Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-08-16 / 33. szám

zsinatokon sem volt szigorúan körösztül vive és végrehajtva. Azon idő óta pedig a körülmények nagyban változtak. Vájjon nem találná e a világ a b s u r d u m n a k, ha Torna még most is annyi követet akarna küldeni az országgyűlésre, mint Bihar? Harmadik ellenvetés: hogy hát, ha annyi pap nem vesz részt a zsinaton, mint világi: ugy a papi befolyás paralysálva lesz a világi elem által. De kérdem: lehet-e azt feltételezni: hogy a pap mást akarjon körösztül vinni a zsinaton, mint a világi? Ha az állana, akkor vagy az egyik, vagy a másik nem volna igazi protestáns szándékkal lelkesedve jelen. De különben is nem lehet feladata a zsinatnak, a papok jogai és kiváltságai tárgyalásával vesztegetni az időt: hanem az egyetemes ev. egyház felvirágoztatására s megszilárdítására célzó eszközök előállításáról leszen szó ottan; a mi a világinak csak ugy álland ércekében, mint a papnak. De van itt még egy nehézség: ki fogj a a zsinatra menendő papokat helyettesíteni otthon ? Mert az világos, hogy gyülekezetét egy pap sem hagyhatja el hosszabb időre magára, Es lám erről a .tervezet4

nem gondoskodott, pedig életbe vágó kérdés. En azt mondom: a pap csak akkor léphet fel zsinati jelöltül, ha elébb maga helyettesítéséről biztosítékot adott gyülekezetének. Sokat lehetne itt még felemlítenem, de elállók ezen tárgyróli további elmélkedéstől, tudva : hogy mások még helyesebben fognak hozzászólani. *Janesovics István, szarvasi ev. pap. Véle us é n y az 1848-iki vallásügyi törvényt illetőleg. „A história mindennek jó lehet, de bizonyára példának nem, s nem követi senki tanácsait.'" Eötvös KartTiausija. Hallottuk s olvastuk báró Eötvös József vallás és közoktatásügyi miniszter ur válaszát Simonyi Lajos báró interpellatiójára. A mily örvendetes volt ez a népnevelésre nézve, oly váratlan s valljuk meg őszintén megfoghatatlau volt ez az interconfessionalis törvényre vonatkozólag. Erre nézve ugyanis miniszter ur azt mondta, hogy azt mindaddig nem teheti le a ház asztalára, mig a róm. kath. egyház az eddig nélkülözött autonomia birtokába nem lép; mi mindaddig meg nem eshetik, mig a kath. klérus által megindított s erre vonatkozó tárgyalások befejezve nem lesznek, magától értetődik, hogy mig oly eredménynyel nem lesznek befejezve, mint azt a minister ur s a szabadelvű kath. világi értelmiség várja, s annak valósulásán, látszólag nem is kételkedik. Lám oly nagy igazság rejlik az idézett s e sorok homlokán álló mottóban, hogy az, magára a magas míveltségü szerzőre nézve is áll, s hogy ő sem tanult a históriából, vagy legalább nem követi annak tanácsát. Avagy képzelhető e, hogy azon autonomia, mely az idők eilenállhatJan nyomása alatt a kath. klérus által megindittatott, s annak közbenjárása s befolyása mellett létre jöhet, valóságos autonomia leend? Mi legalább erősen hisszük, hogy a kath. klérus befolyása s beleegyezése mellett létre hozott egyházi szervezet a legjobb esetben sem lesz auionomia, hanem csak autonomikus mézes madzag, mert hiszen, ha a magyar róm. kath. főpapságnak e tekintetben a legtisztább szándéka volna is, ha annak befolyásával egy korszerű autonomikus egyházi szervezet tettleg létre is jöhetne, bizonyos, hogy azt magának ÍX. Pius pápának excommunikatiója rögtön követné. Ennek bebizonyítására nem kell több históriai adat, mint a legújabb pápai alloeutio ! Pápa és autonomia! Korlátlan ur és szabadság! Csudálatos, hogy sokszor még a legértelmesb katholikusok sem látják be, hogy ez merő lehetetlenség, s legfeljebb a pápa világi hatalma ellen szólalnak fel, a lélekfelettit kétségbe nem vonva. Mintha bizony az, ki a léleknek parancsol a hiendŐkre és teendőkre nézve, s a lelkiismeretet szabályozó törvényeket hoz, nem korlátozná a testnek szabad mozgását is ! Nem, ha a magyar kath. egyház autonom és szabad akar lenni, akkor szükség, hogy végkép szakítson Rómával, s hogy magát szervezze mint független magyar kath. egyház. S mint ilyen barátkozzék meg őszintén a tudománynyal s a kor kívánalmaival; tűzze ki a józan haladás, a szeretet és türelem zászlaját; akkor mi protestánsok elsők leszünk, kik a reformált magyar katholikus egyháznak baráti jobbjainkat nyujtandjuk az egyesülésre, mert hiszen a mi reformatiónk is lényegében nem egyéb, mint a pápai hatalom tagadása s annak consequentiái. De bocsánatot kérünk, nekünk protestánsoknak a róm. kath, egyház létrehozandó autonomiájához tulajdonkép semmi közünk ; az a róm. kath. egyház ügye; mi csak annyit akartunk mondani, hogy annak elintézéséig nem várhatunk. Mi a törvényhozástól csak egyházunk iránt méltányosságot, igazságot várunk. Várjuk saját sérelmeink orvoslását, nyomasztó helyzetünk megszüntetését, az 1848-iki vallásügyi törvény életbeléptetését. Ha ez a haza polgárai között a gyűlölség magvait elhintené, mitől minister ur félni látszik — nem mi leszünk a kárhozatos magvetők, hanem azok, kik irányunkban háromszáz év óta igazságtalanok valának, s kiktől méltán várhatjuk, hogy valahára adják meg