyvereivel érvényre juttassák, vagy — ahol ezt nem tehetik — „ratione necessitatis habita" az uralkodó viszonyokkal megalkudjanak. S mind e manoeuvre-kben egyedül az emberek bolondsága az, amire építenek és sikkerrel számítanak. „A középkorban — igy nyilatkozik tovább Ketteler — a keresztyén népek abban megegyeztek, hogy a katholikus egyház az isteni kijelentésnek magától Istentől megállapított őre e földön. E szerint a keresztyén népek az akkori jogrendszerben az egyháznak oly jogi állást adtak, mely az egyházról képezett ez egységes, magasztos nézletnek megfelelt, s szint igy természetes (I^) volt, hogy az egyház a nyert jogállást a maga hasznára fordította. A középkor e nézletének tényleges előzménnyei a jelenben többé nem léteznek. Sem nem méltányos tehát, sem nem helyes ezt látni nem akarni és a mostani püspökökr.ek, kik a paritást elismerték, azt mondani: ti azt őszintén nem tehetitek és vagy nem beccületesen vagy nem következetesen cselekesztek. Ha Isten kegyelmes végzete folytán ismét oly tényleges előzmények állanának be, melyekből a középkori egyház jogi határozmányai folytak; ha Európa keresztyén népei ujolag egy egyházat ismernének el Kristustól, az Isten fiától alapitottnak, akkor ha nem is ugyanazon, de hasonló jogviszonyok állanának ismét elő."' Nem bámulatos naivság-e ez? Én rég mondogatom, hogy az ujabb kor eszméi és az ultramontanismus között békés kiegyezkedés nem lehető, hogy csak a tények hatalma az, mi az ultramontanoknak imponálhat; hazánkban nem hallgattak rám. S ime itt egy hires püspök száraz szavakkal kimondja; s vájjon lehetne-e ilyet komolyan beszélni, ha az emberek bolondjára nem számitanának ? II. Az ultramontanisták bolondságában, amint Shakespeare mondaná, legalább methodus van, s ennélfogva minden veszélyessége mellett is még mindig tűrhetőbb, mint a protestáns obscuransok hasonló irányú eszeveszettsége. — Az ultramontanok tudják, mit akarnak, nekik kitűzött céljuk van, arra törekszenek, és türelmetlenségük önző célúkon túl soha nem megy; az életben rendesen jobbak elveiknél, s magam is nem egy ultramontan papot ismerek, ki az életben elméletének valóságos ellenlábosa, szeretetreméltó, igazi emberbarát. Nem igy a protestáns obscuransok; őket gondolkodásban és cselekvésben semmi rosz cél